
A hit védelme és a rászorulók szolgálata

Tuitio fidei et obsequium pauperum
A Máltai titok éppen annyi idős, mint a kereszténység. A titkot kibontó Máltai küldetés lényege: Isten üzenetével az emberek szolgálatában. Ez az eszme a Szuverén Máltai Lovagrend megjelenése óta velünk van, és több mint 900 éve minden Máltai szervezet tevékenységét meghatározza.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a megalakulása óta embermentő szolgálatot végez. A szervezet alapító elnöke, Kozma Imre atya ezt úgy fogalmazta meg: „a Szeretetszolgálat Isten szeretetére hivatkozik, Istenére, aki ismeri és nevén szólítja az embert. Mert közünk csak ahhoz van, akit ismerünk, akit befogadunk, akiért felelősséget vállalunk. Az menekül meg, aki mellett nem mennek el a többiek. A rászorulóknak elsősorban nem kenyérre, vagy valamilyen anyagi támogatásra van szükségük, hanem a másik emberre. Isten előtt felelősek vagyunk egymásért, mert egymásra bízott minket az Isten. Jelenlétünk a Máltai igazság a társadalomban. A jövőnk pedig azon múlik, mennyi áldozatkészség és leleményesség lesz bennünk, hogy felismerjük és vállaljuk azokat a tennivalókat, amelyeket csak mi tehetünk meg. Dolgunk, hogy a Máltai Szeretetszolgálat eszmeiségét, és ezzel együtt a keresztény eszmeiséget is fölemeljük.”