Csíkszentmihályi Róbert Budapesten született 1940. január 5-én. Jól tudta, milyen szegénységben élni, miután édesapját két és fél évre malenkij robotra vitték Ukrajnába. A szűkös körülmények között élő fiú tehetségét korán felismerték, a Török utcai Képzőművészeti Kisképzőbe járt középiskolába, majd a Képzőművészeti Főiskolára járt. Köztéri szobrai és kisplasztikái mellett jelentősek hitéből fakadó egyházi művei is. Munkáit itthon és külföldön egyaránt elismerés övezi. Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes művész, 2014 óta a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Évente készített karácsonyi érméket, melyeket barátjával, Asszonyi Tamás szobrászművésszel egymásnak ajándékoztak. Egy ilyen karácsonyi érmét adott át Vecsei Miklósnak, a Máltai Szeretetszolgálat alelnökének egyik előadása után. A bronz érmén a magasban egy félig nyitott ablakon keresztül egy karácsonyfa látszik, melyre a mélyből egy magányos alak tekint fel. A művész ebben az érmében a Vecsei Miklós által többször is megfogalmazott „jóléti erkély és a nyomor” viszonyát ábrázolta. Az érme azóta a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét díjának része, melyet a Jelenlét Programban áldozatos szolgálatot végző munkatársak elismerésére alapítottak.


Hivatásáról így vallott: azt hiszem a szobrászé az a szakma, ahonnan gyakorlatilag soha nem megy nyugdíjba az ember.
Fájó szívvel, de hálás szeretettel emlékezik rá a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Hitből fakadó reménységgel imádkozunk érte. Isten nyugosztalja őt!