A hit, az önkéntesség és a megújuló kommunikáció útja - Az Új ember interjúja

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) február 15-ére összehívott rendkívüli küldöttgyűlése Szabadhegÿ Pétert választotta a szervezet elnökének. A tisztség Kozma Imre atya tavaly októberben bekövetkezett halála óta betöltetlen volt. Szabadhegÿ Péter Magyarország korábbi londoni nagykövete, üzletember, ezt megelőzően a Szuverén Máltai Lovagrendben látott el különböző megbízatásokat.

– A Szuverén Máltai Lovagrendben – a magyarországi szövetségben és a római központban is – számos funkciót látott el, három éven át a Máltai Lovagrend Kormányzati Tanácsát vezette. A lovagrenddel való kapcsolatának kezdete a magyarországi rendszerváltozás idejére nyúlik vissza. Hogyan lett a rend tagja?

– Amerikában nőttem fel, de magyarként. Olyannyira igaz ez, hogy az első nyelv, amit megtanultam, a magyar volt, és csak később, az óvodában kerültem közelebbi kapcsolatba az angollal. Nem beszélve arról, hogy az összes barátunk, akikkel a család tartotta a kapcsolatot, magyar volt. Az iskolában természetesen lettek amerikai barátaim, integrálódtunk az ottani életbe, de meghatározó volt a magyar közeg, amelyben éltünk. Édesapám máltai lovag volt, ő javasolta 1989-ben – huszonnyolc éves koromban –, hogy fontoljam meg a lovagrendbe való belépést.

Döntöttem és beléptem, de őszintén szólva huszonévesen még nem igazán ismertem fel ennek az elköteleződésnek a teljes súlyát.  Idővel aztán az ember belenő a rendtagságba. Miután a lovagrendbe való felvételem megtörtént – azaz bekerültem a magyar szövetség észak-amerikai delegációjába –, nagyon hamar, két év elteltével Magyarországra költöztem, és csatlakoztam az itteni delegációhoz.

– A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a lovagrend segélyszervezete. Mint rendtag és tisztségviselő hosszú idő óta ismerhette Kozma Imre atyát. Milyen embernek látta?

– Nehéz erről röviden beszélni. Imre atya rendszeresen jött misét tartani a budai Várban lévő rendházunkba. Minden csütörtök este van szentmise az ottani kápolnában, s mi, rendtagok ez alkalomból össze szoktunk jönni. Tehát rendszeresen alkalmam nyílt találkozni Kozma atyával. Nagyon megfogott az, ahogyan beszélt, karizmatikus ember volt.

Az üzenete mindig is az volt – s ezt gyakran hangoztatta is –, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat.

Tehát meg kell valósítanunk a hitünket a konkrét gyakorlati életben is, nem csak a szavakban. Erre buzdított minket. Lenyűgöző elánnal tudta közvetíteni és hangsúlyozni ezt, példákkal alátámasztva.

– Az elmúlt években volt rálátása az MMSZ működésére?

– A máltai szervezetek küldetése évszázadok óta változatlan, a szemléletmód és az értékrend ugyanaz a szeretetszolgálatnál és a lovagrendben is. A mindennapos működést viszont aránylag kevéssé ismertem. De a lovagrendben öt esztendőn át ispotályos voltam, aki a rend karitatív munkáját, így a Szeretetszolgálatot is felügyeli. Egyebek mellett lourdes-i zarándoklatot szerveztünk, vagy nemzetközi nyári tábort mozgássérülteknek, ez vitte el a legtöbb energiámat. A legutóbbi években pedig különösen nagy mértékben megnőtt az MMSZ intézményeinek száma, és bővült a tevékenységi köre.

– Szó esett Önök között arról, hogy valamikor vezető szerepbe kerülhetne az Máltai Szeretetszolgálatnál?

– Nem, erről soha nem beszéltünk.

– Hogyan fogadta a felkérést az elnöki tisztségre?

– Meglepetésként ért. Ahogy említette, az MMSZ a Máltai Lovagrend segélyszervezete, így a lovagrend javasol jelöltet, és a hivatalos jelölést az MMSZ elnöksége teszi meg. A rend engem javasolt. A jelölés pedig december közepén történt, azután jött a karácsony. Őszintén szólva nagyon kevés idő állt rendelkezésemre, hogy felkészüljek a feladatra. Jelöltként már január elejétől ismerkedni kezdtem az MMSZ tevékenységi területeivel, jártam vidékre, próbáltam átlátni a régiók működését. Február 15-én pedig megválasztott a küldöttgyűlés.

– Milyennek látta így közelebbről a Szeretetszolgálat valóságát?

– Nagyon megfogott, hogy milyen sokrétű az MMSZ tevékenysége. Még most sem látom át minden részletét, de ami a leginkább megérintett, az az itt dolgozók elkötelezettsége.

