Terebélyes veteményes fogadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának kertjébe érkező látogatót: többek között paradicsom, csilipaprika, cukkini, patisszon és dísztök is terem a korábban bozót által uralt területen. Az ágyások mellett már javában zajlanak az ügyességi játékok és vetélkedők: darts, asztalitenisz, kosárlabda, kvíz és csocsó is várja a sportnapra érkező, az intézményben gondozott hajléktalan embereket. Egy másik állomáson egy fura, nagyon nehéznek tűnő játékot játszanak ketten: mágneses köveket kell elhelyezni egy körön belül, minél többet, anélkül, hogy vonzanák vagy taszítanák egymást. Szemmel láthatóan nagy koncentrációt igényel minden mozdulat, millimétereken múlik a siker. Megint máshol a résztvevők vérnyomását mérik meg, illetve gyümölcsturmix-szal kínálják őket – meggy, eper, sárgadinnye és banán a választék. Elvégre ez nem csak sportnap, hanem egészségnap is. A jó hangulatú eseményre még később visszatérünk, de egyszerűen nem tudunk elmenni a veteményes mellett: a budapesti betonrengeteg után felüdülés egy ilyen hely.

Kimozdít a komfortzónából a kiskert

Hamar kiderül, hogy az intézményben lakók is hasonlóan éreznek: szeretnek itt lenni, tesznek érte, magukénak érzik. A kertépítés tavaly tavasszal indult, ennek során a máltai munkatársak és az ellátottak közösen, metszőollókkal és ásókkal felszerelkezve foglalták vissza a természettől az elvadult területet. Vállalkozásuk igazán idén fordult termőre, miután tavasszal kaptak tíz ládányi paradicsom és paprika palántát a Szeretetszolgálat országos központjától. Ezek nagy része a gondos kertészkezeknek köszönhetően mostanra szárba szökkent, a legtöbb már termést is hozott. Így jut a reggeli és vacsora mellé zöldség a kiskertből, de készül majd ősszel házi cukkinikrém és lesz dísztök is Halloweenre.  

„Egész más íze van annak a paradicsomnak, amit az ember maga gondoz és szed le” – kalauzol minket a növények között Király Melinda, a veszprémi Befogadás Háza vezetője. „A legnagyobb haszna a kertnek, hogy az ellátottak ki tudnak ide jönni és el tudják foglalni magukat: locsolnak, gazolnak vagy csak kiülnek feltöltődni. Nagyon jó alkalom ez nekik arra, hogy egy kicsit kimozduljanak a komfortzónájukból. Újfajta élményeket szerezhetnek, megélhetik, hogy ők is tudnak értéket teremteni.” 

„Az egyik utcán élő hajléktalan emberünk, aki egyébként alkoholbeteg, különösen gyakran fordul meg a kertben, saját elmondása szerint azért szeret ide járni, mert legalább addig sem iszik és nem a kocsmában ül egész nap. Nyert egy új szenvedélyt, ami egy időre felül tudja írni az őt rabságban tartó szenvedélyt. Ez már önmagában nyereség” – teszi hozzá Király Melinda, akitől megtudjuk, hogy a kertszépítés következő lépése a fából készült magaságyások kidekorálása lesz.

A távlati tervek között szerepel az alapterület további növelése, valamint a kert közösségivé alakítása is, mely egyben nyitás is lenne a veszprémiek felé. 

„Jövőre szeretnénk különböző programokat szervezni az ellátottaknak, ahová a helyi lakosokat is meghívjuk. A cél az lenne, hogy találkozhassanak egymással és ezáltal eloszlassuk a hajléktalan emberekkel kapcsolatos előítéleteket” – fogalmaz Király Melinda. A legnagyobb előítélet szerinte az, hogy a hajléktalan emberek piszkosak, rendetlenek és agresszívek. Pedig a hajléktalan emberek nagyjából tíz százaléka, ha ilyen. De ők vannak szem előtt, őket látják az emberek nap mint nap, ezért a hajléktalanságról az emberek fejében élő képet is ez határozza meg. „Ezzel szemben a valóságban a legtöbb hajléktalan nem renitens kéregető. Sokszor nem is gondolnád, hogy az a kedves, idős néni, aki melletted ül a buszon vagy az a munkába menő, családapának tűnő személy, aki elmegy melletted az utcán, hajléktalan vagy a hajléktalansághoz közeli léthelyzetben él. Nem feltétlen látszik rajtuk, hogy nehéz sorsú emberek – pedig azok.”

