Kozma Imre atya Dorogon kezdte papi pályafutását. Kápláni szolgálata kezdetén egyetlen gyermek járt az általa tartott hittanórára, másfél évvel később száznál is több hittanosa volt. Ez a történet egész életpályáját jellemzi: ahol Imre atya szolgálni kezdett, ott hamarosan kivirágzott a tenni akarás. Ezt jelképezi a kerámia virágokból összeállított csokor is, közepén egy nagy virággal, melyet egyre többen és többen ölelnek körbe. A dorogi közösség feloszlatása után Imre atyát áthelyezték a XII. kerületi, zugligeti Szent Család plébánia templomba, ahol akkor még káplánként elkezdte megszervezni a környező területeken élőket segítő közösséget: a kék búzavirág a János hegyen élő rászorulókat látogató fiatalokat jelképezi.

Miután nem állt be a békepapok sorába, Kozma Imre atyát a pesti ferencesekhez helyezték, ahol néhány hét után szentmiséin és előadásain több száz fiatal töltötte meg a templomot, mikor gyóntatott, sorban állva várták a lehetőséget, hogy bejuthassanak hozz, és még vidékről is érkeztek hozzá lelki beszélgetésekre. Mindeközben rendszeresen kihallgatásokra hurcolták, hallgatóságának tagjait megfenyegették és kizárták az egyetemről. A csokorban a mustár sárga apró virágok azokat az „emberi mustármagokat” jelképezik, akikből mára Imre atya tanítását tovább örökítő szülők, nagyszülők lettek, és sokan közülük keresztény közösségek alapítóivá és vezetőivé váltak.

1977-ben, hogy több gondot ne okozzon a rendszernek, visszaküldték Zugligetbe, remélve, hogy az akkor a világ végének számító apró plébániára nem követik őt a hívek. Itt folytatta szolgálatát: a családokért, a fogyatékossággal élőkért és a fiatalokért dolgozott. Elhatározta, hogy olyan közösséget épít, amely igent mond Isten tervére és a templom falai közül kilépve, a mindennapokban éli meg a kereszténységet. A világoskék virágok azt a sok igent jelentik, melyet Imre atya hívására megannyi fiatal kimondott Zugligetben, akikből később egy sokkal nagyobb közösség vált.

1997-ben Imre atya a betegek szolgálatát hivatásként választva belépett a Betegápoló Irgalmasrendbe, melynek magyarországi újra szervezését, lelki és infrastrukturális megújulását egészen 2023 elejéig vezette. Az irgalmasok jelképe a gránátalma, ezért a gyógyító szolgálat éveire és az akkor köré gyűlt emberekre utal a gránátvörös virágok köre.

Kozma Imre atya legnagyobb és minden korábbi tevékenységét magába foglaló szolgálata, melyet a csokorban a piros és fehér virágok jelképeznek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal végzett embermentő küldetése, melyet 1989 februárjában kezdett, és bízunk benne, hogy még sokáig fog folytatni.