Nagyon nehéz körülmények között végzik a feladatukat, nem kapnak magas fizetést, mégis hatalmas szeretettel és odaadással látják el a munkájukat: szolgálják a rászorulókat iskolákban, szociális otthonban, hajléktalanszállón, idősek otthonában. Elhivatottak. Engem pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen szervezetnek lehetek az elnöke.

– Az üzleti világban és a diplomácia területén is dolgozott vezetőként. Gondolt arra, hogy mely tapasztalatait szeretné kamatoztatni az Máltai Szeretetszolgálat javára?

– Amellett, hogy a lovagrendben is voltak tisztségeim, tény, hogy a karrierem az üzleti világban zajlott. Ezen a téren meg kell említenem, mindig fontos volt számomra, hogy olyan üzlettel foglalkozzak, amelyben van valami plusz, tehát nem pusztán pénzügyi, jövedelmező ügy, hanem olyan, aminek vannak pozitív társadalmi vagy környezeti hatásai. Ez mindig nagyon lényeges szempont volt számomra a befektetéseim kiválasztásában és az üzleti életben.

A kérdésére visszatérve, sokszor kommunikálom itt a házon belül: bár igaz, hogy a munkatársaink rendkívül elkötelezettek, és hihetetlenül fontos munkát végeznek az ellátottakért, de ez nem mindig történik egységesen; a különféle területek mintha elkülönült világok lennének. A korábbi időszakból, az üzleti életből azt hozom, ami egy ilyen nagy szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára szerintem fontos. Ez pedig az egységesítés, egyrészt a külvilág felé való megjelenésben, másrészt a szervezeten belüli tudás megosztásában.

– Az Máltai Szeretetszolgálat kommünikéjében olvashattuk a programbeszédének rövid összefoglalását. Szeretné átformálni a szervezetet, vagy inkább hagyná működni a már meglévő rendszert?

– A Szeretetszolgálat magas szinten gondoskodik a rászoruló emberekről. 

Az érintettek sokszor kifejezetten személyes ellátásban részesülnek, mintha nem is intézménybe, hanem egy nagy családba kerültek volna. Ez a fajta szolgálat óriási hozzáadott érték, amit meg kell őrizni.

Ugyanakkor nagy kérdés, milyen szervezeti háttér tudja kiszolgálni ezt a tevékenységet. Mindenki, aki belülről ismeri a szeretetszolgálatot, látja, hogy az egységesítésen javítani kell, ez nyilvánvaló. Nem ideálisak a folyamatok: s ez nem az ellátottak szolgálatának szintjén jelenik meg, hanem például a háttérmunka (back office) terén, az operatív munkában. Ezen a területen kell majd optimalizálni. Persze nem arról van szó, hogy egy új szervezeti ábrát rajzolunk az irodai asztalra, hanem a folyamatokban szükséges előmozdítani változást: például javítanunk kell az informatikai rendszereket. A mai világ működési feltételeinek nem felel meg a meglévő rendszer, egy ilyen nagy, professzionális szervezetnél sokkal átgondoltabb, modernebb informatikai megoldásokra van szükség. Hozzáteszem, ezt nem lehet azonnal bevezetni, először a folyamatokkal kell foglalkoznunk, azok optimalizálásán kell dolgoznunk, s nem egy-két hónap, hanem több év, ami alatt szépen, lassan megvalósítjuk a változást. Azért lassan, mert eközben meg kell tartanunk azt az értéket, teljesítményt, azt az eredményt, amit a Szeretetszolgálat elért és képvisel – nem szabad kockáztatnunk, hogy ebből esetleg sérüljön valami. S ez csak akkor fog sikerülni, ha megfontoltan cselekszünk.

– Tehát hagyni is kell a rendszert a maga módján működni?

– Részben igen. Nem az a fajta elnök vagyok, aki „megmondja a tutit”. Úgy gondolom, egy karitatív szervezet akkor tevékenykedik jól, ha decentralizált módon működik, önálló gazdálkodással. Hiszen csak a helyi szinten tudják eldönteni, hogy az adott költségvetésből hogyan tudnak gazdálkodni azzal a céllal, hogy megfelelően szolgálják ki az ellátottakat. Honnan is tudhatnám én vagy a felső vezetésből bárki, hogy azt hogyan kellene csinálni? Egyébként mindig is olyan vezető voltam, aki meghallgatja a dolgozókat, érdekel a véleményük. Most azért is fontos ez a hozzáállás, mert a jelenleg zajló stratégiai folyamatban szeretnénk összegyűjteni azt a rengeteg tudást, ami benne van ebben a hatalmas rendszerben, ami az MMSZ.

