Életének utolsó szakaszában Kozma Imre atya sok időt töltött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjában, gyakran a késő esti órákban is megtalálható volt az épületben. Amikor az irodák kiürültek, és az első emeleti idősotthon is elcsendesedett, Kozma Imre atya többször is lement a főépület bejáratához beszélgetni az éjszakai műszakba érkezett portással. Többek között megismerkedett az akkor hetvenes éveinek elején járó Tramontini Ervinnel, aki beszélgetéseikre két év távlatából így emlékszik vissza:

- Az atya maga volt a született jóság. Nagyon közeli, szinte baráti viszony alakult ki közöttünk. Én azonnal a szívembe zártam őt, és remélem, ez a szimpátia kölcsönös volt.

Egy alkalommal megkérdezte Kozma Imre atyától, hogy megfestheti-e.

A gépészmérnök végzettségű Tramontini Ervin ugyanis naiv festőművész, aki a maga által fejlesztett technikával fest. Szenvedélyét édesapjától örökölte, már egészen fiatalon, szinte gyermekként is festett, és bár később a szakmájában dolgozott, de a képek iránti vágy mindig ott bujkált benne. Hosszú szünet után, 56 évesen azután újra ecset ragadott és vásznat feszített. Weboldalán ma már 152, saját meghatározása szerint dekoratív realista stílusban készült festménye látható. Évekkel később azután úgy hozta a sors, vagy talán úgy rendelte a Jóisten, hogy az autodidakta festő a Máltai Szeretetszolgálatnál kapott munkát, ahol a portásfülke előterében olykor-olykor elidőző Kozma Imre atyával is találkozott, aki a szokatlan kérdésre azt felelte: természetesen.

- Sokan csodálkoznak, hogy egy portás képeket fest, de én pont fordítva gondolok önmagamra, vagyis, hogy én egy festő vagyok, aki jelenleg portásként dolgozik. Hiszem, hogy a kép fejben születik, ahová a szem vetíti ki. Hogy aztán mivel fest az ember, az mindegy, mert a szem kommunikál a képpel. Sokan mondják, hogy ügyes kezű festő, de szerintem ügyes kezű az, aki ráfesti a porcelángyárban a vázákra a virágmintákat - mondta Tramontini Ervin.

Kozma Imre atya képének témáját egy kiválasztott fotó adta, ami alapján 70X50 centiméteres olajfestmény készült. A festő előbb az arcot és az azon játszó fényeket vitte fel, majd aprólékosan kitöltötte a központi figura környezetét. Amikor elkészült a kép, a bal alsó sarokba odaírta: Tramontini Ervin 2023.

Kozma Imre atya nagy örömmel fogadta az ajándékot, amit aztán elvitt a saját szobájába, abba a szobába, ahol a személyes tárgyai voltak. Ez azért említésre méltó, mert köztudott volt, hogy saját magának nem gyűjtött semmit.

Halála után a festmény a szobában maradt néhány személyes tárgy és pár könyv között. Ott találtak rá a Kozma Imre hagyatékát feldolgozó munkatársak, de a festményt még majd másfél évig nem hozta elő senki.

A képen atya arcán fény- és árnyékjáték látható, ami minden nézőben azokat a pillanatokat idézheti fel, amikor találkozott vele. Nem, mint a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökével, nem, mint a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetőjével, nem is úgy, mint a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének káplánjával, hanem egyszerűen Imre atyával, azzal az emberrel, "akiben az ég és a föld találkozott."
S bár a Szent István Bazilika altemplomába, Kozma Imre atya végső nyughelyére nem jutnak be a nap sugarai, ez a fény örökké vele marad.

Palocsai Jenő írása