„Engem a zene fogott meg Zugligetben,1989 húsvétján. Azért maradtam a templomban, mert ilyen szépet még nem hallottam”. Aztán elkezdte hallgatni Imre atyát. „A többi magától jött”.

Pár hónap múlva, a romániai forradalom idején a sekrestyében fogadták a telefonos a bejelentéseket arról, hova küldjenek segélyszállítmányokat, és sofőröket szerveztek a fuvarokhoz. Ekkor találkozott a Máltai Szeretetszolgálattal. Előfordult, hogy személyesen ment nyugat-európai adományokért. „Van jogosítványom teherautóra”. A többi között kórházi ágyakat hoztak, amiket aztán továbbszállítottak Romániába. Később, a délszláv háborúban is humanitárius segítséget nyújtott. „A határ mellett nyitottunk irodát. Ott laktunk egy héten keresztül. Írogattuk a menekültek neveit, igényeit”.

A vasúti járműgépész-mérnökként végzett Ormosi Tibor akkor még első munkahelyén, a Postai Tervező Intézetben dolgozott. Ide friss diplomásként érkezett 1981-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemről. „Meghívtak egy távközlési hálózattervezési feladatra, miután tudományos diákköri munkában megoldottam egy gráfelméleti problémát”. Azt modellezték, hogy miként lehet a vezetékes telefonokat a legolcsóbban bekötni a hálózatba, a legkevesebb útfelbontással és kábelfelhasználással. „Jutalmat is kaptunk érte”. Emellett programozást is tanult, ami nagyon érdekelte. „Abból éltem sokáig, másodállásban”. 1993-ban az akkor alakuló Westelnél (később T-Mobile, jelenleg Telekom) lett műszaki rendszergazda: telefonközpontokkal, sms-centerrel, hangpostával és hálózatfelügyelettel foglalkozott. 17 évig volt a cégcsoportnál, ahonnan a Huaweihez szegődött el, ahol pályázati anyagokat írt, Dániától Ciprusig sok helyen megfordult. 2022-ben ment nyugdíjba, a Központi Statisztikai Hivatalból, ahol folyamatszervezőként felelt a legutóbbi országos népszámlálási kérdőívek informatikai feldolgozásáért.

Arra a kérdésre, hogy egy ilyen sokrétű életbe, négy gyermekes családapaként miként fért bele Kozma Imre atya beszédjeinek rögzítése és alapos utómunkálatai, így felel: „Senki nem monda, hogy csinálni kell, csak jött. Mindenkire hatással volt, aki hallgatta. Éreztük, hogy ezek a fontos gondolatok, ha minket inspirálnak, akkor másra is jótékony hatással lehetnek, ezért összeszedtük és megörökítettük őket az utókornak. Nem munkának fogtuk fel, hanem lehetőségnek, ami nekünk adatott”. Többes szám első személyben fogalmaz, mondván, hogy ezt a szolgálatot „nem én kezdtem, hanem egy kedves hangmérnök barátom, Szakály Mátyás, aki még Zugligetben felvette a beszédeket, mert szerette volna újra meghallgatni őket”. Az első felvételek visszhangosak, ezért nehezen érthetők. „Csak ott állt, letette maga mellé a kazettás magnót és elindította. Később bekönyörögte magát a sekrestyébe, mert ott volt az erősítő, aminek a kimenetére rá tudta kötni a készülékét”. Innentől kezdve a mikrofonon érkező felvételt tudta rögzíteni.

Ormosi Tibor 2006. március 8-án vette át tőle a stafétabotot. „Mind a ketten egy énekkar tagjai voltunk, és meghívtak minket egy ünnepségre a Budai Irgalmasrendi Kórház aulájába, Istenes Szent János emléknapjára”. A zugligeti templommal ellentétben itt volt hangosítás, és megkapták a szentmise hangfelvételét. Ekkor vetődött fel bennük az ötlet: „Mi lenne, ha megosztanánk azokkal, akiket érdekel? Készítettünk egy hang CD-t, amit számítógép nélkül is le lehet játszani. Imre atyának is adtunk belőle, meg osztogattuk a többieknek. Örült neki. Azt mondta, ez is egyfajta küldetés. Így hagyta jóvá”.

