Gergely Sándor a kunyhója ajtajában áll, amikor begördült elé a Máltai Szeretetszolgálat autója, hogy az árvíz elől bemenekítse őt a szervezet Miklós Utcai Integrált Hajléktalanellátó Központjába. Tudja, hogy ott tiszta szoba, fürdési lehetőség és napi háromszori étkezés várja, mégis nehéz szívvel hagyja ott a kunyhóját: már húsz éve építgeti, ez az otthona, amit még kívülről is művirágok, girlandok, családi fényképek és csipkefüggönyök díszítenek. Az élettársa az árvíz idejére egy ismerőse lakásába költözött, a kutyáit, Apát, Szépséget és Ördögöt az Óbudai Kutyás Egyesület közbenjárására a NOÉ Állatotthon fogadta be, már csak ő maradt itt, hogy utolsóként becsukja maga mögött az ajtót. Nem könnyű ezt megtenni. Ki tudja, hogy látja-e még valaha a kunyhót, vagy az egészet elviszi a víz…? Gergely Sándor a szemét egy nagy piros zsebkendővel törölgeti.

Az autóból Pál Andrea utcai szociális munkás ugrik elő, akit Gergely Sándor régi ismerősként üdvözöl. Pár vigasztaló, bátorító szó, és Pál Andrea már emeli is be az autó csomagterébe a gondosan összekészített gurulós bevásárlókocsit, kerekesszéket és botot - nincs sok idő, kár vesztegetni. Indulás a Miklós utcába! Az úton Gergely Sándor a szintén a Hajógyári-szigeten élő ismerőseiről érdeklődik, ki melyik szállóra került, és ki az, aki ragaszkodik ahhoz, hogy nem hajlandó elhagyni a szigetet. A 2013-as nagy dunai árvízről is mesél, amikor őt magát is  rendőrök vitték ki a hídon, mert nem volt hajlandó elmenni, és amikor szabadon engedték, az áradó Dunán keresztül próbált meg visszaúszni a szigetre a kunyhójához. Az elmúlt tíz évben az egészségi állapota sokat romlott, most már nem tiltakozik a kimenekítés ellen.

A Szeretetszolgálat Hajléktalanellátó Központjában most csak a második emeleten van szabad ágy. Pál Andrea nagy megkönnyebbülésére Gergely Sándor, ha lassan is, de biztosan veszi a lépcsőfokokat, a korlátba kapaszkodva teljesen önállóan sikerül felballagnia a második emeletre. Amikor benyit a számára kijelölt háromágyas szobába, rögtön ismerős arcot pillant meg: az egyik ágyon egy másik árvízi menekült ül, akit az utcai gondozók ugyanazon a napon hoztak be a Római-partról.

Pál Andrea takarót és párnát hoz, a frissen mosott ágynemű illata körbelengi a szobát, miközben Gergely Sándor nekifog, hogy a holmiját a gurulós bevásárlókocsijából átpakolja a szekrénybe. Előkerül féltett kincse, a nejlonszatyorba gondosan bebugyolált hordozható DVD lejátszója is, és hozzá néhány DVD abból a több tucatból, amit a kunyhójában tartott. A többi ott maradt… Gergely Sándor nagyon szereti a filmeket, egy óbudai adományboltban a DVD-k darabját 130 forintért veszi, a gyűjteményét hosszú évek óta így bővítgeti. Most is betesz gyorsan a lejátszóba egy DVD-t, a Halj meg máskor című James Bond film zenéje meglepő hangerővel harsan fel a kis szobában.

Közben Pál Andrea végzett az ágyhúzással, röviden összefoglalja Gergely Sándor számára a ház szabályait és a legfontosabb tudnivalókat: mikor és hol lehet étkezni, hol van a konyha, a fürdő, a mosoda, este meddig lehet kint maradni. Mivel krízishelyzetben van, Gergely Sándornak a szállásért és ellátásért semmit sem kell fizetnie, de ha szeretné, maradhat itt az árvíz levonulása után is; ennek a díja havonta hatezer forint. „Az nem sok” – mormogja Gergely Sándor, de a gondolatai igazából máshol járnak. „Ha leapadt a Duna, ugye visszavisznek majd a kocsival ugyanúgy, ahogy behoztak?” – kérdezi.