A történetszövést 2023 őszétől indítjuk. Vivien, a Máltai Szeretetszolgálat tököli Fogyatékosok Nappali Otthonába járó fiatalok egyike cserfes alkat, talpraesett és önálló, nagyon szívesen szóba elegyedik akár ismeretlenekkel is. Down-szindrómás, így azok közé tartozik, akiknek a fogyatékossága szembetűnő, ám azt sokkal hamarabb észrevenni rajta, hogy különleges bizalommal viszonyul a világhoz. Amikor barátkozni kezd, az magával ragadó – szó szerint. A mindennapi buszozás során ismerkedett meg Győri Ildikó szövőnővel, aki érdeklődött, hová utazik, mire Vivien mesélni kezdett a máltai napköziről, az itt szerzett élményeiről, a barátairól, a kézműves alkotásairól. A felsorolásban maga szőtte telefontartó is szerepelt. Győri Ildikó ezután azt tudakolta, nincs-e szükség véletlenül egy szövőoktatóra ebben az intézményben. Így lett a tököli fiataloknak mesterségbeli tanítója.

A tizenöt fős tököli Máltai napközibe a Csepel-sziget településeiről (Halásztelek, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Szigetújfalu, Szigetbecse, Ráckeve, Tököl stb.) érkeznek a fogyatékossággal élő fiatalok. Az intézményben sokféle kézműves foglalkozáson vesznek részt (van például nemezelés, agyagozás, kertészkedés, képeslaphímzés, gyöngyfűzés, mandalafestés), és a közösségi terem az elmúlt időszakban valóságos szövőműhellyé alakult át. Győri Ildikó vezetésével, Szászné Rubesch Éva és Ujvári Edina munkatársak segítségével heti két vagy három alkalommal zajlik szövőfoglalkozás, amelyen a fiatalok képességeikhez és kedvükhöz mérten, saját tempójukban tanulják a mesterséget.

A képre kattintva galéria nyílik, a cikk folytatódik:

A szövőfoglalkozás beszélgetőkörrel indul, ahol a fiatalok megoszthatják, mi történt velük a legutóbbi alkalom óta, mi bántja, mi lelkesíti, mi foglalkoztatja őket. A kis csapat közös szenvedélye az irodalom: amíg befűzik a szálakat, vagy nekikezdenek egy újabb, „körmöcske” technikával készülő ülőpárnának, verseket, meséket olvasnak fel egymásnak – nem ritkán olyanokat, amiket ők maguk költöttek. Győri Ildikó szerint ezalatt új dolgokat tanulnak, együtt örülnek a szépnek, és a belső egyensúlyuk, az egymással való kapcsolatuk, a közösségük is "összeszövődik". Meghallgatják, megvigasztalják, megünneplik egymást, és átbeszélik az őket érdeklő, érintő témákat – például ha rossz volt a hétvégéje valakinek, vagy ha nem tetszik a keresztneve, amit a szülei adtak neki, vagy hogy a máltai fogyatékosotthonok közti gyalogló-kihívásban kinek hány lépést sikerült lesétálni, amikor épp őrajta volt a számláló.

A foglalkozás elején mindig választanak egy segítőt is, akinek az a feladata, hogy a szövéshez szükséges eszközöket mindenkinek biztosítsa: adjon új fonalat, ha elfogyott, dobja ki a szemetet, vegye föl, ha valami leesett a földre, juttassa el a leverővillát vagy a nagyollót annak, aki kéri (persze csakis hegyével lefelé fordítva). „Segítő bárkiből lehet, és segítőnek lenni kitüntetés, örömforrás, mert ebben a szerepben a fiatalok azt élhetik meg, hogy ők adnak, hogy hasznossá lehetnek a többiek számára. Mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy ő nem csak segítségre szoruló valaki” – mondja Győri Ildikó, aki a fiatalok fejlődését sem elsősorban textilművészeti szempontból értékeli: „Folyamatosan tanulunk, a fiatalok tehetsége szerint hosszú távon el lehet jutni akár a szövésmintákig is, de itt nem az a cél, hogy mindenki mindent tudjon, hanem az, hogy jól érezzék magukat, hogy a szövés eszköz legyen ahhoz, hogy az életük rendben legyen. A mottónk is erről szól: szépen, lassan, élvezettel kell dolgozni. Ha hajtjuk egymást, vagy mindenkitől olyat várunk el, amire még nem képes, akkor elvész a lényeg.”

