A Máltai Szeretetszolgálat szakmai napján Molnár Tamás, a Közép-Magyarországi Régió regionális ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, és elmondta, a konferencián visszatekintenek a karitatív szervezet hajléktalan emberek ellátásában végzett közel harminc éves munkájára, ugyanakkor az is cél, hogy a régi tapasztalatokból tanulva innovatív módszereket, jó gyakorlatokat osszanak meg egymással a nap folyamán.

A konferencia a „Helyünk a világban” címet kapta, melynek kapcsán a megnyitó előadásában Morva Emília, a régió régióvezetője azt mondta, át kell gondolni, hogy az egyik legnagyobb hajléktalan embereket ellátó szervezet tagjaiként milyen felelősség hárul a szolgálatban résztvevő munkatársakra. „Három nagy felelősségi kört látok. Az első a máltai brandhez, a nyolcágú kereszthez, és a máltai küldetéshez való tartozás. Ez olyan értékeket hordoz, melyekért felelősek vagyunk, hogy megmaradjanak. A Szeretetszolgálat munkatársaként a szakma felé irányuló felelősségünk is hatalmas. A legnagyobb és legmélyebb felelősség pedig a hajléktalan emberek felé van. Hiszen könnyen lehet, hogy annak a hajléktalan embernek, akiknek éppen segítesz, te vagy az egyetlen kapcsolata.”

A krízisidőszakot záró szakmai napról a Máltai Hírekben olvashatnak részletesen.