A végén mindig azt szeretnék, hogy hetente legyen sportnap

Egészség- és sportnapot hosszú évek óta tartanak a veszprémi Befogadás Házában. Kezdésnek mindenki kap egy útlevelet, amibe pecséteket lehet gyűjteni, ezzel igazolva a különböző állomásokon való részvételt. A Befogadás Házának lakói egymással is versenyeznek – a nap végén a győztes édességcsomaggal és vándorkupával gazdagodik. 

„Szívesen kipróbálnak mindent. Nincs itt az összes lakó, de aki igen, az szívesen jön és bevonható a játékokba. A végén mindig azt szeretnék, hogy hetente legyen ilyen program” – meséli a sportnapról Szabó Éva, aki egyébként az átmeneti szállás részlegvezetője és egyben az esemény egyik szervezője.

„Minden sport érdekel és leköt minket. Addig sem a napi gondokkal foglalkozunk. Frankón elvagyunk!” – válaszolja István, az intézmény egyik lakója, amikor kedvenc sportjáról kérdezzük. Tetszik neki a sok program, melyeken, ha teheti, részt vesz. Hamar szóba kerül a kiskert is, melynek kialakításában ő is segédkezett: „Sokan becsatlakoztunk, én a bokrokat szedtem ki.  A zöldségekből savanyúságot csinálunk majd, feltaláljuk magunkat.” 

A közeli ping-pong asztalon épp ketten meccselnek, dacolva az időnként feltámadó széllel is. Játékukat nézve elegyedünk szóba Károllyal, aki szintén a Befogadás Háza lakója és kedvenc sportja az asztalitenisz.

„Diákként az iskolában szerettem ping-pongozni. Itt is találni jó partnereket, de most csak hobbiszinten ütögetünk. Egyébként is fúj a szél, a háló sem elég feszes, nem úgy áll, ahogy a versenyeken.” – hamar kiderül, tud egyet s mást a sportágról. „Annak idején egyedül a pörgetést nem tanultam meg. Persze ahhoz olyan ütő is kell, mint a versenyeken, ahol Butterfly ütőt használnak, Sriver lapokkal, többréteges bevonással. Almádiban egy bácsika vezetett be a sportág rejtelmeibe, miután 21-3-ra megvert egy húsvágódeszkával. Azt mondta: >>ha kijössz ötből, akkor már tudsz valamit. Aztán tízből, tizenötből, végül ha tudsz fordítani 22-20-ra akkor majd leülünk valahol és beszélünk.<< Ez sajnos soha nem következett be, mindig tíz alatt jöttem ki” – emlékezik vissza Károly. A többi sportágat is szereti, régen kijárt meccsekre is, focira és kézilabdára. A tévében a mai napig követi a sporteseményeket.

„Eljövök, de nem szólok egy szót sem”

A kiskert és az évente megrendezésre kerülő sport-és egészségnap mellett, heti öt alkalommal más programokon is részt vehetnek a Befogadás Házában lakó hajléktalan emberek. Kézműveskedésre, festésre, rajzolásra is akad lehetőség, de a többnyire közfoglalkoztatottak által végzett szőnyegszövésbe is bárki bekapcsolódhat. 

„Két éve futott nálunk egy művészetterápiás program, Otthonra találni a művészetben címmel, ami nagyon tetszett a résztvevőknek. Tavaly szerencsére sikerült felvennünk egy ilyen végzettségű kollégát, így most már állandó jelleggel tudunk tartani hasonló foglalkozásokat.” – mondja Király Melinda. 

Művészeti irányultságban egyébként is erős a veszprémi intézmény. Itt lakik Lukács István is, akinek nemrég kiállítás is készült a képeiből, Ami fennmarad címmel. Az intézményben sétálva úton-útfélen az ő munkáiba botlunk: például az egészségügyi centrumba lépve két hatalmas, festett kölyökmacska portréja köszönti a belépőt, automatikusan mosolyt csalva az arcokra.

Hitéleti foglalkozásokra is sokan járnak az itt lakók közül. Az intézményben található kápolna is, ahova bárki betérhet imádkozni, elvonulni, a vallási ünnepeket pedig nagymisével ünneplik.  

A foglalkozások nem csupán az idő hasznos eltöltésében segítenek, hanem támogatják a szociális munkát és hosszú távú segítséget is nyújthatnak a hajléktalan embereknek. 

„Ezeknek az embereknek alapvetően nagyon szűk a komfortzónájuk, nagyon nehéz őket kimozdítani a megszokott tevékenységeikből. A szokásos útvonalak mentén mozognak, összegyűjtik a plackokat, utána beülnek a nappali melegedőbe és várják az estét, hogy lefekhessenek a matracukra. A foglalkozásoknak és a kiskert kínálta tevékenységeknek köszönhetően sok új, érdekes dologgal találkozhatnak, pozitív élményeket szerezhetnek. Megélhetik, hogy jók valamiben.” 

