Kincs, amiből minél többet adunk, annál gazdagabbá válunk

„Ha a szeretet csak pislákol bennünk, akkor haldoklik a lelkünk.” Kozma Imre atya gondolatával kezdődött a zalakomári Aranytölgy Időskorúak Otthonában a hagyományteremtőnek szánt szeretetfoglalkozás, ahol Csárdi-Nagy Beáta foglalkoztatás szervező munkatárssal közösen próbálták megfejteni, milyen sok arca és megnyilvánulása van a szeretetnek, amely nem attól lesz nagy, mert hangos és látványos, hanem attól, ha minden nap jelen van az életünkben: egy megfogott kézben, egy türelmes meghallgatásban, egy csendes imában, egy ölelésben, egy mosolyban vagy éppen egy nemes cselekedetben. Ez az a kincsünk, amelyből minél többet adunk, annál gazdagabbakká válunk.

A szeretet nem csak érzelem, hanem döntés, döntés amellett, hogy odafigyelünk a másikra, meghallgatjuk, megbocsátunk neki, vagy egyszerűen csak jelen vagyunk mellette. A szeretet nem azt kérdezi, „ki érdemel meg?”, hanem azt: „kinek van most szüksége rám?” Imre atya szerint „Az emberek belebetegszenek, ha senkinek nem fontosak”. Az idősek kedves példákat hoztak magukkal és megörökítendő pillanatokat kínáltak az otthon közösségéből és a munkatársak odafigyeléséből. Bemutatták, hogy kitől és milyen formában kapják és adják tovább nap mint nap a lélek táplálékát, a szeretetet.

Lapozható galéria P. Szabó Csilla képeiből