Január 16. 18.00 óra

Hideg, sötét téli délután Budapesten, az emberek mélyen a kabátjukba burkolózva sietnek haza munka után. Nem nagy öröm ilyenkor a szabadban lenni. A Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozó szolgálatának krízisautója nehezen jut előre a csúcsforgalomban, holott az óbudai Szent Margit Rendelőintézetben nagyon várják: egy idős férfi reggel óta üldögél a bejárat melletti széken, láthatóan nem orvosi ellátásra vár, a rendelő pedig este bezár, mindenkinek el kell hagynia az épületet. A portás azért hívta a hajléktalan embereket segítő diszpécserszolgálatot, hogy a férfit biztonságos, meleg helyre szállítsák. Az utcán valószínűleg nem élné túl az éjszakát.

A diszpécserközpontot Budapesten több hajléktalanellátó szervezet működteti, a 338-4186-os telefonszám éjjel-nappal bármikor hívható, ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát az utcán. Hétköznapokon délután 4-től éjjel 2-ig a Máltai Szeretetszolgálat van ügyeletben a főváros budai oldalán, most a szervezet Dél-budai Szociális Központjának krízisautója indul a Szent Margit Rendelőintézetben üldögélő férfiért. A volánnál Klemm Simon, aki rendes munkaidőben a Szeretetszolgálat üzemeltetési munkatársaként dolgozik, az esti krízisszolgálatot a szabadidejében vállalja. Nem a pénz motiválja – a gyakran fizikailag és érzelmileg is megterhelő munkáért alig kap többet, mint egy gyorsétteremben dolgozó diák -, sokkal inkább az az érzés, hogy így közvetlenül segíthet másokon, ami az irodában végzett munkájára nem jellemző. A szolgálatban Gábor-Farkas Tünde a párja, a Dél-budai Szociális Központ intézményvezető-helyettese. Ő is belső indíttatásból vállalja a plusz műszakot, vezetőként sem akarja teljesen elengedni a hajléktalan emberekkel való személyes munkát. Nevetve mondja: „egy sebész is, ha igazgató lesz, csak félretesz még magának egy-egy műtétet”.

A portás szemmel láthatóan megkönnyebbül, mikor a Máltai Szeretetszolgálat kollégái belépnek a szakrendelő kapuján, és egy ősz hajú férfira mutat, aki magába roskadva üldögél egy műanyag széken. A ruházata eléggé rendezett, de a véresre vakart fejbőre arról árulkodik, hogy élősködők bántják. Reszket a keze, üveges szemmel néz maga elé és a fogsorát ropogtatja, mellette egy zacskóban rántott húsos szendvics, a rendelőben dolgozóktól kapta. Ő is megörül a máltaiak érkezésének, nem sokat kell kérdezősködni afelől, hogy van, dől belőle a panasz. Alkoholfüggő, amitől nagyon szeretne szabadulni, de hiába; ma egész nap nem ivott, az elvonási tünetektől egyre jobban remeg. Ráadásul a Rivotrilt, amelyet már évek óta szed, ellopták tőle, ami a helyzetet tovább súlyosbítja. A szorongásoldó gyógyszert először 15 évvel ezelőtt írta fel neki az orvos, hogy segítse őt a leszokásban, de rosszul sült el a dolog, az alkoholfüggőséghez ma már gyógyszerfüggőség is társul. Hogy szeretne-e szállóra menni, ahol lefürödhet, és az éjszakát melegben töltheti? Mindenképp, csak nem tudja, elbírja-e a lába.

Gábor-Farkas Tünde az igenlő választ hallva felhívja a diszpécserközpontot, hogy a férfinak melyik krízisszállón tudnak helyet biztosítani, majd irány a Máltai Szeretetszolgálat Krisztinavárosi Hajléktalan Centruma. Az idős férfi nem túlzott, valóban erősen remeg a lába. Két oldalról kell támogatni, míg eljut az autóhoz, és közben azt is elárulja, hogy nadrágjába piszkított; ez nagyon zavarja, minden vágya egy tiszta alsónadrág, ahogy mondja. Klemm Simonnak és Gábor-Farkas Tündének nagy nehezen sikerül besegíteni őt a hátsó ülésre, a szűk utastérben az egyetlen védekezési lehetőség a szagok ellen az ujjnyira lehúzott ablak. Gábor-Farkas Tünde ezt a munkája részeként kezeli, már megszokta, és talán nem is annyira zavarja, mint másokat: „a fogorvosnak is fel kell nyitnia a tályogos fogat”.

