A MOME X Máltai Szeretetszolgálat címen meghirdetett kurzus keretében a MOME Divat- és textiltervezés MA képzésének másodéves hallgatói háromfős csoportokat alakítottak, és három alkalommal is ellátogattak a Máltai Szeretetszolgálat Csilla Háza Páty Integrált Intézményébe, ahol enyhe vagy közepes értelmi fogyatékossággal élő emberek élnek és dolgoznak.

Az első személyes találkozó közös játékkal és ismerkedéssel telt, a résztvevők „rapid randi” módszerrel bemutatkoztak egymásnak, a speciális szükségletű lakók pedig személyes szimpátia alapján dönthették el, melyik csoporthoz szeretnének csatlakozni. A második és harmadik találkozón a csapattagok között tovább mélyült az ismeretség, az egyetemi hallgatók egyre pontosabb képet kaptak a pátyi fiatalok mindennapjairól, és velük együtt találták ki, mit hozzanak létre a kurzus keretében.

Az elkészült alkotások között voltak például kabátok, zakók, pólók, nadrágok, kendők, amelyeket a fogyatékossággal élők rajzai és gondolatai ihlettek, készült keresztszemes hímzéssel dekorált táska annak a hölgynek, akinek a hobbija a hímzés, az egyik csapat pedig olyan fali dekorációt készített, amelybe kábeleket is beleszőttek, reflektálva a számítástechnika iránt erősen vonzódó csapattársuk ötletére. A legnagyobb örömöt talán az az ügyesen megtervezett gurulós bevásárlókocsi szerezte, amelybe egy szétnyitható asztalka is belefér: egy olyan hölgy számára tervezték meg a hallgatók, aki szabadidejében sokat horgol, és az alkotásait szombatonként a biatorbágyi vásárban árulja. Az állatkákat, terítőket, lakásdíszeket mostantól nem egy kartondobozra kell tennie, hanem egy csinos is asztalkáról kínálhatja majd a vevőinek.

„Ez volt az első ilyen jellegű együttműködésünk a Máltai Szeretetszolgálattal, és bízom benne, hogy jövőre folytatni fogjuk. Nagyon elégedett vagyok az eredményekkel és azzal, ahogy a hallgatók átélték ezt a folyamatot, ahogy kapcsolódni tudtak egymással” – mondta el Kele Ildikó, a MOME Divat- és textiltervezés kurzusának szakvezetője. „Ez az együttműködés teljesen új világot nyitott meg a hallgatók előtt, ki kellett lépniük a komfortzónájukból, ami az elején megijesztette őket egy kicsit, de végül nagyon élvezték.”

„Bennünk is volt izgalom, hogy az ellátottjaink hogyan tudnak kapcsolódni az egyetemi hallgatókhoz, meg tudnak-e kellőképpen nyílni előttük, de a közös munka nagyon jól alakult, annyira, hogy többször meg is hatódtunk” – mondta el Szulyák Eleonóra, Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának szakterületi vezetője. „Csodálatos alkotások születtek, de még ennél is jobban örülünk annak, hogy a hallgatóktól új technikákat, módszereket tanultunk, amelyekkel felfrissíthettük a tudásunkat. A célunk, hogy a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató pátyi Kreatív Műhelyben piacképes, jól eladható termékeket készítsünk.”

A MOME és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködése 2021-ben kezdődött annak érdekében, hogy hátrányos helyzetű településen élő emberek életminőségét javítsák a szociális design eszközeivel. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központ (MOME IK) Social Design Hub a Máltai Szeretetszolgálattal közösen évről évre nyári egyetemet szervez Zalakomárban, ahol a hallgatók és oktatók a helyi fiatalokkal közösen találnak ki és valósítanak meg projekteket.

A képre kattintva megtekintheti galériánkat: