A Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának 2024/2. lapszáma többek között olyan kérdéseket jár körül, mint Kína nemzetközi segélyezési politikája, a „jó” és „rossz” adományozói gyakorlatok vagy a Nyugat-Európában élő migránsközösségek. A tanulmánykötet szerzői közül Dr. Kiss Judit egyetemi tanár, az MTA doktora, Prof. dr. Tarrósy István egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpontjának igazgatója és Dr. habil. Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára osztotta meg gondolatait egymással és az érdeklődő közönséggel. A moderátor Solymári Dániel, a Máltai Tanulmányok főszerkesztője, a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője volt.

A beszélgetés során többször elhangzott a „bukott állam” fogalma. Ezt a kifejezést a nyugati demokráciák használják azokra a közel-keleti és afrikai államokra, amelyek nem, vagy nem teljes mértékben képesek ellátni a feladataikat, például az élelmezést, az egészségügyi és oktatási rendszer működtetését vagy az ország katonai védelmét. Mint Csicsmann László rávilágított, óvatosnak kell lennünk a „bukott állam” kifejezés használatával. Magát az államiság fogalmát Európa terjesztette el a világ minden részén, a nemzetközi kapcsolatok ma ezen keresztül értelmezhetők. Ugyanakkor a nem nyugati régióban megjelenő politikai formációkat nem feltétlenül lehet pontosan leírni nyugati fogalmakkal. Afrikában, Ázsiában vannak más társadalmi szervező elvek, amelyek egy törzshöz, vallási csoporthoz, klánhoz, egy más típusú közösséghez kapcsolódnak. Nyugati szempontból például az Iszlám Állam vagy a tálib mozgalom nagyon negatív megítélés alá esik, nem demokratikus, de bizonyos szempontból ezek egy alternatív kormány szerepét látják el, mivel az általuk ellenőrzött területeken az állami szolgáltatásokat el tudják látni. A nemzetközi közösségben kialakult egy konszenzus, hogy a gyarmatosítás után meghúzott országhatárokat nem rúgjuk föl, mert az nagy káoszhoz vezetne, viszont ezek nem fedik a különböző kultúrák határait. El lehet képzelni, hogy az évszázadok óta ott élő közösségek mit gondolnak a néhol szó szerint vonalzóval meghúzott határokról, és mennyire gyökerezett meg bennük a mesterségesen generált nemzeti öntudat.

További nehézség, hogy a Közel-Kelet és Afrika a nagyhatalmak (USA, Kína, Oroszország, India és az EU) játszótere, ahol a globális szereplők úgy viselkednek, mintha a térség szerves alkotóelemei lennének, és hatással vannak a helyi politikai, gazdasági folyamatokra. Ugyanakkor „az afrikaiak már belefáradtak abba, hogy megmondják nekik, kik ők, honnan jöttek, hova kellene menniük, és hogyan kellene folytatni az útjukat” – hangsúlyozta a kerekasztal-beszélgetésben Tarrósy István. Úgy látja, izgalmas átalakulás söpör most végig az afrikai kontinensen. A fiatal generáció már nem kér sem a külföldi aktorok viselkedéséből, sem a sok helyen már negyven éve hatalmon lévő afrikai elit teljesítményéből, amit a puccsok is jeleznek. Nagyon sok országban nem haladnak úgy a dolgok, mint ahogy kellenének, és a fiatalok egyre kevésbé tűrik, ami velük történik. Az afrikai problémákra a legjobb válaszokat maguknak az afrikaiaknak kell megtalálniuk, és saját maguknak kell meghatározniuk a jövőképüket. „Olyan Afrika, amelyet mi akarunk magunknak” – erről szól az Agenda 2063 nevű dokumentum, amelyet Tarrósy István részletesen ismertet a Máltai Tanulmányokban megjelent írásában. Az afrikaiak egyre jobban szeretnék saját magukat képesnek látni, és ezáltal a világban képesnek láttatni arra, hogy meg tudják hozni saját maguk azokat a döntéseket, amelyekre szükségük van.

Kiss Judit, aki a segélyezés kérdésével foglalkozik, kevésbé optimista ebben a kérdésben egyrészt azért, mert Afrika egyoldalúan függ a nyugati hatalmaktól és nyugati technológiáktól, másrészt azért, mert az öndefiníciónak szerinte csak akkor van értelme, ha megvannak az erőforrások a megvalósításához. Mint elmondta, Afrikába évente 40-50 milliárd dollár áramlik be hazautalás formájában, miközben 80 milliárd dollár áramlik ki, ennyi a legális vagy illegális pénzügyi eszközkiáramlás a kontinensről többek között a korrupció, a csempészet vagy a multinacionális cégek árpolitikája miatt. Az önfinanszírozási ráta 80-90 százalék körül van, ezért Afrikának külső erőforrásokra van szüksége. Az egyik ilyen külső erőforrás a segély, de ez a teljes, 4000 milliárd dollárra rúgó finanszírozási hiánynak mindössze az 5 százalékát képes lefedni. Egyértelmű, hogy a nemzetközi segélyeknek sem a mennyisége, sem a minősége, sem az elosztása, sem a hatása nem elegendő ahhoz, hogy ezeket az országokat kirántsa az elmaradottságból. Ráadásul a segélyezésnél a legtöbb donornak az a legfontosabb szempontja, hogy a saját politikai és gazdasági érdekeit képviselje (a szakirodalom ezeket „egoista donornak” nevezi). Az afrikaiak tisztában vannak ezzel, mégsem tudnak leszakadni a segélyezési köldökzsinórról, mert képtelenek önmagukat finanszírozni.

A teljes kerekasztal-beszélgetés július elejétől visszanézhető a Máltai Szeretetszolgálat Youtube csatornáján.

A Máltai Tanulmányok legfrissebb lapszámának értekezései, valamint további, a témához kapcsolódó tartalmak megtalálhatók a https://maltaitanulmanyok.hu/ oldalon.