Szeptember 26-án a Magyar Népmese Világnapja alkalmából meghirdetett városi rajzpályázaton 4 fiatalunk lett különdíjas – Dózsa László, Góger Anita, Béber Andrea, Nagy Gábor. A díjátadó után egy hihetetlen, felnőttek számára is élvezetes, lábaival is bábozó előadó műsorát nézhettük meg. Fiataljainknak szívből gratulálunk!

Október 2-án a Zene Világnapja alkalmából a városi öröméneklésben mi is részt vettünk ellátottjainkkal Komáromban a Szabadság téren.

Október 3-án az Idősek Világnapja alkalmából köszöntöttük az Almásfüzitői Idősek Klubja tagjait. Simon Nikoletta, Horváth Zsófia, Benkó Katalin, Németh Ferenc, Szabó Mónika, Saliga Szilvia verset mondtak, valamint Kósa Kornélia az ünnephez kapcsolódó dalt énekelt el. Az időseket meghatotta a fiataljaink megemlékezése. Saját készítésű ajándékkal leptük meg őket. Az idősekhez már évek óta járunk köszönteni, már hagyománnyá vált, hogy ezen a napon köszöntjük őket.

Október 4-én Sziklayné Kozma Ida gyógytestnevelő búcsúztatására került sor, mert másik településre költözött. 15 éven keresztül foglalkozott ellátottjainkkal, készítette fel őket sportrendezvényekre, hetente csoporttornát tartott, aktívan részt vett rendezvényeinken. A nyári hónapokban gondozottak részére vizi tornát tartott. A kapcsolata mind a dolgozókkal, mind az ellátottakkal harmonikus volt. Jó egészséget kívánunk!