Az Ormosi Tibor által gondozott Internetes archívumban külön mappa található az „aranymise évről”: Kozma Imre atya pappá szentelésének 50. évfordulóját egy 2012. június 16-tól 2013. június 23-ig tartó hangfelvétel-sorozattal örökítette meg – Némedi Anna közreműködésével. Az akkor már előrehaladott korú „Annuska néni”, bár nehezen járt, minden hétköznap elvillamosozott a Bartók Béla úti lakásától a Frankel Leó úti Szent István kápolnáig. Ott „kitette a diktafont az asztalra, a felvételt hazavitte, MS Word-ben begépelte, tördelte, értelmezte, átadta valakinek nyomtatásra, a következő vasárnapon pedig a templomajtóban osztogatta”. Annuska néni halála után más vette át a szövegek gondozását. „Megpróbálom őket párosítani a hangfelvételekkel, és átalakítom PDF-be”, mondja az utómunkálatokról Ormosi Tibor. Kozma Imre atya tanításai hamarosan elérhetőek lesznek a kozmaimreatya.hu weboldalon.

A ’90-es évekből 48 darab felvételt azonosítottak. Ezeket a szalagos anyagokat „egy speciális lejátszóról áttettem számítógépre, és megpróbáltam kitalálni, mikor készülhettek, mert nem voltak rajtuk időbélyegek. Az evangélium szövegéből kellett rájönnöm, melyik napon és melyik liturgikus évben hangzottak el”. Kitalálták, hogy innentől minden év külön CD-re kerüljön. Ezeken a korongokon már mp3-ban vannak az anyagok, mert „csak így férnek rá”. Később „Palotás Esztertől, Imre atya munkatársától kaptuk a felkérést, hogy feltegyük a kozmaimre.hu oldalra a beszédeket. Onnantól nem készült CD. Néha elfogyott a tárhely, akkor segítettem a bővítésben”.

Amit technikailag tudott, elsimított, például Interneten talált zajszűrő programok segítségével. Egy időben „csíptethető mikrofon volt az atya ruháján, ami rádió frekvencián továbbította a jelet. Ez néha gerjedt, vagy ha hozzáért a stóla, sistergett, máskor hirtelen lekapcsolt”. Az így kiesett hangokat és szótagokat nem volt könnyű pótolni, de Ormosi Tibor erre is talált megoldást. „Letettem egy mobiltelefont az ambóra, és azzal is rögzítettem az beszédeket”. Így mindig két felvétel készült, és a mobilról egészítette ki az elsődleges hanganyagot. „Nem a legjobb minőségben, de megvolt”. Az alacsony minőségű hangfájlok nevébe beleírta, hogy LQ = low quality. Ami a Szent István kápolna velejárója volt: „A világító testek néha zúgtak, amit lehetetlen volt kiszűrni, mert akkor a hang is sérült volna”.

Ez a hangfelvétel Kozma Imre atya 1994. április 25-i hittanóráján készült:

Nyolcágú kereszt | PODCAST · kozmaimre-1994-04-25-hittanora-hogyan-fejlodik-ki-egy-ember-hite

A harmadik állomáshelyen, a Szent Ferenc sebei templomban „nem volt olyan erősítés, ahova csatlakozni lehetett volna, ezért vásároltam egy mikrofonpárt, aminek az egyik karját az ambóra, a másikat az asztalra szereltem, minden mise elején, a végén pedig leszedtem”. Azért volt indokolt a liturgia hanganyagának teljes hosszában történő rögzítése, mert Imre atya „legalább három részben prédikált. Van egy bevezető rész, már ott megjelenik az üzenet, utána következik a homília, és az elköszönésnél is ad útravalót a híveknek”.
Ezek már jó minőségű felvételek lettek. „Sajnos nem minden miséről készült felvétel, mert előfordult, hogy beteg lettem vagy külföldön voltam, és nem mindig tudtam helyettesítést intézni”. Az általa szerkesztett 30-35 perces hanganyagok eleinte csak Imre atya gondolatait tartalmazták, aztán egy alkalommal az orgonista megkérdezte, nem akar-e beletenni egy kis zenei részt, mondjuk az elejére egy éneket, a végére orgonajátékot. „Beleraktam. Színesebb lett egy kicsivel, de a struktúra maradt”.

Az utolsó felvétel 2024. szeptember 8-án készült. „Nagyon hiányzik, ezért vasárnaponként, mielőtt elmegyek misére vagy miután hazaérek a templomból, meghallgatom Imre atya valamelyik, arra a napra vonatkozó üzenetét”.

Kozma Imre atya tanításai hamarosan elérhetőek lesznek a kozmaimreatya.hu weboldalon.

Az Ormosi Tiborral folytatott beszélgetés egy részlete elhangzott a Mária Rádió 2025. január 30-i Nyolcágú Kereszt adásában, és itt meghallgatható:

Nyolcágú kereszt | PODCAST · Kozma Imre atya hangzó öröksége