A megélhetési költségek jelentős növekedésével sok családnak jelent nehézséget a téli fűtés biztosítása. Az ország egyes településein és településrészein a helyi szociális viszonyok miatt a probléma tömegesen jelentkezik – ezen kíván enyhíteni  az E.ON Hungária Csoport és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése. Az energiacég 2022 decemberében állapodott meg a karitatív szervezettel a rászorulók otthonai mellett fontos közösségi terek fűtését is biztosító 25 millió forintos támogatásról. A szeretetszolgálat szakemberei régóta jelen vannak az ország legszegényebb településein. Átfogó helyismeretük, napi kapcsolatuk a segítségre szorulókkal, valamint az E.ON energetikai szakértelme és támogatása ötvöződik a mostani programban, amelynek keretében a családok fűtési lehetőségeire szabottan nyújtanak segítséget annak érdekében, hogy az érintettek a telet meleg otthonokban tölthessék.

„Kézzel fogható és azonnali segítséget szerettünk volna adni erre a fűtési szezonra, mégpedig úgy, hogy az egyéni élethelyzetekre, az egyéni szükségletekre reagálva segítsünk a nehéz helyzetben lévőkön. Van, ahol a tűzifa, máshol az előre fizetős mérő feltöltése, a télre biztosított elektromos fűtőtest hozza el az otthon melegét, de olyan családok is a programba kerültek, ahol messzebbről indultunk, egy biztonságos konnektor kialakításával indult a munka. Tíz éve dolgozunk együtt változatlan energiával a máltaiakkal, bízunk a tapasztalataikban, tudjuk, hogy általuk a támogatásunk a lehető legjobb helyre kerül és valódi segítségként hasznosul” – mondta el Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese. „A Máltai Szeretetszolgálat sokkal több ebben az együttműködésben, mint csupán híd a rászoruló emberek felé. Pontosan meg tudták határozni, kinek kell és milyen segítség, a „hogyan igen” hozzáállással pedig megoldották, hogy mindenki meg is kapja ezt a segítséget. Amikor például nem kaptak aprított tűzifát, csak kétméteres rönköket, akkor elővették a láncfűrészt és megoldották, hogy a családokhoz már azonnal használható méretben kerüljön.” – mondta el a támogatás felhasználása kapcsán tartott sajtótájékoztatón, február 1-jén az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese. A vállalatvezető hozzátette, kevés nagy partnerük van, mert a hosszú távú együttműködésben hisznek. „A Máltai Szeretetszolgálat azért egyike ennek a kevés társunknak, mert közös az értékrendünk. Bár célunk, hogy hosszú távú változásokat hozó programokat valósítsunk meg, ebben a nehéz helyzetben, amikor a családok kiszolgáltatottá válhatnak egyik napról a másikra, gyors és célzott segítségre volt szükség.” – mondta el Jamniczky Zsolt

Az együttműködés keretében 27 dél-dunántúli kistelepülésen, valamint Pécs legszegényebb részein 460 családnak nyújtanak segítséget. Ezen felül az E.ON pénzügyi támogatása nyolc kistelepülésen működő, közösségi térként szolgáló Jelenlét Ház fűtését is biztosítja, ahová melegedni, fürdeni, mosni és ruhát szárítani térnek be a helyiek a hidegebb hónapokban. Összesen 50 család kap tűzifa adományt (2,5 köbméter fát több részletben elosztva), 400 háztartás részesül energiatámogatásban, előre fizetős mérőórákra feltöltött egyenleg formájában, további 10, mérőórával nem rendelkező családhoz pedig előre fizetős mérőt szerelnek fel és biztonságos áramvételezési pontot alakítanak ki.

Győri-Dani Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, a vállalat és a karitatív szervezet együttműködése midig az újításokkal próbálta segíteni a rászoruló embereket. „Nagyon igyekeztünk az elmúlt 10 év fejlődésének lehetőségeit megragadni és olyan programokat kezdeni, amelyek a rászorulók számára is előrelépést jelentenek. Ilyen volt például a tatabányai mésztelep átalakítása, ahol  szabálytalan vételezés helyett ma már egy korszerű, mindenki számára hozzáférhető előre fizetős mérőórák alapján működő rendszer alakult ki. A következő ilyen nagy innovációnk a tiszabői napelempark, amit kifejezetten arra terveztünk, hogy az energiaszegénységen úgy segítsünk, hogy annak tartós és fenntartható megoldása szülessen. Ma egy 25 millió forintos adományt köszönünk meg az E.ON Hungária Csoportnak, amellyel 460 családnak tudunk segíteni, hogy a telet melegben tölthesse.”

Az E.ON és a máltaiak együttműködése több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. 2020-ban a szociális szempontból halmozottan hátrányos, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn létesítettek közösen fűtési igényeket kiszolgáló mintaprogram napelemparkot. Akkor 70 család energiaszükségletét biztosították a legkorszerűbb, környezeti szempontból is fenntartható, megújuló energiaforrásra épülő megoldással; közülük 30 háztartásban korábban nem is volt áramszolgáltatás. Az innovatív megoldással sikerült elérni, hogy minden olyan családban, ahol 3 éven aluli gyereket nevelnek, legyen legalább egy, az egészséges életvitelhez szükséges felfűtött szoba. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja, szociális városrehabilitációs projektjei és a Felzárkózó települések elnevezésű programjai is az E.ON Hungária Csoporttal együttműködve valósulnak meg. Egyebek mellett előre fizetős mérők felszerelésével, oszlopfői mérők telepítésével, biztonságos áramvételi pontok kialakításával, a szolgáltatói ügyintézésben és az adósságrendezésben történő segítségnyújtással, minden esetben a szükséges ismeretek bővítésével összekapcsolva támogatják a családokat. Ezekben a kezdeményezésekben, ahogyan a mostani meleget hozó programban is, egyszerre cél a tevékeny segítségnyújtás, az érintettek élethelyzetének javítása, a példaadás és a tudatos energiahasználatra ösztönzés.

Fotó: Kovács Bence és E.ON