Várakozásokat felülmúló siker a Máltai Szeretetszolgálat
"Foltmentes Adomány" országos ruhagyűjtő kampánya során
"Foltmentes Adomány" országos ruhagyűjtő kampánya során
Adakozók tízezres nagyságrendben,
több mint ezer köbméter ruhaadomány,
újabb céges felajánlás.
Becslések szerint eddig mintegy tízezren csatlakoztak a "Foltmentes adomány" kampányhoz, és több mint ezer köbméter ruhát juttattak el a gyűjtőpontokra.
Az összegyűlt ruhákat folyamatosan szállítják a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavasszal átadott, hajléktalanokat foglalkoztató mosodájába, ahol a Reckitt Benckiser Magyarország Kft. által adományozott termékekkel kitisztítják őket, majd ezek után kerülnek a rászorulókhoz a Máltai Szeretetszolgálat országos hálózatán keresztül.
Március elején indította útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vanish jótékonysági ruha- és adománygyűjtő programját, amelynek során mintegy negyven áruházban és háromszáz Máltai Ponton adhatják le az adakozni szándékozók ruhaadományaikat. Az akció június 31-ig tart.
A program sikerén felbuzdulva a Reál Hungária Élelmiszer Kft. úgy döntött, hogy szívesen áll a jó ügy mellé, ezért májusban minden Reál üzletben eladott Vanish termék után 10 forintot adományoz a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. A Máltaiak a Vanish gyártójától, a Reckitt Benckisertől márciusban minden Magyarországon eladott Vanish termék után szintén kaptak 10 forintot. Az így összegyűlt összeget további jótékonysági programokra fordítja majd a Szeretetszolgálat.
A Vanish életében ez az első ilyen nagyszabású jótékonysági kampány, de látva azt, hogy mennyien segítettek, szeretnének hagyományt teremteni az akcióval. Nagy örömmel fogadták, hogy a Reál is csatlakozott, és segíti a programot.
A kampánnyal kapcsolatos egyéb információk a www.vanish.hu weboldalakon találhatók.