„Én eljövök, de nem vagyok hajlandó egy szót sem szólni” – meséli a csoportos programok kezdetekor az ellátottaktól gyakran hallott reakciót Király Melinda. Ez aztán hamar átfordul, mert a foglalkozásokon a résztvevők óhatatlanul beszédbe elegyednek a szociális munkással, kialakul a bizalom. „Amikor kibújnak ebből a szűk burokból, mi akkor tudunk hozzájuk kapcsolódni a szociális munka révén” – teszi hozzá az intézményvezető. 

Szakadékok helyett lépcsők

A veszprémi Befogadás Házában 260 embert látnak el naponta. A komplex intézmény több szinten segíti a hajléktalan embereket, az utcai szociális munkától kezdve a nappali melegedőn át – mely bárki számára elérhető és éjszaka krízisszállássá alakul – az átmeneti szállóig sokféle ellátási forma megtalálható itt. Mindezek mellett működik egészségügyi centrum is, ahová a kórházból kikerülő, szakellátást nem igénylő, lábadozó hajléktalan emberek kerülhetnek.

„Célunk, hogy ne csak a megszokott válaszokat tudjuk adni a szenvedélybetegséggel hozzánk fordulóknak, hanem olyan lehetőségeket is, mint amilyen például a kiskert. Ha egy utcás hajléktalan ember heti egyszer eljön ide és dolgozik a kertben, és a végén megkérdezi, hogy jöhet-e holnap is, az hatalmas eredmény. Sokkal nagyobb eséllyel költözik be utána és nagyobb eséllyel tudjuk őt a közfoglalkoztatási programba bevonni, ami napi rendszeres munkát és jövedelmet jelent. Onnantól már nem csak a krízisszálló az egyetlen lehetősége, hanem áttementi szállóba is költözhet. Fontos, hogy minél több lépcső legyen, amin fel tudnak lépkedni és ne szakadékokat kelljen átugraniuk” – hangsúlyozza Király Melinda.

Hogy mennyire nem a valóságtól elrugaszkodott a fenti gondolatmenet, azt egy példával is alátámasztja az intézményvezető. Az egyik ellátottjukat, aki büntetésvégrehajtási intézményből került ide hozzájuk, sikerült integrálni a közfoglalkoztatási programba. Mivel nagyon lelkiismeretesen és jól teljesített, sikerült helyezni külső lakhatásban. Kiderült, hogy van neki egy szociális gondozó és ápoló végzettsége is, így amikor megürült egy státusz az egészségügyi centrumban, teljes állásban kezdték alkalmazni. „Most is nálunk dolgozik, az egyik leglelkiismeretesebb kollégám. Szeretettel és megértéssel veszi körül az ellátottakat, hiszen jól ismeri azt az élethelyzetet, amibe kerültek. Nagyon nehéz sorsa volt, de sikerült ezt átfordítania.” 

Király Melinda árnyalja azt a sztereotípiát is, miszerint nyáron kevesebb az ellátott hajléktalan ember. „Korábban, a kétezres évek elején ez még így volt, de ez a tendencia mára egyértelműen megváltozott. A férőhelyszámaink manapság már nyáron is közelítik a krízisidőszakét. Ennek oka, hogy határozottan és érezhetően nőtt az ellátottak száma. Statisztikákban ez nem ilyen könnyen kimutatható és látványos, de az ezen a területen dolgozók számára ez az egyértelmű tapasztalat. Miután megszűntek a bentlakásos intézmények, sok pszichiátriai beteg került egyenesen az utcára, vagy átmenetileg a kórházba és onnan az utcára. Jelenleg nincsenek olyan ápolási osztályok, ahová ezek az emberek elhelyezhetőek lennének, a családjuk pedig sokszor már nem tudja visszafogadni őket. Nagy rajtunk a nyomás, nagyon sok megkeresést kapunk a kórházaktól, de a mi egészségügyi centrumunkba nem tudunk több embert felvenni, nem mehetünk 27 fő fölé.” Aki nem jut be, annak a kórházi szociális munkással együtt segítenek, hogy az országban valahova el tudjuk őt juttatni. Ha olyan az állapota, egy átmeneti szállóba is elhelyezhetik, akár náluk vagy egy másik intézményben. A gyakori férőhelyhiány ellenére az utcai hajléktalan embereket sem engedik el, a cél az, hogy előbb-utóbb őket is be lehessen integrálni az intézménybe.