A Zala Megyei Közgyűlés szeptember 17-én délelőtt ünnepi ülésen adta át a 2016. évi megyei díjakat és kitüntetéseket.  Dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke összefoglalóan szólt a megyei közgyűlés munkájáról, feladatairól szólt, különös tekintettel a 2014-2020-as uniós források felhasználásáról.  A Zala megyei területi operatív program keretében 22 milliárd forint áll a megye rendelkezésére, 17 konstrukció alapján. A program önkormányzati, egyházi, és civil szereplők számára nyújt támogatási lehetőséget. Az elnök elmondta, joggal bizakodnak, hogy a 22 milliárd forint elköltése jó célt fog szolgálni a települések számára.

Az ünnepi közgyűlés vendége volt dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, aki köszöntőjében az ünneplés és a közösség kapcsolatáról beszélt. Elmondta, ünnepelni csak a közösségek tudnak, az egyén önmagában nem. Zala megyét ezen ünnep kapcsán erős közösségnek nevezte, aminek felidézte történelmi megnyilvánulásit is.

Az ünnepi közgyűlésen tizenketten kaptak megyei elismerést tevékenységükért, köztük a nagykanizsai máltai csoport. A huszonhat éves önkéntes csoport a Zala Megye Szociális Gondoskodásáért Díjat vehette át.

A Máltai Szeretetszolgálat Nagykanizsai Csoportja huszonhat éve szolgálja a helyi közösségeket. Közel húsz taggal és számos önkéntessel működik a ferences rendi kolostorban. Legfontosabb tevékenységük az adományosztás, amelynek révén élelmiszert, ruhát, cipőt, háztartási eszközöket, bútorokat juttatnak a rászorulókhoz. Emellett feladataik közé tartozik a lelki segítségnyújtás és tanácsadás is.

A díazottak teljes listája megtalálható a Zalai Hírlap oldalán.