Délelőtt családi nappal, délután jubileumi ünnepség keretében emlékeztek meg az önkéntesek és vendégeik a jeles évfordulóról. A Családi Nap több szponzor támogatásával jött létre. Volt ugrálóvár, csillám tetkó, póni sétáltatás, cicasimogató, különleges programként lufi hajtogató szórakoztatta a gyerekeket. Akadálypálya-szerűen épült föl a helyszín, voltak vicces találós kérdések, volt „állomás”, ahol puzzle-ból kellett kirakni a Máltai pajzsot, volt ahol kicsik virágos képeslapot ragaszthattak gombokból. Aki végigjárta az akadálypályát, ajándékot kapott. Önkénteseink palacsintát és fánkot sütöttek, és azzal kínálták a gyerekeket, szülőket. Fagylalt és torta felajánlás is volt.

A délutáni ünnepségen Rémán János bevezetője után Seffer Attila atya áldása és imája következett. Balogh Zsuzsa az erre az alkalomra írt saját versét mondta el.  Fülöp Róbert polgármester köszöntője után Kovács Sándor és Szűcs Lili énekei következtek gitár és hegedűkísérettel, majd a Dél-Alföldi Régió ügyvezetője, Dr. Rigó Orsolya ünnepi beszédét hallgatta meg a közel félszáz ember. Kohi Jasmine szavalata után Rémánné Halmosi Éva, a Kiskunhalasi Csoport vezetője megemlékezését követően Bányai Gábor országgyűlési képviselő mondta el gondolatait.

Végezetül Sáli Levente halasi festő az erre az alkalomra készített saját alkotásáról beszélt. 

Az ünnepség hivatalos részét Seffer Attila atya áldása zárta, majd közös vacsorával fejeződött be az emlékezetes nap.