A III. kerületi Önkormányzat 2011 óta telepít Életmentési Pontokat a kerület forgalmas közintézményeibe, illetve bárki számára nyitott, nyilvános és könnyen megközelíthető helyszínekre. Saját finanszírozásából a kerület összes Máltai Játszóterét is felszerelte életmentő készülékkel.
Bús Balázs polgármester elmondta, hogy bár az életmentő készülékek fontosságát nem kell hangsúlyozni, de 2013-ban egy sajnálatos eset még inkább felhívta a figyelmet az óvintézkedés folytatására. Akkor egy óbudai rendőr szívmasszázzsal tartott életben egy utcán összeesett férfit a mentők kiérkezéséig. A szívmasszázs technikáját egy hónappal előtte sajátította el azon az életmentési képzésen, amelyet a hordozható berendezés kapcsán tartottak a járőröző rendőröknek. "Mivel a Máltai Játszóterek is nagyon sűrűn látogatott, népszerű helyek, ráadásul lakótelepek közé épültek, így a környéken élők is használhatják szükség esetén." - tette hozzá a polgármester.
A defibrillátorokat Morva Emília, a Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának vezetője és dr. Horváth Tamás, a Máltai Mentőszolgálat vezetője vette át. Morva Emília elmondta, fontosnak tartja, hogy a játszótereket használó közösség is, gyerekek, szülők, nagyszülők, baj esetén azonnali segítséget kaphassanak a helyszínen. "A Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei minden esetben részt vesznek elsősegély tanfolyamon, ahol a defibrillátor berendezés használatával is megismerkednek, így a félautomata eszköz szakszerű segítséggel is kiegészül." - hangsúlyozta a budapesti máltai vezető.
A III. kerületben a mostani 7 helyszínnel kibővítve az alábbi helyszíneken találhatóak Életmentési Pontok:
Polgármesteri Hivatalban 1033 Bp., Fő tér 3.
Szent Margit Rendelőintézet 1032 Bp., Vörösvári út 88-96.,
Szent Margit Rendelőintézet 1039 Bp., Csobánka tér 6.
Tüdőgondozó 1033 Bp., Laktanya u. 6.
Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. telephelyén 1037 Bp. Laborc u. 2.
Béres József Általános Iskola Kiserdei tagintézménye 1039 Bp., Királyok útja 178/e
Óbudai Kulturális Központ 1032 Bp., San Marco u. 81.
Békásmegyeri Közösségi Ház 1039 Bp., Csobánka tér 5.
3K-Kaszásdűlői Közösségi Ház 1033 Bp., Pethe Ferenc tér 2.
Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény 1036 Bp., Kiskorona u. 3
Szérűskert utcai Idősek Klubja 1033 Bp., Szérűskert u. 39.
Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1031 Bp., Arató Emil tér 1.
Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet irodája 1033 Bp., Mozaik u. 7.
III. kerületi Máltai játszóterek:
1039 Budapest, Gyűrű utca 6-18.
1039 Budapest, Zemplén Győző utca 2-vel szemben
1033 Budapest, Kerék utca 24.
1033 Budapest, Huszti út (Boglya u. 1)
1036 Budapest, Lajos utca 121.
1031 Budapest, Silvanus játszótér 9-13.
1032 Budapest, Solymár utca 12.
További, járművekben hordozott mobilberendezések:
Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet egy járművében
A III. Kerületi Polgárőr Egyesület egy járművében
A III. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és a Békásmegyeri Katasztrófavédelmi Őrs három járművében
A III. Kerületi Rendőrkapitányság egy járművében teljesítenek szolgálatot szükség esetén.
Az Életmentési Pontokon és a járőrautóban is újraélesztési tanfolyamot végzett emberek segítenek az esetleges rosszulléteknél.