„Segítenének, kérem? Hamarosan jönnek a kutyusok. Toljuk szét az asztalokat, és csináljunk középen egy kört a székekből, így!” – Kaján Marietta terápiás munkatárs vidáman csengő hangja betölti a nappali melegedő étkezőjét, de csak kevesen mozdulnak meg rá. Bánattól, nehézségektől megkérgesedett szívű férfiak ülnek itt-ott, közömbös arccal merednek maguk elé, némelyikük mellett járókeret. Van köztük meglepően fiatal is, aki épp csak a negyvenes évei elején jár, az egyik lábát térdből amputálták. Lassan mégis megindul a mozgás, kialakul valahogy a kör a székekből, van, aki odaül, van, aki inkább hátrahúzódik, a fal mellé, látszólag nem érdekli a hamarosan kezdődő kutyaterápiás foglalkozás.

Nem kell sokat várni, nagy farkcsóválással érkezik Sprite, a kilencéves golden retriever, és a szintén kilencéves border collie, Flow. A HOPE mentő- és segítőkutyás egyesület képzett kollégái ők, nagy tapasztalatuk van, hogyan vidítsák fel a körülöttük lévőket, gazdáikkal, Orosz Emesével és Kapaló Évával rendszeresen járnak óvodákba, kórházakba, hospice ellátásba is. Nem hozza zavarba őket a látszólagos közöny, lelkesen várják, hogy megmutathassák, mit tudnak, és megkapják érte a jutalmukat, egy-egy finom falatot, és mellé a simogatást.

Kaján Marietta tavaszi kvízzel készült. Ki hogyan fejezné be a gyerekverset: „Nincs több fázás, boldog, aki…?” Mit nem szabad enni nagypénteken? Hogyan folytatódik: „Reszket a bokor, mert…?” Aki jól válaszol, kérhet egy trükköt Sprite-tól vagy Flow-tól. A férfiak lassan melegednek bele a játékba, eleinte csak az egyikőjük válaszolgat a kérdésekre, de amikor harmadjára mondja be a megoldást, többen felmordulnak: „Hagyj mást is beszélni!” Flow és Sprite körbejár, a helyes megfejtésért cserébe pacsit ad, ül, fekszik, ugat, forog vagy ugrál, ki mit kér tőle, és utána várja a jutalomfalatot és a simogatást.

 

 

A kezek először tétován nyúlnak a kutyák felé - van, akit külön figyelmeztetni kell, hogy a jutalomfalat mellé simogatás is jár -, de aztán egyre bátrabbak, nyitottabbak lesznek a férfiak. Az amputált lábú srác hosszan simogatja Sprite selymes bundáját. Egy idősebb, borostás férfi mosolyogva rázza meg Flow pacsira nyújtott mancsát, és megdicséri: „Ügyes vagy!” Van, aki maga elé suttogja: „Nekem is volt kutyám.” Felharsan a nevetés, amikor valaki a tökéletesen végrehajtott trükk után elfelejti odaadni Flow-nak a jutalomfalatot, mire az nagy vakkantással figyelmezteti őt: ami jár, az jár! A hangulat máris sokkal oldottabb, mint a foglalkozás kezdetén. A kvízkérdésekre most már egyszerre több helyről is jön a helyes megfejtés, de nem baj, a kutyák mindenkihez odamennek, hogy teljesítsék a kérését, és közben boldogan csóválják a farkukat. Van, akinek a fejüket is az ölébe hajtják.

„Ezek az emberek többnyire nagyon magányosak, testi kontaktusba szinte soha nem kerülnek másokkal, pedig közismert, hogy a jólléthez mennyire fontos az érintés” – mondja Kaján Marietta. Sprite-ot és Flow-t nem téveszti meg a zord külső és a látszólagos közöny, elutasítás, pontosan érzik, kiknek van a legnagyobb szüksége a belőlük áradó pozitív energiákra. Kaján Marietta azt tapasztalta, a kutyák látogatása után a nappali melegedő vendégei egy ideig sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.

A tavaszi kvíz véget ért, a foglalkozás második felében memóriajáték következik. Az első kérhet egy trükköt valamelyik kutyától, a másodiknak ugyanezt kell kérnie, és mellé egy újabb trükköt, a harmadiknak meg kell ismételnie az előző kettőt, csak azután kérheti a harmadikat, és így tovább. A legnépszerűbb talán a „nyuszi”, amikor Sprite a hátsó lábain ül, a mellső mancsait pedig a mellkasához szorítja, Flow pedig azzal szerez vidám pillanatokat, hogy ha megkérdezik tőle, „hol a farkad?”, körbefordul, és igyekszik elkapni a saját farkát.

 

 

Van, aki nem vesz részt a mulatságban, hátat fordít és matatni kezd a szekrényében, holott épp ő következne a sorban. A többiek csöndben nézik, amíg végre megfordul, a kezében a telefonjával. „Rám ne várjatok, ideges vagyok!” – morogja, és elindul a kijárat felé, de amikor Flow gazdája odanyom a kezébe egy jutalomfalatot, meggondolja magát, leülteti a kutyát, pacsit és ugatást kér tőle, aztán megsimogatja. Az egyórás foglalkozás egy pillanat alatt elrepül, a gazdik, Kapaló Éva és Orosz Emese elbúcsúznak - habár az egész csak játéknak tűnik, a kutyák már eléggé elfáradtak. Viszontlátásra a jövő hónapban!

A távozásukat követően kiderül, hogy többen maguk is tartottak régen kutyát, amiről szívesen mesélnek. Egyikük, aki valaha NB2-es focista volt, Cézárt emlegeti, a fajtatiszta óriás snauzerét, akivel kutyaiskolába járt, és edzésképpen rendszeresen együtt futottak. Egy másik férfi, aki valaha az egyik leghíresebb budapesti étteremben dolgozott, német juhászt és kuvaszt tartott. „Úgy őrizte a házat, hogy tíz méternél senki sem mert közelebb jönni a kapunkhoz, de nekem mindig szót fogadott” – meséli; a régi emlékektől kisimulnak a vonásai. „Nem szabad félni a kutyától. Ha a szívére teszed a kezed, rögtön megnyal, és onnantól barátok vagytok.” Egy időre szebb lett a világ a hatvani nappali melegedőben, a megfagyott lelkek felengedtek egy kicsit.

 

A galéria megtekintéséhez, kérjük, kattintson a képre: