„Az ember itt úgy érzi, hogy van valakije” – Magdi néni története a Dél-budai Szociális Központból

Magdi néni 71 évesen került utcára, amikor már képtelen volt tovább dolgozni. Amíg bírta, takarítással egészítette ki csekélyke nyugdíját, de amikor már annyira fájt a lába, hogy négykézláb kellett felkúsznia a lépcsőn, hogy az emeletet kiporszívózza, belátta: nincs tovább. Az albérletét nem tudta tovább fizetni, mennie kellett. De hová?

Kollégáink 2025 májusában Budapesten, a Bikás parkban találtak rá. Magdi néni akkor már hetek óta az utcán élt: nappal egy padon üldögélt, éjszakára pedig egy jólelkű asszony beengedte őt az egyik lépcsőházba. A környéken lakók rendszeresen vittek neki ennivalót, szinte minden nap volt meleg ebédje, sőt, húsvétkor még egy tálca cukrászsüteményt is kapott. Tisztálkodni viszont egyáltalán nem tudott, a szükségét a közeli gyorsétteremben vagy - rosszabb esetben – egy bokorban kellett elvégeznie. A szemét egy pillanatra sem merte lehunyni, nehogy meglopják, de így is előfordult, hogy mikor elbóbiskolt egy picit, ellopták mellőle a mankóját.

Amikor munkatársaink felajánlották neki, hogy költözzön be a Dél-budai Szociális Központba, elsőre nemet mondott: a hajléktalanszállókkal kapcsolatban sok az előítélet, és Magdi néni félt a bogaraktól és a rossz társaságtól. Kollégáink azonban nem hagyták annyiban a dolgot, újra és újra felkeresték őt, biztatták, hogy tegyen egy próbát, nincs vesztenivalója… Végül igent mondott, és nagy nehezen bekászálódott a Máltai autóba. A szállón hosszú idő után először végre lezuhanyozhatott, tiszta ruhát és vacsorát kapott. Megrendült egészségi állapota miatt a lábadozóknak fenntartott szobában helyeztük el; Magdi néni azóta is itt lakik.

És hogy mi történt vele az elmúlt közel másfél évben? „Csupa jó dolog” – mondja, és már maga sem érti, miért ódzkodott annyira, hogy ide jöjjön. A Dél-budai Szociális Központban nem csak szállást és étkezést, hanem orvosi ellátást is biztosítunk neki. Az intézményben minden héten van orvosi vizit, és hetente egyszer gyógytornász is érkezik, hogy akinek szüksége van rá, azt jól megmozgassa. Kapott új szemüveget is, hogy könnyebben menjen az olvasás, rejtvényfejtés és mozizás – Magdi néni ugyanis szívesen nézi újra a mobilján régi kedves filmjeit, például A kétéltű embert vagy A fekete tulipánt.

Ami azonban ennél is többet jelent a számára, hogy többé nem magányos. „Az ember itt úgy érzi, hogy van valakije. Én úgy veszem, hogy ez egy család, a családom” – mondja, és büszkén meséli, a szálló egyik régi lakóját lányának tekinti, a szobatársával barátnők lettek, és este, ha focimeccs megy a tévében, a „fiúk” már várják őt, fenntartják neki a kedvenc székét, mert tudják róla, hogy nagy Fradi drukker. A vébét is együtt szurkolták végig, Magdi néni az argentin csapatnak szorított, különösen a kedvencének, Messinek.

Most már az ünnepek is társaságban telnek. „Húsvétra is együtt készülődtünk, beültünk a tévés szobába, és mindenféle szép virágot készítettünk papírból, meg tojásokat is festettünk. Karácsonykor pedig jött egy kis társaság, sajnos nem emlékszem a nevükre, aki ünnepi műsorral készült, és töltött káposztát is hoztak. Olyan igazi karácsonyi étek. Énekeltünk együtt, és elmondtunk egy imát. Szép, ünnepi hangulat volt” – emlékszik vissza a hajléktalanszállón töltött karácsonyra Magdi néni, aki a szentestét évtizedek óta mindig egyedül töltötte.
Ha rajtunk múlik, Magdi néni nem fog többet utcára kerülni. A térdműtéte, ami után újra jól tud majd mozogni, 2027 végén esedékes; remélhetőleg addigra sikerül elhelyezni őt egy olyan idősotthonban, ahol csekélyke nyugdíja ellenére is szívesen fogadják. Ha szeretnél beszélgetni vele egy kicsit, gyere el szeptember 21-én a Dél-Budai Szociális Központ nyílt napjára – részletek az esemény Facebook oldalán.