Az idős férfi nyelve megered az autóban, útban a szálló felé elmeséli az egész életét. Valaha vállalkozóként dolgozott, irodagépekkel foglalkozott, volt családja és lakása, de az alkohol szép lassan megmérgezte az életét. Amikor nyugdíjas lett, a fia elintézte, hogy bekerüljön egy idősotthonba, de a viselkedése miatt egy idő után kitették onnan, akkor albérletbe költözött, amit később szintén el kellett hagynia, végül jött a hajléktalanszálló, majd az utca. „Makacs vagyok. Sok hülyeséget csináltam” – mondja. Az utóbbi időben sokszor lépcsőházakban töltötte az éjszakát, de a lakók hamar megelégelik az ilyesmit, egy-két nap után mindenhonnan tovább kellett állnia. Éhezni azért nem szokott, van egy kis nyugdíja, és a fia anyagilag továbbra is támogatja. Tegnap bőségesen vacsorázott, csülköt evett Pékné módra.

A krízisautó nemsokára begördül a Krisztinavárosi Hajléktalan Centrum udvarára. Az ott éjszakázók érdeklődve figyelik, hogy a szociális munkások kit húznak elő nagy nyögések közepette a kocsiból – talán egy régi ismerőst? Az idős férfi remegő kézzel, rogyadozó lábbal áll a recepciós pult előtt, amíg a helyi szociális munkással beszélget, majd törölközőt, tiszta ruhát kap, és elindul lassan a fürdőszoba felé; az ő sorsa legalább ma éjszakára rendeződni látszik. Közben újabb hívás, a krízisautóra ezúttal a Kelenföldi pályaudvarnál van szükség.

 

20.00 óra

Erősen esteledik, már alig jár valaki az aluljáróban, mire Klemm Simon és Gábor-Farkas Tünde a jegyautomata mellett rábukkan arra a hajléktalan férfire, aki miatt őket hívták. Leesett a padról, ahol üldögélni szokott, és nagyon megütötte a vállát; most a földön fekve jajgat, képtelen felállni. Régóta élhet az utcán, a kabátja olyan koszos, hogy a színe sem látszik, a jobb cipője talpa már levált. Nincs nála más, mint egy nejlonszatyor és egy jobb napokat látott párna, körülötte szerteszét sörösdobozok és ételmaradék. A jajgatás alapján úgy tűnik, súlyos a sérülése, talán eltört a válla, lehet, hogy mentőre is szükség lesz.

Gábor-Farkas Tünde lehajol hozzá, hogy köszöntse; a kapucni alól előbukkanó arc véres, a férfi mégsem hajlandó elfogadni semmilyen segítséget. A kérdésre, hogy mióta él az utcán, meglepő választ ad: ő nem hajléktalan, lakása van itt a közelben, a lakótelepen, csak a családja nem engedi be. Az orvosi ellátást kategorikusan visszautasítja, arról, hogy szállón aludjon, szó sem lehet, csak aludni akar egy kicsit ott, a földön, a jegyautomata mellett. „Ilyen nyomorult helyzetben még nem voltam soha. Nem kell semmi, csak a családomat akarom visszakapni” – emeli fel a hangját. „Hiányzik a párom meg a gyerekeim, de hát úgy látszik, én nem hiányzom nekik egyáltalán. Őket szeretem a legjobban a világon. Ildi, Réka, Máté, hol vagytok?” – ismételgeti egyre hangosabban, míg végül a hangja már betölti az egész aluljárót, talán a pályaudvar túloldalára is elhallatszik. Egy gyors telefonhívás a diszpécserszolgálatnak, amiből kiderül, a férfi régóta ismert a budapesti hajléktalanellátó rendszerben, a családja az alkoholfüggőség miatt évekkel ezelőtt megszakított vele minden kapcsolatot.

