Fejér Gyuláné - a komáromiaknak „csak” Kinga néni - szülőhelyén, Nyergesújfalun végezte tanulmányait egy ötgyermekes család legkisebb gyermekeként. Röntgenasszisztensnek tanult és az Esztergomi Kórházban helyezkedett el. 1967-ben kötött házasságot Dr. Fejér Gyulával, akivel 3 gyermeket neveltek fel. Komáromba 1975-ben költözött a család, ahol 2001-ig - nyugdíjba vonulásáig - a Komáromi Rendelőintézet röntgen osztályán dolgozott.

A 80-as években kezdett foglalkozni az idősek gondozásával és a rászorulók megsegítésével. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Csoportjának 1991-ben történt megalakulásával egyidejűleg vállalt munkát a csoportban, s annak 2003 óta vezetője is volt.

Kinga néni 2004-ben részt vett a Sorstárs Támogató Szolgálat megszervezésében, mely már a Komáromi járás többi településén is tevékenykedik. 2005-ben pedig létrehozták a Fogyatékosok Nappali Intézményét, mely főképp az értelmi fogyatékkal élő felnőtteknek, illetve a magántanulói státuszban lévő gyermekeknek és mozgássérülteknek kínál lehetőséget a szabadidő tartalmas eltöltésére.

Dr. Fejér Gyulánét Komárom Város Képviselő-testülete 2007-ben Salkaházi Sára Díjat-, 2016-ban pedig díszpolgári címet adományozott részére.

Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke 2008-ban a Szociális Munkáért Díjat adta át számára.

A Máltai Lovagrend 2009-ben ezüst érdemkeresztet adományozott a szeretet szolgálatában végzett munkájáért.

Dr. Fejér Gyulánét, Komárom Város Díszpolgárát Komárom Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.