Színészként hogyan tud leginkább segíteni a nehéz sorsú, vagy nagyon beteg embereken? Hogyan került kapcsolatba velük? 
 
Kollégám – aki földim is egyben, miután kapcsolatba került a Máltai Szeretetszolgálattal, egyszer elhívott a máltaiak hajléktalanszállóként üzemeltetett vonatszállójára az előadói estemmel. Ami azért nem egy habkönnyű villámtréfa-gyűjtemény. Babits: Jónás könyve; József Attila, Ady, Kosztolányi, Vörösmarty-versek... aztán többször is voltam a vonaton vele. Először olyan volt nekem ez az egész, mint az extrém sport, egy picit meg is ijedtem tőle. Aztán ez hamar elszállt, azon gondolkoztam: mégis mi történhet? Akik ott vannak, beülnek engem meghallgatni, ők lesznek a közönség. Egyszer csak ott ült előttem 70-80 végtelenségig kiszolgáltatott, magára maradt, hajléktalan ember a „kultúrkupéban". Elkezdtem nekik mondani a verseket egymás után. Egészen másképp hangzott ott az, hogy "Vasútnál lakom, erre sok vonat jön-megy..." (József Attila: Eszmélet; 1933-34 tele), mint ha egy elegáns művelődési házban mondtam volna. Mintha csak ők maguk írták volna azt a verset. Aztán a Himusz, a Szózat ... ott, egy külvárosi, sötét pályaudvaron egy vagonban, a társadalom leginkább magukra hagyott tagjaival.... na, az egy életre meghatározó élmény. Volt olyan, aki a Babits Jónás könyvéből egy egész hosszú szakaszt mondott velem végig, láttam, ahogy az ajkaival formálta a szavakat. Nem műveletlen, ostoba emberek ültek ott velem. Persze ehhez az is kell, hogy én is kilépjek a jólfésült, színpadi színész szerepéből, egy farmernadrágban meg egy kockás ingben úgy tudjak ezekhez az emberekhez odafordulni, akikhez egyébként nem fordul már senki, mintha csak egy lennék közülük. Amikor a Batthyány utcai idős – és hajléktalanszállón elkezdtem mondani a Szózatot, ott katatón, mozdulatlan és régóta szótlan emberek a kerekesszékeikben a harmadik sortól félhangosan végigmondták – vagy legalábbis motyogták velem.

Na, ennek van ereje. De hát ezért nem jár nekem csokoládé – ahogy a Pál utcai fiúkban mondják. Nagyon szívesen megyek, ahova csak hívnak, és hála Istennek sokat hívnak. Én pedig hiszek benne, hogy ez egy olyan gesztus, ami Csuja Imrének nem kerül semmibe, őket pedig az emberi méltóságukban hihetetlenül megemeli. Azt mondják: ilyenkor kicsit megint embernek érzik magukat. Lehet, hogy egy órára szól csak, vagy arra az egy estére, de legalább annyi ideig is éri egy olyan élmény, amitől másnap reggel lehet, hogy nem úgy ébred, hogy mindent fel kellene adni. Ha már meg vagyok áldva ezzel a népszerűséggel, akkor arra akarom használni, ami másoknak is jó.

A teljes beszélgetés az origo.hu oldalán olvasható. 

 

A JÓSZOLGÁLAT-DÍJRÓL:

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány alapította a Jószolgálat-díjat, amelyet minden évben, névadója Twickel-Zichy Mária Terézia születésnapján, február 10-én adnak át a szociális munka területén kiemelkedő munkát végzőknek. A díjat szakmai partnerként támogatja mind a 7 nagy magyarországi segélyszervezet: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Johannita Segítőszolgálat. A díjra megfelelő ajánlással országos szinten bárki nevezhető a www.joszolgalatdij.hu weboldalon található adatlap kitöltésével, 2016. október 31-ig. A díjra olyan személyek és intézmények jelölését várják, akik szociális területen végeznek kiemelkedően példaértékű munkát, a kiírásban megjelölt kategóriák valamelyikében.