Végső soron az egész életünk várakozó cipő: a boldogságért sokat lehet gürcölni, de végső soron Isten ajándéka. Kell az erőfeszítés, az ész tervezése, az állhatatos munka – de a boldogság ajándék, a léttől kerül bele a cipőbe. A modern embernek jót tesz, ha mikuláskor kirakja a cipőjét. Sok tárgyunk, javunk, pénzünk van. Sok hatékony tudományunk, eredményes gyógyításunk, politikai hatalmunk, felsrófolt érzelmünk van – de ez még nem minden, ez mind nem a boldogság. Az üresen kitett cipő az alázat gesztusa: megteszem, ami rajtam múlik, de a beteljesedés rajtam túlról érkezik. Sok mai ember gőgösen pöffeszkedik a létezők, a tárgyi javak és a szellemi tudás halmazán, s mégsem boldog. A létezők síkján meg kell tenni, ami rajtunk múlik, ki kell tenni a cipőt, de a beteljesedés, a boldogság önmagamon túlról érkezik. A lét teljessége nincs bennem, minden levegővétel, minden falat kenyér, minden baráti és szerelmes szeretet erre figyelmeztet: az ember nem elég önmagának, de a teljességet önerőből nem képes elérni. Nem más ez, mint az alapvető szegénységünk beismerése: üres a cipőnk, koldul a kezünk. Nem véletlenül áll a 8 boldogság élén alaptételként a szegénység boldogsága.

Kiteszem a cipőm, még idősebb fejjel is. S ahogy idősödöm, újra és újra ki kell tennem a cipőm, újra és újra üresen. Istenünk nem tud adni, a Mikulás nem tud édességet hozni, ha tele a cipő. Az üresen kitett cipő a feledés fontosságát juttatja eszembe. Tudni kell feledni. Milyen sokan nem tudnak feledni: nem tudják feledni, hogy a szülei követtek el hibákat, a pedagógus egyszer igazságtalan volt vele, vagy a pap bácsi csúnyán nézett rá. Olyan jó nem feledni, mert akkor nem is kell megbocsátani. Olyan jó áldozatnak lenni, akivel a múltban valaki jól elbánt, és sajnáljon mindenki, és nem tudok talpra állni, és van mentségem, és segítsen mindenki. Áldozatnak lenni hálás szerep. Tudni kell feledni a múlt tudását is: elképesztően sok tudás, beszéd, igazság ragad ránk, néha olyannak érzem a fejem, mint egy faliújság, amin vélemények, idézetek, mondatok vannak. Hogyan szóljon a végtelen Intelligencia, ha tele a fejem a múlt tudásával? Hogyan legyek élően nyitott a mai nap kegyelmére, ha a tegnapot monitorozza az emlékeztem? Az üres cipő a feledés kötelességét hívja elő: nem tud élni a ma csodájának, akinek tele a cipője a múlt emlékeivel, idegességeivel, sérelmeivel. Ahogy meglepetés a cipőben a mikulásajándék, úgy meglepetés a mai nap, a mai kézfogás, a mai munka öröme, a mai kávé, a mai zene. Hagyom meglepni magam, hagyom, hogy Istenünk meglepjen. Soha nem a tegnapi Isten jön el, nem a tegnapi istenérzésre vágyom, hanem ma maiként jön, és látogat meg engem.

Mikulás ünnepén kiteszem a cipőm: Isten emberét, Szent Miklós püspököt várom. Miklós egy olyan ember volt, akit a világ nem tud elfeledni. Csinálhatnak belőle bohócfigurát, északi télapót, mesehőst, de nincs még egy ilyen szent, aki ennyire szíven ütötte a világot. Minden családba eljut Szent Miklós emléke. Felidézik tetteit, életét, utánozzák jóságát, megjelenítik gyerekszeretetét, s közben olykor a lényeg sikkad el: miért tette Miklós, amit tett? Mi volt az indítéka? Nem szabad ezen elsikkadni, mert akkor csinálunk Szent Miklósból meseszerű télapót, ártalmatlan gyerekhőst, mintha a valódi élethez, a felnőttek súlyos világához Miklósnak semmi köze nem lenne. Mi az indítéka? Miklós azért tett jót, szerette a gyerekeket és felnőtteket, azért osztotta szét gazdag örökségét, azért védte az igazságot, mert Isten embere volt. Ha Miklós mögül kilopjuk az Istent, a lényeget lopjuk ki az ünnepből. Ahogy a karácsonyból ha kilopjuk az Istent, akkor marad a béke, a család, a fogyasztás, az lakomázás, a vásárlás ünnepe. Miklós püspökben az indíték a lényeg: őbenne már megszületett az az isteni szeretet, akire mi karácsonykor várunk. Benne már győzött a szeretet. Merő jópofaságból nem lehet egy életen át szeretni, egy ártalmatlan mesehős az északi sarkról nem építi az életünket. Ha az élet komoly, lényegi, akkor a szentünkből, az ünnepből ne lopjuk ki a lényeget. Felnőttként is kiteszem a cipőm: én Isten emberét várom, akiben a győzött a szeretet, akiben győzött a jóság. Milyen jó dolog egy jóságos emberen keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet az Isten. Ha egy ember tudott ilyen jóságos, vidám, mély hitű, bölcs lenni, akkor vajon milyen lehet az Isten. Milyen fontos lenne, hogy rajtam keresztül, egy embertárson, papon, szülőn, munkatárson, főnökön, püspökön, orvoson, takarítónőn keresztül sejtsék meg sokan: ha egy ember ilyen jó tud lenni, vajon az Istene, az indítéka milyen jó lehet."

Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap