Két iskola, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, és a Szent Gellért Katolikus Gimnázium összesen 22 diákja szervezett hónapról hónapra közösségi programokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házában élő, többnyire idős, nehéz sorsot megélt bácsiknak, hajléktalan embereknek.
A programok között volt több társasjátékozás, kézműves foglalkozás, közös bográcsos főzés, állatkert- és múzeumlátogatás is.

A program legnagyobb nehézsége, majd a legnagyobb érdeme is a falak átlépése és lebontása volt. A kamaszkorú diákok és a többnyire igen zárkózott hajléktalan emberek között lassan, és nehezen alakult ki a bizalom
Szerencsére a diákok – hála az iskola és a szüleik támogatásának – kitartóan és nyitottan álltak a feladathoz, és akkor sem adták fel, ha az ő jó szándékuk nem talált kellő nyitottságra.

A találkozási alkalmak során, majd azok végeztével is folyamatosan beszélgettünk a diákokkal, és igyekeztünk azonnal reagálni az érzéseikre, problémáikra, hogy ne maradjanak bennük megoldatlan kérdések.

A viszonylag hosszú program során a diákcsapat segítő közösséggé formálódott, akik közül többen a program végeztével is úgy gondolják, hogy továbbra is része lesz az életüknek az önkéntesség.
„Jó lenne, ha a gyerekek karácsonykor is eljönnének, ez volna a legvidámabb karácsony! Nekem ez volt az év játéka 2017-ben! Nem fogom egyhamar elfelejteni!” – mondta István, egy hajléktalan ember.

A diákok írásban vallottak élményeikről:

„Eszméletlenül hálás vagyok, hogy részt vehettem benne! Nagyon sokat változott a véleményem sok dologgal kapcsolatban, és a megítélő képességem is más lett! Igen sok tapasztalatot szereztem a jövő dolgaival kapcsolatban. Pl. mindegy, mennyire mélyen vagyunk, ha akarunk, fel tudunk emelkedni. Szóval összességében nagyon köszönöm, és remélem, hogy ha lesz még ilyen program, másoknak is hasonló élményekben lesz része.” (Ancsi 16 éves)

„Nagyon szépen köszönöm ezt a hatalmas lehetőséget és élményt! Az egész program jobb belátásra bírt a csövikkel! (sic) kapcsolatban. Nagy kedvet kaptam a további közösségi munkákhoz is. Nagyon jó volt látni a bácsikat, hogy mosolyt csaltunk az arcukra. Ez nekem egy hatalmas tapasztalat volt. Köszönöm, hogy részt vehettem benne.” (Rita 15 éves)

„A legelején, mikor megtudtam, hogy lesz ez a közösségi szolgálatos program, persze az ragadott meg, hogy 36 órát lehet kapni érte. De mikor az első alkalmon megtudtam, mi is lesz ez, már nem is érdekelt, hogy kapok-e érte bármit is, csak az hajtott, hogy kicsit belelássak ebbe a világba, és valahogy segíthessek a hajléktalan embereknek. Így, az utolsó alkalom elteltével elmondhatom, hogy ők segítettek nekem. Már az első alkalom után, mikor a bácsikkal feldíszítettük húsvétkor az átmeneti otthonukat, megváltozott a véleményem a bácsikról, a „csövikről”. Az utcán, mikor mentem, kevésbé féltem, nagyobb bátorságom volt ahhoz, hogy beszéljek velük. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert nagyon nehezen tudtam bármit is kezdeni velük, de ennek ellenére valahogy mindig jobban éreztem magam egy ilyen alkalom után. Megdöbbentő volt számomra látni, hogy a sok átélt nehézség miatt mennyire rossz lelkiállapotban van a többségük. Nekem régebben eszembe sem jutott.” (Feri, 16 éves)


„Az összes program közül nekem legjobban a társasjátékok tetszettek, itt könnyebben lehetett beszélgetni a bácsikkal, nevetni, hülyülni. A záró alkalom volt a legjobb, megdöbbentően nyitottak voltak a bácsik, jó hangulatban voltak, könnyebben lehetett velük beszélgetni. Köszönöm az élményt és a lehetőséget!” (Janka 17 éves)