– Mint mondta, ez a stratégia az egységesítés felé irányul…

– Arra is. A legmagasabb szintű stratégiai kérdéseket vesszük végig. Idetartozik a hit, az önkéntesség, ugyanakkor például az is, hogy egy intézményt milyen ismérvek mellett veszünk át. Készítünk egy olyan sillabuszt vagy menürendszert, amelyet ki kell tölteniük az adott régióknak, ha szeretnének átvenni egy intézményt, s a kitöltött adatok bekerülnek a döntési folyamatba.

– Vannak konkrét intézmények, amelyeket átvennének?

– Várólistáink vannak, régiókra bontva. Igen, tervezünk átvenni intézményeket, és azt szeretném, hogy egy-egy ilyen átvétel optimális körülmények között történjen. Jelenleg is vannak erre megoldások, de újra át kell néznünk azokat, s ha szükséges, változtatnunk egyes részleteken.

– Sok munkát követel majd ez Öntől is. Támogató családi háttér is szükséges hozzá…

– Feltétlenül! Közel harminc éve élek boldog házasságban, a feleségemet itt ismertem meg, Magyarországon. Öt gyermekünk van, a legidősebb huszonnyolc éves, a legfiatalabb tizenhat. Mindegyikük katolikus iskolába járt vagy jár. A két legkisebb a Szent Gellért Gimnáziumban tanul. Három gyermekünk már felnőtt. Nagyon büszke vagyok mindegyikükre.

– Visszatérve a munkájára, pontosabban a programbeszédére, abban nagy hangsúlyt helyezett a kommunikáció fejlesztésére.

– Több mindent említettem még a programbeszédben, de három területet emeltem ki: az egyik a hit, a keresztény lelkiség, ennek erősítése, a másik az önkéntesség, a harmadik pedig a kommunikáció. Ez utóbbiról szólva beszélhetünk külső és belső kommunikációról: az előbbi fontos, de az említett átalakulás előtt álló MMSZ számára legalább annyira lényeges a belső kommunikáció. Az utóbbi időben leveleket, videóüzeneteket küldök a munkatársainknak, fórumokat tartok a vezetőknek, és nemcsak az a fontos, hogy hallják, mit szeretnék mondani, hanem az, hogy én is meghallgassam őket. Minden fórumon megkérdezem a jelenlévőket, hogy mit gondolnak arról, amit elmondtam. Másrészt arra is bátorítom őket, hogy mondják el, milyen aggodalmaik vannak.

Az első fórumokon nehéz volt beindítani ezt, de később azt tapasztaltam, hogy a beszélgetőpartnereim nagyon jó kérdéseket tesznek fel. Legutóbb például, amikor arról volt szó, hogy mennyire fontos és elsődleges a hit, a keresztény lelkiség, valaki megkérdezte: ez azt jelenti, hogy nem veszünk fel olyan munkatársat, aki nincs megkeresztelve? Azt válaszoltam, hogy le kell szögeznünk, az MMSZ a Szuverén Máltai Lovagrend segélyszervezete, a lovagrend pedig a Katolikus Egyház része, de ebből nem az következik, hogy kirekesztőek vagyunk, sőt inkább teljesen nyitottak, hiszen sok példa van arra, amikor egy nem katolikus ember mélyebb lelki életet él, mint egy felszínes katolikus hívő. Nekünk nem a külsőségek számítanak, hanem az a fontos, hogy aki velünk dolgozik, komfortosan érezze magát ebben a keresztény közösségben, mert ha nem így van, akkor valószínűleg nincs jó helyen.

– Miben látja az Máltai Szeretetszolgálat küldetését a többi hazai Szeretetszolgálat, karitatív szervezet között?

– Rendszeresen találkozom a társszervezetekkel, és természetesen mindig elmondjuk egymásnak, hogy ahol csak tudunk, ott dolgozzunk együtt, de semmiképpen sem versenytársakként. Van elég munka Magyarországon szociális téren.

– Közeleg a húsvét. A Szeretetszolgálat elnökeként hogyan készül az ünnepre?

– Köszönöm a kérdést. A húsvétot megelőző nagyböjt alatt mindennapi imáimban kérem a Jóistentől az alázat kegyelmét. Ezenkívül szeretnék elszakadni az elnöki teendőimtől oly módon, hogy elmélyülten megélhessem Krisztus feltámadásának igazi titkát. Ami a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot illeti, ebben a nagyböjti, illetve húsvéti időszakban éljük meg igazán Kozma Imre atya hiányát, aki mindig lelki táplálékot ajándékozott nekünk. Az ő szellemében készül fel a Szeretetszolgálat a mostani ünnepre, kiscsoportokban, minden régióban lelkinapokkal, lelkigyakorlatokkal, szentmisékkel.

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 13–20-i ünnepi számában jelent meg, a beszélgetés olvasható a Magyar Kurír oldalán.