Afrikában a lakosság közel fele nyomornegyedekben él. Ez az arány Mombasában, Kenya második legnagyobb városában még magasabb: az emberek 65%-a lakik ilyen informális telepeken. Ezek a helyek a legalapvetőbb városi infrastruktúrát is nélkülözik: nincs szilárd hulladékkezelés, vezetékes ivóvíz, közvilágítás és burkolt út. Bogo Bogo az egyik legfiatalabb mombasai nyomornegyed, ahol a letelepülők nem tulajdonosai a teleknek, melyen a házuk áll: a terület külföldi magántulajdonban van. A probléma országos méretű, a 2010-es évek óta zajlik a földtulajdonosi viszonyok felmérése az országban, mely során az állam igyekszik visszavásárolni azokat a földeket, amelyen kenyaiak laknak, ezáltal biztosítva tulajdonjogi védelmet nekik. A nyomornegyed házai nagyon változatos képet mutatnak: a téglaépítésűtől kezdve a vályogházon át a hullámpaláig mindenféle építmény megtalálható itt. Afrikában a lakosság közel fele nyomornegyedekben él. Ez az arány Mombasában, Kenya második legnagyobb városában még magasabb: az emberek 65%-a lakik ilyen informális telepeken. Ezek a helyek a legalapvetőbb városi infrastruktúrát is nélkülözik: nincs szilárd hulladékkezelés, vezetékes ivóvíz, közvilágítás és burkolt út. Bogo Bogo az egyik legfiatalabb mombasai nyomornegyed, ahol a letelepülők nem tulajdonosai a teleknek, melyen a házuk áll: a terület külföldi magántulajdonban van. A probléma országos méretű, a 2010-es évek óta zajlik a földtulajdonosi viszonyok felmérése az országban, mely során az állam igyekszik visszavásárolni azokat a földeket, amelyen kenyaiak laknak, ezáltal biztosítva tulajdonjogi védelmet nekik. A nyomornegyed házai nagyon változatos képet mutatnak: a téglaépítésűtől kezdve a vályogházon át a hullámpaláig mindenféle építmény megtalálható itt. 

 

Vízvételre a nyomornegyedekben változatos forrásokból van lehetőség. A fizetős megoldások közé tartoznak a szanitációs központok, a mobil vízárusok, akik házhozszállítást is vállalnak, valamint a vizes kioszkok. Az óceán közelsége miatt a talajvízkutak sós vizet adnak, mely általában szennyezett is. Emiatt a kútvizet mindenképpen kezelni kellene: akad, aki felforralja, de sokan nem törődnek ezzel, így a régióban gyakoriak az olyan betegségek és járványok, mint a tífusz, a vérhas és a kolera. A kiadások között az első helyen a víz szerepel. 20 liter víz átlagosan 10 kenyai schillingbe kerül, ez nagyjából 30 forintnak felel meg. Az árat befolyásolják a kereslet és kínálat változásai is – vannak időszakok, amikor a víz ára ennek a többszörösére is emelkedhet. Ez komoly kihívást jelent azoknak a családoknak, akik jellemzően napi 280 schillingből gazdálkodnak és akár öt-hat gyereket nevelnek.  

 

A húszezer Bogo Bogo-i lakos legnagyobb problémája, hogy teljesen magukra maradtak a nehézségeikkel. A fiatal telepen sokáig semmilyen fejlesztés nem valósult meg, még a helyi kormányzat sem tudott a létezéséről. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt az első szervezet, amely megjelent ott és egy szanitációs központot épített 2024-ben. A létesítmény, ahol wc, zuhanyzó és vízcsap is található, fontos fejlesztés egy ilyen területen, mivel a helyiek tiszta, iható vizet vásárolhatnak ott, illetve tisztálkodhatnak és higiénikus körülmények között végezhetik a dolgukat. Ennek hiányában a saját kezűleg kialakított latrinákba járnak, melyek tartalmát a nagyobb esőzések kimossák és behordják a földszinti, mindenféle bútort nélkülöző otthonokba. A képen a szanitációs központ megnyitója látható, középen Dr. Czirják Ráhellel (jobbról hetedik), aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi fejlesztési vezetője, egyben az első fehér bőrű európai is, aki Bogo Bogo földjére lépett.  

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Bogo Bogo-i szanitációs központ létesítése során szembesült azzal, hogy a nyomornegyedben az átlagnál jóval nagyobb arányban találhatóak fogyatékkal élő gyerekek. Ennek oka a már említett higiénés körülmények, a tiszta víz hiánya és az ezzel összefüggésben terjedő fertőzések. A helyi, fogyatékossággal élő gyermekek és a róluk gondoskodó, egyedülálló anyák semmilyen segítségre nem számíthatnak, egészen a közelmúltig a kenyai egészségügy hatókörén kívül estek. Fejlesztés és felügyelet hiányában az anyák munkát sem tudtak vállalni, egész napjukat a gyermekükről való gondoskodás, a víz és élelem beszerzése teszi ki. A probléma megoldására a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy 3 pillérből álló, komplex programot dolgozott ki, mely a gyerekek gyógypedagógiai fejlesztéséből, a helyi közösség megerősítéséből, képzéséből és a gyerekek oktatási integrációjából áll. 

 

A fogyatékossággal kapcsolatban Afrika-szerte erős hiedelmek élnek a köztudatban: vagy egy gonosz boszorkány átkának, vagy az ördögtől való megszállottságnak, esetleg Isten ellen elkövetett vétek miatti büntetésnek tulajdonítják ezt az állapotot. A helyzetet súlyosbítja, hogy amint kiderül, hogy valami nem stimmel egy újszülöttel, az apa eltűnik, az anya így magára marad gyermekével. A praktikus tudásátadáson és közösségépítésen túl a program egyik fő küldetése a szemléletformálás és a káros hiedelmek lebontása. 

