A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2021. óta stratégiai partnerként dolgozik együtt olyan programokban, melyek a szociális design és a designgondolkodás eszközeivel javíthatják a hátrányos helyzetű emberek életminőségét. A felzárkózást segítő zalakomári és tiszaroffi szociális projektek után 2024 őszén Pátyon speciális szükségletű fiatalokkal közösen arra fókuszáltak, hogyan lehet a MOME Divat- és textiltervezés MA képzésének másodéves hallgatóit csapatmunkán keresztül bevezetni a részvételi tervezésbe, vagyis abba, hogy a felhasználók is részt vesznek az alkotási folyamatban a szociális design eszközrendszerének segítségével. A felhasználók – és együtt alkotók – pedig ebben az esetben a Csilla Háza Páty Integrált Intézmény ellátottai voltak. Tizenöt mesterszakos hallgatóval dolgoztak együtt, az alkotásokat a diákok a projektben részt vevő gondozottak társaságában december 17-én mutatták be a MOME Base épületének üvegtermében.

A MOME X Máltai Szeretetszolgálat címen meghirdetett kurzus keretében három-három diákból és egy-két pátyi lakóból álló csoportok alakultak,  a diákok három alkalommal látogattak el a Máltai Szeretetszolgál pátyi intézményébe. A második alkalommal láthattam, hogyan zajlik az alkotás folyamata. Fehér Bori, a MOME tudományos főmunkatársa, az Innovációs Központban működő Szociális Design Hub vezetője elmondta, hogy a maguk részéről a hallgatók szociális érzékenyítését tűzték ki célul. Az ötleteléstől kezdve a kivitelezésig együtt hajtanak végre mindent, a tanárok végigviszik a hallgatókat és a pátyi otthonban ellátott embereket egy-egy tervezési folyamaton. Szeretnék, hogy felelős gondolkodású textil- és divattervezők jöjjenek ki az egyetemről, megértsék a társadalmi problémákat, kihívásokat és azt, hogy nekik milyen szerepük lehet ezek kezelésében.

A divat- és textiltervezés (szövés, kötés, öltözékkiegészítő, öltözéktervező) szakos hallgatók nem konkrét elképzeléssel érkeztek Pátyra, hanem a három alkalom során alakították ki a terveket. Az első találkozón játékos formában ismerkedtek egymással, a résztvevők „rapid randi” módszerrel bemutatkoztak egymásnak, és a pátyi csapattagok választhatták ki, melyik hallgatói csoporttal szeretnének együtt dolgozni.

A rendelkezésre álló erőforrásokra építettek ebben a különleges, nagyon modern és ugyanakkor nagyon személyes projektben. Fontos volt az is, hogy nem új anyagokat használtak fel, hanem adományruhákból, otthonról hozott illetve a diáktársaktól kapott anyagokból dolgoztak mind az öt csoportban. Amikor véget ér a kiállítás, minden pátyi résztvevő megkapja ajándékba valamelyik, a projekt során tervezett darabot.

Három lány a Pátyon lakó, a kerámiaműhelyben dolgozó Huszka Margit mintáit használta fel, a textilt és a kerámiát egyesítette egy ruhakollekción belül. Manci szeret hastáncolni, megmutatta nekik a fellépő szoknyáját, a hallgatók ebből indultak ki a tervezésben. Mindhárman úgy érezték, Manci kompozíciói nagyon inspirálóak. Kiderült, hogy milyen ügyes mintattervező, lelkesen dicsérték a szerény lányt, aki csak pironkodott azon, hogy mindehhez az ő kreativitása volt szükséges. És hogy a diákok mit tanultak az együttműködésből? Nagyon fontosnak tartották, hogy csapatmunkát tanultak, mert általában egyedül végzik a tervezést, itt pedig fontos, hogyan kapcsolódnak a másikhoz, hogyan jelenik meg a tervezésben minden résztvevő személyisége.

A kollázst készítő csoportnál a három diáklány két ellátottal, School Dominikkal és Szigeti Dáviddal dolgozott együtt. A pátyi intézményben lakó Dávid – aki korábban nem minden  kézműves-foglalkozásba vonódott be szívesen – nemcsak, hogy örömmel vett részt a munkában, hanem az inspirációt is megadta: nagyon érdeklik a számítógépes hálózatok, ez alapján kezdtek el azon gondolkodni a csapattagok, milyen geometrikus mintákat lehetne létrehozni. A Szeretetszolgálat gödöllői adományboltjából hoztak használt ruhákat, igyekeztek olyanokat keresni, amiben fém alkotóelem van; diáktársaiktól kértek használt, rossz kábeleket, ezek összefűzésével alakították ki a kompozíciót, és az egészet egy régi seprűnyélre feszítették ki. A rajzos elemek a másik pátyi lakó, Dominik miatt szerepeltek, aki kedveli a flitteres anyagokat is. Dominik szerint is a legjobb az egészben a csapatmunka volt és az, hogy ezt nem lehet elrontani, csakis örömet okoz a közös alkotás. A végén ötdarabos pólókollekció született meg, amelyeket a közös alkotás alapján készült kép díszített. Hátul a címkéken meghagyták a kilógó szálakat a Közös szálak csapatnév emlékére.

