– Magyarországról öt U18-as korú fiatal utazott ki, közülük hárman a mi játékosaink voltak, miután az esemény szponzorának képviselője bennünket is meghívott – mondja Tóth Keve, a Máltai Sportegyesület szakmai vezetője. – A helyszín Perugia mellett, az Empoli hatalmas utánpótlás nevelő központja volt. Az edzéseket olasz szakemberek tartották. A táborban az európaiak mellett amerikai, ázsiai és afrikai játékosok is részt vettek. A program tesztekből, felmérésekből, technikai feladatokból és edzőmérkőzésekből állt, a házigazdák pedig a meghívottak egyéni képességeire voltak kíváncsiak. A játékosok teljesítményét pontozták, mindenkiről értékelés készült, amelyeket különböző nemzetközi adatbázisokba töltöttek fel, de persze az egyesületek is megkapják. Az edzéseket és a mérkőzéseket a helyszínen figyelték különböző osztályban szereplő olaszországi csapatok játékosmenedzserei, köztük a legnevesebb klubok – így például a Juventus vagy a Parma – képviselői is.

A Máltai SE játékosainak technikai tudását és képzettségét már a helyszínen kiemelték a szakemberek, Tóth Keve szerint az olasz edzők a második napon ismerték Tolnay Rokkó, Kolompár Márk és Csikós József nevét, miután a technikai felméréseken, például a bójás feladatok során egyértelműen megmutatkozott tudásuk. Az edzőtábor eseményeit bemutató tévéstábok kifejezetten a magyar játékosok mozgását kísérték.

A résztvevők között egyedül ők voltak futsal játékosok, mindenki más nagypályáról érkezett. A Máltai SE játékosai az akadémia vezetőjének figyelmét is felkeltették, aki a tábor harmadik napján Tóth Kevét külön behívta az irodájába. Az olasz szakembert elsősorban az edzéseken végzett munka érdekelte, kíváncsi volt arra, mit és hogyan tanulnak a magyar játékosok. Az akadémia képviselői ugyanakkor más különbséget is láttak. A táborba meghívott fiatalok többségének élsportolókra jellemző testfelépítéssel és kitűnő fizikai adottságokkal rendelkezett, meglátszott rajtuk a sportolókra jellemző életmód és a tudatos táplálkozás hatása. A magyaroknál inkább ezek hiányát feltételezték. Tóth Kevét az edzésmódszereken kívül a Máltai SE játékosainak otthoni hátteréről is megkérdezték. Honnan jönnek ezek a fiatalok, ha még a kiemelkedő sportolók  – Kolompár Márk az U18-as futsal válogatott tagja, Csikós József pedig válogatott kerettag – számára is furcsa és idegen a szállodában adott, professzionális sportolók számára összeállított étrend – ami csaknem teljes egészében nélkülözi például a kenyeret vagy a súlyos köreteket.

Az edzőtábor mindennapjait szigorú rendszabályok határozták meg, a táborba tilos volt például oda nem illő élelmiszert – kólát, chipset, cukros üdítőt, sajtburgert – bevinni. A szervezők megkövetelték a fair play szabályainak maximális betartását, és elvárták, hogy a feladatokat mindenki maximális odaadással teljesítse.

Az előzetes felmérések alapján a résztvevőket négy csapata osztották be, két A és két B kategóriás csapatot állítottak össze. A Máltai SE három játékosa A kategóriás játékos lett, bár az egyiküknek külön is bizonyítania kellett, hogy ő igenis a kiemeltek közé tartozik.

– Csikós József irányító poszton játszik, ezt is adtam meg az adatlapján, ennek ellenére leghátsó poszton játszatták őt, ráadásul az egyik B csapatban – mondja Tóth Keve. – Hiába tiltakoztam, nem volt foganatja. A harmadik napon az edzőmeccsen bekiabáltam neki, hogy ha támadnak, menjen előre ő is, hiába mondott mást az olasz edző, azt csinálja, amit otthon tanultunk. A félidőben odament hozzá az olasz vezető, és azt mondta, alighanem elnéztük a te pozíciódat, neked előrébb lenne a helyed. A második félidőben már új poszton játszott, a következő meccsre pedig átrakták az A csapatba.

A Máltai SE játékosai 2017 nyarán Lengyelországban a gyermekotthonok világbajnokságán a Magyarországot képviselve léptek pályára, és ötödik helyen végeztek a 24 csapat alkotta mezőnyben. A következő évben az Magyar Nemzeti Futsal Bajnokság első osztályában indult a korábban NB II-ben játszó csapat, és mindjárt az első évben az ötödik helyen zárta a bajnokságot. Három játékosuk most már nemzetközi minősítést is szerzett.