- A szép rózsaszín madarakat.
- A flamingókat?
- A flamingókat.
- A kígyókat, amikor vedlettek.
- Én azt, hogy beugrott a jegesmedve a vízbe.

Tíz gyulaji általános iskolás sorolja, mit kapott lencsevégre az állatkertben. Nehéz eldönteni, hogy a játékos élőlények látványa, vagy az élmény telefonos rögzítésének lehetősége hozta jobban lázba a gyerekeket, mindenesetre másnap a kirándulás fényében mesélnek szinte minden másról. Otthonukról, Tolna megye – és az ország – egyik legszegényebb településéről például úgy beszélnek: Gyulajon „szép tájak vannak”, „erdőkben gazdag a vidék”, és a Szőlőhegyre „sok állatot szoktak kihajtani”. Mintha hirtelen megfeledkeztek volna a természet ajándékai mellett nagyon is valóságosan jelenlévő hiányról – vagy csak máshová került volna a fókusz egy pillanat(felvétel) erejéig.

(Elő)hívás

Alig egy héttel az őszi szünet előtt Réfi Noémi, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs csoportjának munkatársa és két fotóriporter, a Szeretetszolgálat fotós munkatársai, Majoros Árpád és Kovács Bence látogatott el a Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa által működtetett gyulaji intézménybe. A hetedik-nyolcadik osztályosok az interaktív játékoknak és a kamerák „bűvöletének” köszönhetően hamar föllelkesedtek, sokan ott helyben jelentkeztek is a fotótáborba. A Máltai Szeretetszolgálat ugyanis először szervezett ilyen típusú programot a régóta nagy sikerrel működő egyéb szabadidőtöltések – mint a sporttáborok, a Szimfónia program alkalmai, a mozgássérült tábor vagy az önkéntes találkozók – mellett.

A gyerekek a Vodafone Hungary által a tábor idejére biztosított iPhone készülékekkel dolgozhattak.

A háromnapos tábor kezdetén a gyerekek egy-egy mobiltelefont kaptak munkaeszközként, azzal készíthettek fényképeket a táborvezetők instrukciói, tanácsai, megadott témái vagy egyszerűen saját kedvük mentén. Némi segítségnek köszönhetően a „mögé látó” figyelem hamar felváltotta a céltalan kattingatást.

Minden objektív szubjektív

Kovács Bence sajtófotó-díjas fotóriporter, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, a gyerekeket három napon át kísérő és tanító szakemberek egyike megjegyzi: míg az állatok világában könnyen eligazodtak a fiatalok, arra már többet kellett bátorítani őket, hogy embereket fotózzanak, kivéve, ha egymásról volt szó. Egyik a másikról egész sorozatokat lőtt, és persze sok közös szelfi is készült. Akár hulló falevelek melegsége, akár fémes metróaluljáró adta a hátteret, az ifjú fényképészek mindig újat fedeztek föl legfőbb témáikban: egymásban. A gyerektől általában a kíváncsiságát, az új iránti fogékonyságát irigyli titokban a felnőtt, a gyulaji iskolások azonban a sok újdonság mellett a megszokott látványra is képesek voltak friss szemmel tekinteni.


 

Készülnek az első portrék. Fotó: Kovács Bence

"Amikor Gyulajon a kedvcsináló foglalkozást tartottuk, az volt a gyerekek egyik feladata, hogy képzeljék magukat egy iskolai fotópályázat zsűrijének, és a maguk szempontjai szerint értékeljenek, pontozzanak különböző fényképeket. Akkor nekik még fő kritériumnak számított, ha például fölismerték egy osztálytársukat, testvérüket a képen, vagy a fotó focizó gyerekeket ábrázolt: abban az esetben tartottak jónak egy képet, ha az minél több hozzájuk közel álló dolgot láttatott” – idézi fel Réfi Noémi. A három nap után azonban a gyerekek a frissen elsajátított technikai ismeretek – beállítások, szín- és fényviszonyok, a telefon kamerájának vízszintes elrendezése – mellett az egyedi dolgok megmutatását tartották a jó fénykép legfőbb ismérvének. „Nem csak egy átlagos képet kell csinálni arról, ami nekem tetszik. Hanem hogy amögött mi van, azt tudjuk a képbe behozni” – foglalja össze a lényeget a talpraesett Ricsi, a tábor egyik résztvevője.

