„Halló! Segítsenek, különben megfagy!”

„Jó napot kívánok. A Kopaszi-gátról telefonálok. Ül itt egy férfi a padon hiányos öltözetben, nagyon fázik, szeretne meleg helyre jutni, és azt mondja, éjszakára szállás is kéne neki. El tudják vinni?”

A Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan embereket segítő budai diszpécserszolgálatánál most Galyas Éva az ügyeletes, neki kell intézkednie az ügyben. A 06 1 338-4186-es segélyhívó szám máltai mellékére nagyjából húsz hívás szokott befutni egy-egy téli napon, de január 7-e óta, amikor a rendkívül hideg időjárásra való tekintettel a Belügyminisztérium kihirdette a vörös kód riasztást, ez a szám megduplázódott, sőt, január 9-én egyenesen megtriplázódott – ezen a napon a hőmérséklet még napközben is jelentősen fagypont alatt maradt. A Máltai Szeretetszolgálat budai diszpécserszolgálata 2026. január 7. és 22. között összesen 562 bejelentést fogadott.

Galyas Éva nagy rutinnal kezeli a telefont: megnyugtatja a bejelentőt, hogy a segítség hamarosan érkezik, majd tárcsázza a szintén a Szeretetszolgálat által működtetett Dél-budai Szociális Központ utcai gondozó szolgálatát, hogy menjenek ki a fagyoskodó emberhez. Közben az adatbázisból kideríti, hogy egy negyvenes évei végén járó férfiről van szó, aki a miskolci hajléktalanellátó szervezeteknél gyakran megfordul, de Budapesten valószínűleg nem járatos, ezért nem tudta, hogy a hideg elől hol kereshet menedéket. A férfinak szerencséje van, a Dél-budai Szociális Központ krízisszállóján még van szabad hely, az éjszakát melegben, egy kényelmes matracon töltheti majd. Habár a hajléktalanellátó intézmények a korábbi évekhez hasonlóan jól felkészültek a téli krízisidőszakra, a szokatlanul zord időjárás a szokottnál jóval több fedél nélkül élő embert kergetett be hozzájuk. A Máltai Szeretetszolgálat három budai intézményében összesen 58 férőhelyet tart fenn krízishelyzetbe került embereknek, de az elmúlt két hétben éjszakánként 80-100 embert is el kellett szállásolnia. Még a folyosókon, mellékhelységekben is rászorulók aludtak, van, akinek már csak egy szék jutott, de bármi jobb, mint odakint a fagyhalál. Elküldeni senkit sem szabad.

„Szia, Évi! Felhívtam egy régi ügyfelemet, hogy megkérdezzem, hogy van. Azt mondja, most egy ismerőse fűtetlen kunyhójában húzza meg magát a Gellért-hegyen, nincs ruhája és cipője, papucsban jár a hóban. Tudnátok vinni neki egy 39-es csizmát és egy meleg kabátot?”

A diszpécserszolgálatot nem csak lakossági bejelentők hívják, hanem szociális munkások, közterület-felügyelők, rendőrök, mentősök vagy kórházak is, ha bajba jutott embert találnak. A diszpécser ezúttal a Miklós utcai Integrált Hajléktalanellátó Központot tárcsázza, ahol a Szeretetszolgálat felhívására az elmúlt hetekben jószándékú emberek óriási mennyiségű meleg ruhát, cipőt, sapkát, sálat adományoztak a rászorulók számára. Elintézi, hogy egy kolléga összekészítsen egy melegruha-csomagot a Gellért-hegyen élő asszony számára, majd ismét a Dél-budai Szociális Központot hívja, területileg ők az illetékesek, hogy az életmentő csomagot kiszállítsák hozzá. Közben az adatbázisból azért kiderül a turpisság: az asszony aznap, pár órával korábban bent járt a Szeretetszolgálat Széll Kálmán téri nappali melegedőjében, evett-ivott, a helyzete valószínűleg mégsem annyira kilátástalan, mint mondta. Erősen kötődik az utcai gondozó szolgálat egyik munkatársához, aki a szakmai szabályokat betartva rendszeresen látogatja, és segít neki, amiben kell; most is őt várja a csomaggal, mással nem is hajlandó szóba állni. Ezt a helyzetet azonban már a helyszínen kell megoldani, nem a diszpécser feladata.

„Jó napot! Ismét én vagyok a Kopaszi-gátról. Eltűnt a padról a férfi, akit bejelentettem az előbb! Nem tudja, mi történt vele?”

Szerencsére minden rendben van, a Szeretetszolgálat kollégái a hidegtől reszkető férfit időközben megtalálták, megitatták meleg teával, beültették a fűtött autóba, és bevitték a Dél-budai Szociális Központ nappali melegedőjébe. A telefon mögött ülő munkatársunk örül az ilyen hívásoknak, az őszinte érdeklődésnek, odafordulásnak. Diszpécserként úgy tapasztalja, a közvélekedés ellenére a magyar társadalomban kifejezetten erős a szolidaritás: úgy gondolja, hogy ha egyszer véletlenül rosszul lenne és összeesne az utcán, biztosan lenne valaki, aki odaugrana hozzá. Jól segíteni azonban nem is olyan könnyű. Nagy kihívást jelent a diszpécserközpontban azoknak az eseteknek a kezelése, amikor a bejelentő nem azonnal, a helyszínen kér segítséget, hanem otthonról, akár órákkal később – így fordulhatott elő, hogy valaki egyszer egy kidobott karácsonyfához hívta ki az utcai gondozó szolgálatot, mert távolról alvó embernek tűnt a számára. Ha bajba került embert látunk az utcán, fontos, hogy odamenjünk hozzá, megszólítsuk, megkérdezzük, hogy van-e szüksége valamilyen segítségre, mert az így kapott információk nagyon fontosak a diszpécser számára. Elképzelhető, hogy betegség, sérülés miatt mentőre van szükség, de az is, hogy az illető mereven elzárkózik attól, hogy szállóra menjen. Az utcai gondozók a kiszállások mintegy felében nem tudnak többet tenni, mint hogy ellátják a rászorulót meleg teával, takaróval és információkkal, hogy ha meggondolná magát, tudja, hol találja a legközelebbi nappali melegedőt vagy éjjeli menedékhelyet.

„Jó napot! Itt áll mellettem egy férfi, ő kért meg, hogy tárcsázzam Önöket. Azt mondja, nagyon aggódik a gyerekekért, szerinte meg fognak fagyni az autóban. Hogy hol áll az autó? Valahol az óbudai családsegítő központ környékén egy parkolóban, nem tudja pontosan. Tessék? Hány évesek a gyerekek? Azt mondja, a fia 40, a menye meg olyan 38 körül lehet.”

Galyas Éva a hiányos információk ellenére azonnal tudja, kikről van szó: egy középkorú párról, ahol az asszony pánikbeteg, képtelen más emberek társaságát elviselni, rosszulléte egészen az ájulásig fokozódik, ha mások közelében kell tartózkodnia. A Miklós utcai Integrált Hajléktalanellátó Központ kollégái rendszeresen látogatják őket, ételt, meleg ruhát, takarót visznek nekik, de szállóra az asszony betegsége miatt nem tudják őket bevinni. Galyas Éva korábban már körbetelefonálta az összes budapesti hajléktalanellátó intézményt, ahol kétágyas szobában párokat is el tudnak helyezni, de jelenleg minden hely foglalt – a férfinak és a nőnek sajnos kint kell éjszakáznia az autóban. A túlélésben mindkettőjüknek nagy gyakorlata van.

„Halló! Itt ül előttem egy férfi a padon, nagyon fázik, reszket a lába, nem tud elindulni. Ő kérte, hogy telefonáljak segítségért. A Vérmező szélén vagyunk, az Attila út és a Korlát utca sarkán. Mikor tudnak jönni?”

Sürgős esetről van szó, Galyas Éva azonnal tárcsázza a Szeretetszolgálat területileg illetékes utcai gondozóit, de ők most nem tudnak jönni, épp mentőt hívnak egy ügyfélhez, meg kell várniuk, amíg megérkezik. Budafokról ugranak be a helyettesítésükre utcás kollégák, beletelik némi időbe, amíg odaérnek a Vérmezőre. Időközben még egy bejelentés érkezik ugyanerről a férfiról, egy kutyasétáltató személyesen megy be a Krisztinavárosi Hajléktalan Centrumba segítséget kérni, ő attól tart, a férfi lába már le is fagyott. A bajba került emberekhez egyébként leggyakrabban kutyasétáltatók hívnak segítséget, ők azok, akik a parkok eldugott sarkaiban, bokrok alatt, erdőszélen is megtalálják a fedél nélkül élőket, ott, ahová a városlakók szeme elől elbújtak. A legtöbb bejelentés emiatt reggel, illetve este 7 és 10 óra között érkezik, amikor a kutyások odakint vannak. A mostani eset szerencsésen megoldódik: mint kiderül, a padon üldögélő férfi a Krisztinavárosi Hajléktalan Centrum állandó lakója, valószínűleg sétálni, ügyeket intézni indult be a városba, és menet közben elfáradt. A fagyos kaland után várja őt vissza a fűtött szobája és az ágya.

„Szia! A Galvani útról hívlak. Bejött hozzánk a nappali melegedőbe egy úr, akit jól ismerünk, a Nagyszőlős utcában, egy híd alatt lakik. Kész csoda, hogy itt van, eddig nem tudtuk rábeszélni. Tudsz neki helyet találni valahol éjszakára helyet találni? Még csak délután kettő, de mi már tele vagyunk.”

Az elmúlt két hétben gyakran elhangzott a fenti a kérdés, mert a fedél nélkül élők tömegével húzódtak be a rendkívüli hideg elől a hajléktalanszállókra. Ahogy esteledik, az ügyeletes diszpécser számára sokszor már nem is az a kihívás, hogy üres helyet találjon, hanem az, hogy megkeresse a legkevésbé túlterhelt intézményt, ahol az illetőt el tudja szállásolni. Aki hajlandó rá, az utcai gondozó szolgálat átszállítja Pestre, ott több a férőhely – úgy tűnik, ebben az esetben is ez lesz a megoldás. A Máltai Szeretetszolgálat Erzsébetvárosi Nappali Melegedője a krízisidőszakban éjszaka is nyitva tart, a férfi itt melegben, biztonságban töltheti majd az éjszakát. Másnap kezdődik az egész elölről.