Ahol a közösség egyszerre áldás és átok – a Máltai Tanulmányok 2025/3-as lapszáma a szegregátumok világáról

A rendezvényen három széleskörű terepi tapasztalattal rendelkező szakember: Ackermann Tamás szociológus, közgazdász, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Program-végrehajtási és Módszertani Főosztályának vezetője, Dr. Czirják Ráhel nemzetközi fejlesztési szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatok megbízott vezetője, illetve Dr. Németh Nándor terület- és településfejlesztő geográfus, a Szeretetszolgálat Modellprogramok, Monitoring és Értékelési Munkacsoport szakmai vezetője osztotta meg a gondolatait arról, hogy mi a közös egy kenyai nyomornegyed, egy magyar falusi szegregátum és a budapesti Magdolna-negyed működésében.

Abban mindhárman egyetértettek, hogy ezeken a településrészeken az informális kapcsolatok jelentősége rendkívül felértékelődik. A szociális védőháló gyengeségét vagy hiányát a közösség tagjainak egymás iránt mutatott szolidaritása enyhíti, mindenki megosztja a másikkal azt a keveset, amije éppen van. Ez a kölcsönös segítségnyújtás és az egymástól való függés azonban nem csak áldás, hanem átok is lehet: a közösség erős összezártsága a kitörés akadálya lehet, és lassíthatja az integrációt.

Az alapvető hasonlóságok mellett az afrikai nyomornegyedek lakóinak a túlélési stratégiája jelentősen eltér az európaiakétól – hívta fel a figyelmet Dr. Czirják Ráhel, aki 2021 óta a Máltai Szeretetszolgálat képviseletében rendszeresen jár Kenyába. Itt pár évtized alatt akkora tömegek áramlottak munkalehetőséget keresve a városokba, amivel az állami infrastruktúrafejlesztés képtelen volt lépést tartani, így ma az ország lakosságának a fele nyomornegyedekben tengődik, szociális ellátás pedig gyakorlatilag nincs. Az emberek rá vannak kényszerülve, hogy aktívan, a nap minden órájában azon dolgozzanak, hogy előteremtsék a megélhetéshez szükséges minimumot, mert aki feladja, és otthon marad, az rövid időn belül éhen hal.

Dr. Czirják Ráhel első afrikai útjai egyikén meglepődve tapasztalta, hogy az emberek a karitatív szervezetek által megszervezett közösségi programokon is csak abban az esetben vesznek részt, ha ételt vagy pénzt kapnak érte – európai szemmel érthetetlennek tűnt, hogy miért nem hajlandóak önként csatlakozni olyan kezdeményezésekhez, amelyek végső soron az ő javukat szolgálják. Az afrikai nyomornegyedekben élők számára azonban az idő hatalmas érték, és minden perc, amit nem a napi megélhetés előteremtésére fordítanak, elvesztegetett idő, ami akár éhhalálhoz is vezethet. Ez a szemléletbeli különbség rávilágít a terepmunka fontosságára: a szakértők által íróasztal mögött megtervezett fejlesztési programok könnyen zátonyra futhatnak, a közösségi tervezés ennél sokkal több gyakorlati haszonnal kecsegtet. Ebben az esetben maga a közösség határozza meg a problémát, amelyet meg szeretne oldani, és a tagok együtt találják ki a legjobb választ, a folyamatban a szakértő csak segítőként vesz részt. A közösségi tervezés nagy hozzáadott értéke, hogy a projekt lezárása után cselekvőképes, aktív, hatni tudó közösséget hegy maga után.

A Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Felzárkózó települések program ugyanezt a szemléletet képviseli Magyarország háromszáz leghátrányosabb helyzetben lévő településén – mondta el Dr. Németh Nándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen sok a többségi társadalomban a szegregátumokkal kapcsolatos alaptalan előítélet. Magyarországon évek óta egyre kevesebb gyermek születik, ezen a téren évről évre újabb negatív rekordot érünk el, és ez a trend a közvélekedéssel ellentétben a felzárkózó településekre is begyűrűzik. A világtól elzárt, nehéz helyzetben lévő falvakban a születésszám jelenleg stagnál, a városi terekhez közelebb lévő, munkaerőpiac szempontjából szerencsésebb településeken pedig egyenesen csökken – ha nem is akkora mértékben, mint az országos átlag.

Érdekes kérdés az is, hogy a szegregátumokban élő emberek vajon milyennek látják a saját helyzetüket, amire Ackermann Tamás hozott meglepő statisztikát. Vizsgálatai szerint a Kelet-Magyarországon élő, alacsony iskolai végzettségű, hátrányos helyzetű emberek összességében jobban érzik magukat, mint a Nyugat-Magyarországon élő sorstársaik – vagyis fontos, hogy az emberek a saját közvetlen környezetükben mit tekintenek összehasonlítási alapnak. Ez a szempontrendszer akár egyes szegregátumokon belül is érvényesül: aki a telep jobbik részén lakik, előfordul, hogy nem engedi át a gyerekét a telep másik felére, ahol még náluk is rosszabb helyzetben lévő emberek élnek.