A szövés nem csak a monoton munkát jól tűrő autista fiatalok, de  a bonyolultabb munkafázisokat megértők számára is az alkotás örömét adja. Győri Ildikó érkezése előtt a fiatalok csak szövőbabán (ismertebb nevén karmantyúfán) dolgoztak, ma már komoly szövőszéken is készítik a szebbnél szebb darabokat. És akár a fonalak, a szövők is sokfélék. Anita rózsaszín és halványkék babapopsi-alátéteket sző, a varrőnó végzettségű Éva a körmöcske-technikával készített sodronyokat csiga-formába feltekerve és összevarrva ülőpárnákat gyárt. István magabiztosan körmöcskézik, ha elfárad, pötyi-játékra vált – Marcsi pedig gyakran választja a gyöngykarkötő-készítést a szövés helyett. A látássérült Annának speciális megoldást kerestek: ő „térben sző”, vagyis egy karmanytúfához hasonló henger alakú állványon gyakorolja a fonalak átbújtatását. Mivel a színekre még emlékszik, a fonalat szívesen választja meg maga. Olga kisebb, Zsuzsi, Vivien és Krisztina nagy kereteken dolgozik, táska, falvédő, rongyszőnyeg, lábtörlő is lehet abból, ami szálanként, nagy gondossággal szövődik a kezeik között. Amikor csak tudnak, újrahasznosított anyagokat használnak: viselésre alkalmatlan ruhákat vagy épp zoknihulladékot csíkokra hasítanak, összecsomóznak gombolyaggá, és azzal a „fonallal” dolgoznak. A legelső szőttesüket is maradék anyagból, közösen készítették: a szövés alaptechnikáit lépésről lépésre, együtt elsajátítva, szép lassan egy színes rongyszőnyeget alkottak meg. Mivel nem mindenki jön minden alkalommal, azóta is előfordul, hogy egy munkadarabon többen is dolgoznak – de mint Győri Ildikó mondja, itt senkinek sem csak a saját munkadarabja számít, legalább olyan fontosnak tartják egymásét, mint a magukét. Az ügyesebbek önzetlenül segítenek a többieknek, mindenki örül, ha valami elkészül, és ha véletlenül elszakad a fonál, az közösen megoldandó helyzet.

Bár a rendszeres bevételről még nem beszélhetünk, van keletje a tököli szövőnövendékek alkotásainak. Értékesítettek már vásárokon táskákat, amelyek darabonként 2-3000 forintba kerülnek. Egy-egy garnitúra rendelést is teljesítettek táskából, ülőpárnából. Az eddigi legemlékezetesebb anyagi sikert pedig, igaz, egyelőre nem szövéssel, de közös alkotással érték el. Kézzel hímzett karácsonyi képeslapjaikból egy autókereskedő cég igazgatója – aki nem mástól, mint a barátkozó természetű Vivientől szerzett tudomást a termékekről – 300 darabot rendelt, hogy a dolgozói ajándékcsomagokba különleges üdvözlőkártyát tehessen. A napközi fiataljai abban az évben szeptembertől novemberig mást sem csináltak, csak a képeslapokat gyártották (volt, aki még otthon, betegen is a kártyákkal szorgoskodott), és amikor a rendelés célba ért, a megegyezés szerinti 180 ezer forintos vételár helyett az igazgató 250 ezer forintot utalt, annyira tetszettek neki a lapok. A napközi vezetősége ezt a pénzt mind a fiatalokra fordította, akiknek a szokásosnál nagyobb értékű karácsonyi ajándékot tudtak adni, méghozzá saját vágyaik, kéréseik szerint.

A tapasztalat tehát már adott, és a mind profibbá váló szőtteseik révén egyre inkább megvan a lehetősége is, hogy a fiatalok értékteremtő munkájuk anyagi hasznát is élvezhessék. Hatan-heten közülük már ott tartanak, hogy akár kétféle (sima és csíkos) alapmintás szőttesekből többféle tárgyat, piaci áron, vásárokon értékesíthető, kifogástalan minőségű terméket állítanak elő: ők Vukovné Sávoly Eszter intézményvezető elmondása szerint már munkaerőként is megállnák a helyüket – ezért legfőbb céljuk a fejlesztő foglalkoztatás indítása lett: jó ideje megszerezték ehhez az engedélyeket és be is adták a kérelmet kvótákra. Az intézményvezető szerint a fiatalok meglévő szerény bevételük (fogyatékossági támogatás, rokkantnyugdíj, családi pótlék) mellett ezzel akár plusz 80-100 ezer forintot is kereshetnének havonta, ami sokkal stabilabb összjövedelmet jelentene számukra. Ez azoknak is óriási előrelépést jelentene, akik családban élnek, de főleg azoknak a helyzete válna biztosabbá, akik fogyatékosként egyedül kénytelenek boldogulni a világban.

A Máltai Szeretetszolgálat az adomanyozz.hu oldalon indított célzott gyűjtést a tököli szövőfoglalkozások támogatására: a felajánlásokat professzionális szövőeszközök és alapanyagok beszerzésére, a felszerelés fejlesztésére, a tököli napközibe járó fiatalok további képzésére fordítja a szervezet.