Lukács István műterme egy alagsori mosoda a hajléktalan embereket ellátó veszprémi Befogadás Házában. A művész maga is itt, az éjjeli menedékhelyen él, közfoglalkoztatottként pedig egy éve lett az intézmény munkatársa: a feladata a hajléktalan lábadozó mosodájának működtetése. Reggelente felcímkézett zsákocskákban érkeznek meg hozzá a sorstársak piszkos ruhái, amit ő a nap végén tisztára mosva, szépen összehajtogatva ad nekik vissza.

 

 

Lukács István sokszor alig várja, hogy elteljen az éjszaka, és mehessen le újra a mosodába. Gyorsan beteszi a mosnivalót, elindítja a gépeket, aztán leül, és kitesz maga elé egy fehér papírlapot. Van, hogy azonnal jön az ihlet, máskor tíz percig is néz maga elé, mire megjön az isteni sugallat, hogy mit rajzoljon aznap.

Vannak rendszeresen visszatérő témái, például bibliai jelentek, madarak, őzek, tájképek, de szívesen rajzol veterán autókat vagy portrékat is híres színészekről – nagy kedvence például Charles Bronson, Russel Crowe és Bud Spencer. Többféle technikával alkot, festményeket és grafikákat is készít, de ezeket hivatalosan sosem tanulta. Gyerekkora óta szívesen rajzolt, sokat gyakorolt, amire pedig nem jött rá magától, azt Youtube videókból sajátította el. Ha valamelyik képével nem elégedett, azt összetépi, és pár nap múlva újra megpróbálja. Nem az a típus, aki feladja.

Ottjártunkkor épp egy hamarosan nyíló borbélyüzlet cégtábláján dolgozott, a megrendelést egy ismerősétől kapta. A kép alapjául szolgáló farostlemezt, amit a Befogadás Háza karbantartóitól kapott, egy szék támlájának támasztotta, és egy kimustrált rádióval rögzítette, hogy ne csússzon el, így rajzolt órákon keresztül görnyedt háttal, minden milliméterre nagy gondot fordítva. A közeljövőben szeretne beszerezni egy festőállványt, hogy a munka gyorsabb és kényelmesebb legyen.

 

 

Lukács István képei lassan beborítják a mosoda falait, de jut belőlük a Befogadás Háza folyosóira, irodáiba és lakószobáiba, sőt, a nemrég felszentelt imaterembe is, ahová a keresztút összes stációját megrajzolta. Az intézményben nagy becsben tartják a képeit, ezért is jött az ötlet, hogy kiállítást szerveznek belőle a Veszprémi Érseki Főiskola aulájában. Lukács István szerény, visszahúzódó ember, mégis nagyon örült, hogy a munkáit nagyközönség előtt is bemutathatja, mert szeretné, ha vele együtt nem halna meg minden, amiben élt és dolgozott – ezért is lett a kiállítás címe „Ami fennmarad”. Az itt bemutatott ötven képét saját maga válogatta össze a legjobbnak munkáiból, a kiállítás plakátjára pedig Jézus Krisztus került, aki szeretettel ölel magához egy kisbárányt.

Lukács István nehéz utat járt be, amíg eljutott idáig. Csecsemőkora óta intézetben élt, a gyermekvédelmi ellátásból kikerülve pedig hajléktalanná vált. Az éjjeli menedékhelyen most több gyerekkori barátjával alszik egy szobában. „A szenvedélybetegséget, amellyel sok-sok éven át küzdött, mára felváltotta az alkotás iránti szenvedély, és ebben mi minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatjuk. Ez az a mód, ahogyan ő a valóságból egészséges módon tud kiszakadni” – mondta el Király Melinda, a Befogadás Háza – Veszprém intézményvezetője. „István számára nagyon fontos, hogy felhívja a sorstársai figyelmét, érdemes tenniük magukért, illetve megmutassa a világnak, hogy a hajléktalan emberek sokszor többek, mint ahogy azt ők feltételezik. István a saját érzéseit, gondolatait, megéléseit festi meg, a bárányt ölelő Krisztus vagy a karácsonyfadíszeket csillogó szemmel bámuló kisgyerek híven tükrözi a szeretet és elfogadás iránti vágyát.”

A galéria megtekintéséhez, kérjük, kattintson a képre:

 

Lukács István kiállítása 2025. június 5-ig tekinthető meg a Veszprémi Érseki Főiskolán (8200 Veszprém, Jutasi út 18/2). A kiállított képek megvásárolhatók a 06 30 425-8261-es telefonszámon vagy a brighton690202@gmail.com email címen. A művész megrendeléseket is örömmel fogad.