A nap már kora reggel játékos vetélkedőkkel kezdődött. Az ügyességi próbák között szerepelt toronyépítés hurkapálcából és poharakból, pingponglabda-gurítás kosárkába, flakonok ledöntése és még számos kreatív kihívás. A játékok célja nem a győzelem volt, hanem az, hogy mindenki kipróbálhassa magát, új élményeket szerezzen, bekapcsolódjon a közösségbe. Az ügyességi játékokban azoknak volt a legnagyobb esélye helyezést elérni, akik minél több próbában részt vettek.

A program részeként sportversenyek is zajlottak. A résztvevők kipróbálhatták a kapura rúgást, a kuglit, a dartsot, valamint a népszerű cornhole játékot is. Azok sem maradtak program nélkül, akik inkább csendesebb elfoglaltságot választottak, hiszen a szervezők bingót, kvízt és keresztrejtvényt is szerveztek számukra. Az esemény egyszerre volt sokszínű és befogadó, mert mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot.

A közösségi nap egyik meglepetése a zene volt. A hangulatot az Integrál Zenekar - Mókus Band szolgáltatta. Babics Zsuzsa és János zenéje nagy sikert aratott, sokan együtt énekeltek a zenekarral, illetve voltak, akik táncoltak is. Az ebédet Vomberg Frigyes mesterszakács és Mohácsi Dezső készítették el. A séf nem először főzött a Krisztinavárosi Hajléktalan Centrumban, így sokak számára ismerős arcként tért vissza. Ezúttal paradicsomos babos sertésragut tálalt kenyérrel, limonádéval és jégkrémmel.

A játékok és versenyek nem maradtak tét nélkül. A szervezők pontokat számoltak, ebéd után pedig eredményt is hirdettek. Az érmeket a Vésnök Kft. ajánlotta fel, illetve minden első helyezett hátizsákot, a második polár felsőt, a harmadik pedig termoszt kapott ajándékba. Senki sem távozott üres kézzel, minden résztvevő csokoládét kapott ajándékba.

A program ötlete Győri Anna szakmai vezetőtől származott, ő fogta össze a szervezést is, de mint hangsúlyozta, a megvalósítás valódi csapatmunka volt, amelyért hálás minden segítőnek és kollégának. „A Feszty Fiesta bebizonyította, hogy a közös élmények mennyire fontosak a mindennapi nehézségek között élők számára is. A játék, a sport, a zene és a közös étkezés mind hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők erőt merítsenek és érezzék, hogy nincsenek egyedül. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei ismét bebizonyították, hogy figyelmük és törődésük képes mosolyt vinni a mindennapokba, és új élményeket is teremt sokak számára” – mondta el a szakmai vezető.