A harmadik csoportban újrahasznosított ruhát készítettek, Csige Zoltán és Csereglei Ferenc személyiségéből kiindulva. Zoli faliképeket gyűjt, a diáklányok szinte sorsszerűnek érezték, hogy ott találtak Pátyon a szobája falán egy festményt, amely pont olyan volt, mint amit ők is elképzeltek. Zoli nagy lelkesedéssel vett részt az alkotásban: „Nem is tudtam, hogy van ilyen munka, nagyon tetszik. Nem szoktam tervezni, csak örülök a szépnek meg a jónak. Ami itt készül, az szép és jó, kiállításra való. Hiába, ami működik, az működik. Ezt nem lehet megunni” – mondta. A csapat az adományboltban talált ruhákra különféle technikákkal festett, többek között fröcsköléssel, hengerrel, habnyomógéppel. Bátor, vidám darabok készültek, például egy Irén ♡ feliratú bőrdzseki. Érezhető volt az alkotófolyamat során is, ami az értékelésen elhangzott: a felszabadító közös élmény volt a fókuszban.

A Csilla Ház másik lakója, Rinyu Marianna, aki szeret hímezni, egy táskát szeretett volna a hímzőfonalai számára. A kurzus végére el is készült a keresztszemes hímzéssel díszített darab, amelynek tervezésénél cél volt az is, hogy az intézmény lakói el tudják majd készíteni értékesítési céllal. A diáklányok elmondták, mennyire inspiráló volt számukra Marianna lelkesedése, nyitottsága, szimbolikus világa. Szoros kapcsolat alakult ki köztük, amikor csapattársuk beteg volt és nem tudott részt venni a találkozáson, meglátogatták. Mariannát is hasonló lelkesedéssel töltötte el a közös munka, és nagyon örült, hogy fel tudta használni, amit a fejlesztő foglalkozást vezető Mráz Lillával tanulnak a  Kézmesterek Műhelyben, ahol kézműves tevékenységeket (varrás, hímzés, horgolás, kerámiatárgyak készítése...), és emelett konyhai kisegítői, takarítói, kertrendezési munkákat végeznek.

Egészen különleges termék is akadt: egy fontos feladatra rendeltetett gurulós kocsi.  Egy meglévő kerekes bevásárló szatyrot – „banyatankot” – egészítettek ki a hallgatók Bodnár Enikő öltözékkiegészítős tanáruk segítségével. A pátyi intézményben élő Szommerné Szabó Ildikóval dolgoztak együtt, aki szeret horgolni és a vásárokhoz szüksége volt egy hordozható kirakatra. Praktikus, könnyen szétszedhető eszközt terveztek számára, asztallal, székkel (ehhez párnával, hogy kényelmes legyen), két kosárral, és a táskán belül készült egy polc is a rendszerezéshez. A tematika szépen összeállt, a hallgatók szemmel láthatóan jól érezték magukat az alkotófolyamatban.

„Nagyon elégedett vagyok az eredményekkel és azzal, ahogy a hallgatók átélték ezt a folyamatot, ahogy kapcsolódni tudtak egymással – mondta el Kele Ildikó, a MOME Divat- és textiltervezés kurzusának szakvezetője. – Ez az együttműködés teljesen új világot nyitott meg a hallgatók előtt, ki kellett lépniük a komfortzónájukból, ami az elején megijesztette őket egy kicsit, de végül nagyon élvezték.”

Szulyák Eleonóra, a Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiójának fogyatékosellátásért felelős szakterületi vezetője a kurzus zárásán elmondta, mennyire izgultak kezdetben és milyen nagyszerű élmény volt a közös munka, amely végül sokkal többet hozott a látható eredményeknél. Titkos vágyuk volt, hogy az egyetemisták olyan megoldásokat hoznak, amit majd hasznosíthatnak a jövőben is a pátyi műhelyben, új technikákat tanulhatnak tőlük az üzemben dolgozó fiatalok, hogy piacképes, eladható temékeket készíthessenek. „Irigy vagyok egy kicsit” – jegyezte meg az ajándékba kapott ruhadarabokra nézve, mire a jószívű Csige Zoli azonnal felkínálta a neki személyesen készült ajándékot: „Neked adom, válassz!” Természetesen az ajándék Zolié maradt, de ez a kis közjáték híven tükrözte az egész kurzusra jellemző hangulatot: a mosoly, a másikra való odafigyelés, közvetlenség, kedvesség, viszonzást nem váró ajándékozás légköre utalkodott.

„Teljesen kinyíltak a projekt során a lakóink – mondta el az értékelés után a Kézmesterek Műhelyt vezető Mráz Lilla. – Amíg szűk térben voltunk, úgy éreztem, nem nyitnak a világ felé. De a diákoknak olyan kisugárzása volt, hogy kihúzták még a fiúkat is a csigaházukból. Azok is nagyon lelkesek voltak, akik általában csendesebbek, visszahúzódóbbak. Dávidról példál kiderült, hogy gyönyörűen tud hímezni. Marianna is nyitott újabb fajta hímzések felé, kedve támadt kipróbálni őket. Nagyobb lett az önbizalmuk a munkában.”

A képre kattintva megtekintheti galériánkat:

 

Fotók: Kovács Bence, Hámon Krisztina, Thullner Zsuzsa