„Ez a fajta karitatív tevékenység egyrészt misszió számomra, másrészt én így reagálok a közéletre. Nem sajnálkozom, szánakozom, hanem elmegyek egy hajléktalanszállóra verset mondani, és utána még beszélgetünk egy jó órát.” – mondta Csuja Imre színművész a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál tartott önálló estje után. A Vonat hajléktalanszállón a színész egyórás verses estet tartott, melynek kezdetén Kenesey Balázs, a szálló vezetője és Romhányi Tamás a Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője köszöntötte, és kérte, fogalaljon helyet, mert ezúttal nemcsak ő hozott "versadományt".

„Csuja Imrét ebben a közegben nem kell bemutatni. Több helyről ismerhetjük őt, megismertük elsősorban színészként moziból, színházból, televízióból.” – mondta a kommunikációs vezető. „Azután egy felajánlásnak köszönhetően elkezdett máltai intézményeket látogatni, eljött hajléktalanszállóra és idősotthonba, olyan helyekre, ahol, az ott élő emberek már nem járnak színházba. Ezért ő házhoz hozott nekik egy darabka színházat, amiért nagyon hálásak vagyunk. Akkor megismerhettük őt személyesen is, és bár színészként járt nálunk, egy-két dolgot mégis csak megtudtunk róla, például azt, hogy mennyire jó ember. A mai alkalom előtt arra gondoltunk, nem illendő, hogy mindig csak mi kapunk ajándékot tőle, ezért egy jelképes ajándékkal mi is szeretnénk kedveskedni neki.” A hajléktalan szálló két lakója adta át a szóbeli meglepetést a színésznek. Raffael Attila először saját, Elveszíthetetlen öröm című versét, majd Ady Endre Őrizem a szemed című szerelmes versét adta elő. „Én ezt az Ady verset akkor ma már nem fogom elmondani, ennél jobb értelmezése úgy sincs.” – köszönte meg a versajándékot a színművész.

Csuja Imre több interjúban is beszélt a Máltai Szeretetszolgálat Vonat szállóján tartott előadásairól, és arról, egészen másképp hangzott a Nyugati pályaudvar rendezőjén álló átalakított szerelvényen József Attila Eszmélet című műve. „Egyszer csak ott ült előttem 70-80 végtelenségig kiszolgáltatott, magára maradt, hajléktalan ember a „kultúrkupéban". Mintha csak ők maguk írták volna azt a verset. Aztán a Himnusz, a Szózat ... ott, egy külvárosi, sötét pályaudvaron egy vagonban, a társadalom leginkább magukra hagyott tagjaival.... na, az egy életre meghatározó élmény.” – részletezte élményeit a színész 2016. októberében az origo.hu-nak adott interjújában. Ezzel a verssel mondott köszönetet a Vonat szálló lakói nevében a szintén ebben a máltai intézményben ideiglenesen otthonra talált Domina István. „Ez a vers sokszor átsegített, amikor padlón voltam. Ez is kimarad ma este, mert ezt a verset maga után már nem lehet elmondani.” – mondta a Jászai Mari-díjas színművész. A versajándék után Romhányi Tamás köszönőoklevelet adott át, melyet Kozma Imre atya látott el aláírásával, s mellyel a rászoruló emberek nevében mond köszönetet a Szeretetszolgálat az Örkény Színház művészének önzetlen szolgálatáért. A Szeretetszolgálat alelnöke nevében egy a Máltai Lovagrend számára palackozott pezsgőt adott át a kommunikációs vezető, valamint Vecsei Miklós levelét, aki távollétében így fejezte ki köszönetét a színésznek: „Isten áldjon meg mindazért, amit a legkisebbekért teszel.”

A meglepetés előadás után Csuja Imre Petőfi Sándor Anyám tyúkja című művével kezdte verses estjét, felidézve a versekhez kötődő első, még falun szerzett élményeit. A nagyszobáról, a sámlikról, a falu egyetlen tévéjéről szóló anekdotákhoz a szálló lakói is hozzászóltak, ahogy a versek közül is többet együtt mondtak félhangosan a színésszel. „Arany János Családi körében van két sor: Rettenve sikolt fel, amelyik belényul: / Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát...  – Itt mindig megállok és várom, hogy a közönség bemondja: kis nyúl. És be is mondják.” – mondja a színész. Radnóti, Petőfi, Ady, Heltai és Vörösmarty után az est végén Örkény István Tóték című művéből idézett Csuja Imre, aki a dramatizált változatban az Örkény Színház előadásában Tótot játssza. A közönség aktív közreműködésével idézték fel a regényt, a filmet, és az előadást, melyre a színész több hajléktalan embert is meghívott anyaszínházába. Az előadás után közel egy órán át beszélgetett a színész a szállón élő hajléktalan emberekkel. „Sokat nevettünk is, mert elképesztően víg kedélyű emberek, ismerik a filmjeimet, szinkron munkáimat, láttak a színházban. Remélem, hogy a mai előadással is derűsebbé tettem a napjukat.” – mondta és hozzátette: „Nem a díjakért csinálja az ember ezt a szakmát. Nem akarom, hogy dicsekvésnek tűnjön, de erre az oklevélre büszke vagyok. Ugye lefotóztátok?”
 

A képre kattinva galéria nyílik meg.