Perspektívaváltás

A felfedezés bátorsága az elfogadottság biztonságában születhet meg és bontakozhat ki leginkább. ÉS akivel játszanak, az másképp tekint önmagára. Szépen alátámasztotta mindezt a máltai fotótábor, ahol a tanulási folyamat tulajdonképpen nem volt más, mint társasjáték. A Szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti központjában a csoportos feladatoktól kezdve a bizalmi játékokon át a kreativitást igénylő alkotásig sokféle keret állt rendelkezésre, hogy a gyerekek személyisége, látásmódja, belső világa megmutatkozhasson, sőt, önmaguk számára is láttatásra érdemesnek bizonyuljon. Játékra adott alkalmat Schopp Ildikó, a Műcsarnok munkatársa által tartott művészetpedagógiai foglalkozás, a Libegőhöz tett kirándulás vagy épp az Életrevalók című film közös megtekintése, majd közös „színrevitele” is.


 

Az Erzsébet-kilátóhoz is ellátogatott a csapat. Fotó: Majoros Árpád

„Sok olyan inger éri ilyenkor a gyerekeket, amiket mi nem tervezünk meg tudatosan, de egy táborral együtt járnak. Hat rájuk az, hogy hogyan szólunk nekik, mit látnak tőlünk és rajtunk, hogy viszonyulunk hozzájuk, a környezethez, vagy akár idegenekhez. Ezeket ők beépítik, észrevétlenül magukévá teszik” – mondja Réfi Noémi. Erről az észrevétlen belső változásról ad beszédes visszajelzést egy másik táborozó, Liza: „Legközelebb, ha fotóznak engemet, nem takarom el a hajammal az arcom.”

Utómunka

Az új ismeretek inkább kalandot, mintsem nyomasztó felelősséget jelentettek a gyerekeknek. Az újdonság élménye az otthonosság érzetével fonódhatott össze bennük annak ellenére is, hogy csupa olyan programon vettek részt, amelyre egyébként nem lett volna esélyük, és amelyek így egész másképp „estek a latba” náluk, mint mondjuk egy nagyvárosi gyerek életében. Az állatkertben látott zsiráf tényleg igazi, az étteremben érdemes nemet mondani a szívószálra, ahogy körülöttük, úgy bennük is vannak észrevenni való értékek, és fontos, hogy ők mit tartanak érdekesnek – mindez egyformán evidenssé válhatott a gyerekek számára.

A fotók alapos elemzése, értékelése. Fotó: Majoros Árpád

A tábor végén a két szakember vetítést tartott a gyerekek válogatott képeiből, ahol elsősorban az ifjú fotósok ötletei voltak igazán szembetűnőek. Hogy valaki a rinocérosz tomporán, az érkező metrószerelvényen, egy telefont tartó kézfejen, egy múzeumi csilláron vagy a szelektív szeméttárolók magányában vesz észre harmóniát – tényleg egyéniség kérdése. Az viszont, hogy mindez meg is mutatkozhat, már inkább a figyelemé. Az pedig tanulható – ha nem is egy vakuvillanásnyi idő alatt.

A tábor legjobb pillanatfelvételeiből, valamint a gyerekek által készített fotókból összeállított válogatás az alábbi képre kattintva érhető el:

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a gyerekek nevében is köszönjük a támogatást a Vodafone Hungary-nek, az első máltai fotótábor ugyanis a vállalat által biztosított telefonok révén valósulhatott meg.