Itt nincs mit tenni. Gábor-Farkas Tünde óvatosan lefekteti a felzaklatott férfit, a feje alá igazítja a párnát, és hoz neki az autóból egy meleg takarót, hogy legalább ne fázzon annyira. A szociális munka legnehezebb része, hogy csak annyi segítséget lehet nyújtani, amennyit a másik kér és elfogad; erőszakkal senkit sem lehet megmenteni. Télen különösen nehéz tiszteletben tartani, ha egy hajléktalan ember minden rábeszélés ellenére ragaszkodik hozzá, hogy az utcán maradjon, és ha a helyzet reggelre netán tragédiába fordul, az a szociális segítő számára akár egy életen át hordozott teher is maradhat.

 

21.00 óra

A krízisautó következő állomása a Bartók Béla út, ahol egy jónevű galéria kapuja mellé dőlt le valaki, hogy ott töltse az éjszakát. A jéghideg kőre néhány kartonpapírt terített, hogy kevésbé fázzon, a fal felé fordulva fekszik, takarója nincs, a botja a falhoz támasztva. Már elaludt a fagyban, és nehezen tér magához, amikor a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai ébresztgetni kezdik.

Kiderül, hogy a bajba jutott ember egy megviselt arcú, középkorú férfi, aki délután megpróbált ugyan bejutni az egyik éjjeli menedékhelyre, de elküldték, így kényszerűségből az utcán maradt. Kicsit értetlenkedik, hogy vajon ki telefonálhatott be az érdekében a diszpécserközpontba, de nagyon örül a hírnek, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Galvani utcai krízisszállóján van még szabad hely, és mégiscsak melegben, biztonságban töltheti majd az éjszakát. Indulna is azonnal, ha tudna: a tagjai elgémberedtek a hidegtől és a mozdulatlanságtól, az egyik lába pedig egyébként is rossz, segítséggel is alig bír talpra vergődni. Klemm Simon és Gábor-Farkas Tünde két oldalról támogatja, amíg a botjával elsántikál az autóig. Egy járókelő elsiet mellettük, és odakiáltja: „Jó olyan embereket látni, akik segítenek a másiknak. Békés estét kívánok!”

A kocsiban ülve a férfi lassan feloldódik, mesélni kezd magáról. Fiatalon tizenkét évig dolgozott egy építőanyag-kereskedésben, büszke volt rá, hogy milyen jó erőben van, ötvenkilós cementeszsákokat cipelt a vállán. Hiába figyelmeztette rá egy kolléganője, hogy tönkreteszi az egészségét, nem hallgatott rá. Most már késő: a térde odavan, dolgozni nem bír, járni is alig, és hiába csak negyvennégy éves, hatvannak érzi magát.

Gábor-Farkas Tünde a férfi közlékenységét látva kihasználja az alkalmat, és azt javasolja, hogy másnap reggel, ha felkelt, ne hagyja el azonnal a szállót, mint általában, hanem beszéljen egy szociális munkással. Az aktív korúak ellátása, amelyre valószínűleg ő is jogosult, havi 27 075 Ft bevételt jelentene neki, de ami ennél is fontosabb, lenne TAJ kártyája. Az egészségi állapotát látva sokat jelentene a számára, ha jogosult lenne az állami orvosi ellátásra. A Galvani utcai szállón a férfit régi ismerősként fogadják; jól ismeri a járást, bebiceg lassan a hálóteremmé alakított nappali melegedőbe, és keres magának egy szabad matracot, hogy ledőljön rá. Talán reggel emlékezni fog még a jótanácsra.

 

Ha bajban lévő hajléktalan embert lát, a következő telefonszámokon kérhet segítséget:

Budapest, Pest Megye: 06 1/338-41-86
Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 06 92/323-000
Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 06 34/511-028
Baranya, Somogy, Tolna megye: 06 72/233-169
Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 06 76/485-582 (06 70 505 8080)
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 06 42/504-618
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye: 06 46/530-268

 

A képre kattintva megtekintheti galériánkat: