A tábor kezdetén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak segítségével a szervezetről meglévő ismereteiket pontosították és mélyítették el a táborozók. Emellett a régebb óta ifjúsági önkéntes fiatalok is beszámoltak az eddigi önkéntes munkájukról és akcióikról. A délután folyamán a Tutor Alapítvány mentőtisztje és kollégái érkeztek meg a helyszínre és az elsősegély nyújtást és újraélesztést gyakorolhatták. A Mozgó Játszóbusz érkezett a táborba, akik tovább erősítették a csapatot és közösségépítő játékokkal szórakoztatták a fiatalokat. A résztvevőknek a nap végén lehetőségük volt megmártózniuk a Tisza folyóban is. A Fehérgyarmati Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézménye, a Gondviselés Ház fogyatékkal élő ellátottjai érkeztek a táborba és tartottak foglalkozásokat a tábor résztvevőinek. A Kisari Közösségi Házból érkeztek látogatók a településen mélyszegénységben élő gyermekek közül. Velük együtt kézművesedtek, fociztak és játszottak a máltai ifjúsági önkéntesek. A tábor utolsó napján az élményeket bemutató plakátok rajzolásával zárult a hét. Köszönjük a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek a tartalmas hetet.