 

A program megvalósítása során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szorosan együttműködik a helyi partnerekkel, civil szervezetekkel és a kenyai állammal, hogy a megoldás minél inkább illeszkedjen a helyi ellátórendszerbe, és ezáltal hosszú távon is működjön. Figyelemfelhívó tevékenységüknek hála Bogo Bogo felkerült a kenyai egészségügyi hatóság térképére is. Ennek fontos lépése volt, hogy egy helyi orvosszakértő csapat öt napra kitelepült a negyedbe és beregisztrálta a fogyatékkal élő gyerekeket a rendszerbe. A regisztráció során többek között fény derült egy olyan, fogyatékkal élő fiatalra is, aki korábban soha nem hagyta el otthonát. A hiedelmek és az azokhoz kapcsolódó szégyen miatt létezését titokban tartották, még a szomszéd sem tudott róla.

 

A gyógypedagógiai fejlesztést a Szeretetszolgálat egy helyi, APDK (Association for the Physically Disabled of Kenya) nevű, kormánytól független szervezettel együtt valósította meg: a gyerekekről való adatgyűjtés, diagnózisok felállítása és online képzések után egy háromfős magyar csapat, köztük két gyógypedagógus, érkezett Bogo Bogo-ba 2025 júniusában, ahol egy hetet töltöttek. Ezalatt személyre szabott terápiát alkalmaztak 73 érintett gyereken, amit be is tanítottak a helyi közösségi egészségügyi önkénteseknek. Ők az Egészségügyi Minisztérium orvosi végzettséggel nem rendelkező munkatársai, egyben a program kulcsszereplői: ők kapcsolják össze a családokat a gyógypedagógiai szervezetekkel. Bár önkéntes munkát végeznek, ott ez fizetéssel jár – igaz, nem túl sokkal: 5000 schillinget kapnak havonta, ami nagyjából 15 ezer forintnak felel meg. A képen az a tíz önkéntes nő látható, a két magyar gyógypedagógussal, Czirják Annával és Tóth Adrienn Anitával, akiken a program hosszú távú sikere múlik. Sokan közülük gyermekeik révén is érintettek. Általuk válik nyilvánvalóvá a projekt ereje is, mely a nők és az anyák összefogásából ered: külső segítséggel képessé válnak arra, hogy felépítsék ezt az alulról induló kezdeményezést és elérjék, hogy állami szolgáltatássá váljon. 

 

A háttérben ülő, világosbarna kendőt viselő nő Rosemary Kenga. Ő is érintett anya, több gyermeke közül az egyik fogyatékossággal él. Férje őt és a gyerekeket is bántalmazta, majd elhagyta a családot. Rosemary saját kezével épített maguknak új otthont Bogo Bogo-ban. Az átélt traumákon mély, muszlim hite segítette át. Elkötelezettségét jól szemlélteti, hogy ugyan eredetileg nem tagja az önkénteseknek – a gyógypedagógiai fejlesztésekre gyermekével érkezett – de a csapat munkáját látva bekapcsolódott a feladatokba és egész nap segített fordítani az angol és szuahéli nyelvek között. Derűs, kiegyensúlyozott jelenlétéből mások is erőt meríthettek.

 

Tóth Adrienn Anita, a Szeretetszolgálat képzés-fejlesztés munkacsoport vezetője, gyógypedagógus a legtöbb dologhoz viszonylag hamar hozzászokott Bogo Bogo-ban. De volt, ami nehezebben ment: annak a tapasztalata, hogy egy komplett város mindennapi élete az ivóvízhez való hozzáférés körül forog. „Ha megkérdezünk egy helyi gyermeket, mi a legnehezebb az iskolában, azt válaszolja: a vízhordás” – emlékszik vissza a kint töltött időre. Az ezzel kapcsolatos emlékek időnként idehaza is felszínre törnek. Például, amikor két héttel hazatérte után autóját elvitte lemosatni. Ahogy állt a mosóban és nézte azt a rengeteg ivóvizet, amit az autójára locsoltak, hirtelen eszébe jutott Bogo Bogo és az ott élő gyerekek a kis műanyag flakonjaikkal. A kontraszt akkora volt, hogy lábai szinte maguktól mozdultak: egy percig sem tudott tovább maradni az autómosóban. 

 

A Bogo Bogo-i Új Remény Óvoda és Általános Iskolát egy idősebb, helyi nő hozta létre, aki látta, hogy a gyerekeknek nincs hol tanulniuk és ki vannak szolgáltatva a körülményeknek. Az informális intézménybe nagyjából 200 gyerek jár. A zsúfolt, fülledt levegőjű termekben 25-35 fős csoportokban tanulnak az iskolások. Az illemhelyek nagyon rossz állapotúak, a kút sós vize pedig csak felmosásra alkalmas. A program célja az oktatási integráció is, mely magába foglalja az iskola épületének fejlesztését – az illemhelyek kiépítésén és a vízszolgáltatás bevezetésén túl az akadálymentesítést is – és az ott dolgozó tanárok számára módszertani fejlesztést is nyújt. Így a fogyatékkal élő, de tanulásra képes helyi fiatalok is járhatnak majd iskolába. 

 

A Bogo bogo-i fejlesztési program elindítását a Szuverén Máltai Lovagrend támogatta, a folytatásra adománygyűjtést hirdetett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az adomanyozz.hu oldalon.