Miből van Önnek jövedelme? 1) Rendszeres munkából, 2) Alkalmi munkából, 3) Öregségi/özvegyi nyugdíjból, 3) Betegségi/rokkantsági ellátásból, 4) Gyes/Gyed/Gyet/Család pótlékból, 5) Segélyből, ápolási díjból, munkanélküli ellátásból, 6) Koldulásból, gyűjtögetésből, 7) Nincs pénzem, mások segítenek, 8) Egyéb.

Oláh Józsefet, akit a legtöbben Indiánnak szólítanak, a Máltai Szeretetszolgálat Miklós Utcai Integrált Hajléktalanellátó Központjának folyosóján sikerült elkapni, hogy töltse ki a kérdőívet. Reggel ő volt az első, aki igénybe vette az intézmény mosodáját, és amíg a gép kimosta és megszárította a ruháját, ő maga is lefürdött. A reggelire osztott zsömlék közül épp csak felkapott egyet, és óriási nejlonszatyrával már éppen útnak indulna, hogy megkeresse az aznapi betevőt, de Pál Andrea szociális munkás kérésére hajlandó megállni és rászánni néhány percet a kérdőívre, holott az idő nagy kincs neki: egyre többen gyűjtögetik a városban az eldobott műanyag palackokat és fémdobozokat, ami a legfontosabb bevételi forrását jelenti.

Van, hogy reggel már fél ötkor úton van, és egész nap járja az utcákat. Nyáron, amikor sok a turista Budapesten, 80 ezer forintot is összeszed így egy hónapban, de most, hogy egyre hidegebb az idő, egyre kevesebb a pénz is. „Nekem egyetlen szabadnapom sincs. Orvoshoz menni sincs időm” – mondja Oláh József, de nem panaszkodik, sőt, elítéli azokat a hajléktalan embereket, akik egész nap a melegedőben üldögélnek ahelyett, hogy igyekeznének saját magukról gondoskodni. Azt is értetlenül nézi, amikor az üvegvisszaváltónál valaki egy Porschéból száll ki, hogy négy palackot visszaváltson. Időnként előfordul azért, hogy nagyobb pénzösszeghez is hozzájut, regisztrálta magát egy statisztaközvetítő cégnél, így válogatták be például a Dűne 2 budapesti forgatására is. Apró termete, mély ráncokkal barázdált arca, hosszú, bozontos haja és szakálla valóban filmvászonra illő.

Oláh József már több, mint két évtizede hajléktalan, a Hajógyári-szigeten húzta meg magát, hogy ne zavarjon senkit. Kis kalyibát épített magának, ahol alapvetően jól érzi magát, csak az árvíz miatt egy időre ott kellett hagynia. Többé-kevésbé elégedett az életével: „Ha van is, hogy két napig nem eszem, az isten megadta nekem a legfontosabbat, a szabadságot”. És hogy hová költözne a kalyibából? „Sehova! Én ott fogok meghalni a réten, a negyven fa alatt!”

 

Mióta nincs Önnek biztonságos otthona, stabil lakhatása? 1) Soha nem éltem ilyenben, vagy most is ilyenben élek, 2) Kevesebb mint 2 hónapja, 3) 2 hónap – kevesebb mint 1 éve, 4) 1 – 2 éve, 5) 3 – 5 éve, 6) 6 – 9 éve, 7) 10 – 15 éve, 8) Több mint 15 éve.

Víg Erzsébettel az óbudai Mocsárosdűlő egy összedőlt háza mellett futunk össze. Az élettársával éppen faanyagot keresgélnek a romok között, talicskára pakolják a régi polcokat, fiókokat, jó lesz tüzelőnek télre. Víg Erzsébet fiatal lányként jött fel Budapestre 28 évvel ezelőtt, azóta él itt az erdőben, a Duna egykori árterében. Nehéz idők állhatnak mögötte, az arcán régi, súlyos ütés hagyott maradandó nyomot. Hogy mik a hátrányai a jelenlegi életvitelének? Nem túl biztonságos, a kunyhójába már kétszer is betörtek és mindent elvittek, még a Máltai Szeretetszolgálattól kapott lisztjét is. Emiatt nem is vállal munkát, holott az egészségi állapota megengedné - nem meri hosszabb időre otthagyni a kunyhót, muszáj vigyáznia rá.

A nehézségek ellenére úgy gondolja, a lakhatási helyzetének vannak előnyei is: olcsó, a maga ura lehet, és rendes emberek veszik körül. Beteg szomszédjának ő maga is gondját viseli, és az ennivalóját is szívesen megosztja másokkal. „Ha nekem van, akkor inkább én nem eszek, odaadom őnekik. De ha valakin látom, hogy rafinált, akkor nem. Akkor már nem.” A lakhatási helyzetében pozitív változást remél, mert a közeljövőben megindul Mocsárosdűlő természetvédelmi célú rehabilitációja, a szomszédokkal együtt neki is el kell majd költöznie, talán jobb körülmények közé. És hogy mit vár a vele foglalkozó szociális munkástól? „Egy jó szót.” Pál Andreától ezt bőven meg is kapja.

 

Összességében Ön milyennek értékeli a jelenlegi lakhatási helyzetét? 1) Elviselhetetlenül rossz, 2) Rossz, de volt már rosszabb, 3) Tűrhető, elfogadható, 4) A körülményekhez képest jó, 5) Jó, 6) Egyéb.

Berki Tamásné a régi vasúti épület ajtajában vár minket, ahová két hónappal ezelőtt a férjével beköltöztek; folynak a tárgyalások, és van rá esély, hogy a MÁV jóváhagyásával hosszabb távon is itt maradhatnak majd. Berki Tamásné nagyon örül, hogy végre fedél van a fejük felett. Kilenc évvel ezelőtt házasodtak össze a férjével, és szentül elhatározták, hogy mindig együtt maradnak. Laktak azóta a 3. került szinte minden pontján, sátorban, nejlonponyva alatt, az árkádok alá húzódva, így Berki Tamásné nagy előrelépésnek érzi az egyszobás téglaépületet. Már szépen be is rendezte, lomizásból szerzett bútorokkal, szőnyegekkel igyekezett otthonossá tenni, körben plüssállatok, művirágok, a falakon reklámplakátok változatos témákban és egy kereszt. Mint mondja, jól érzi itt magát, és az sem nagyon zavarja, hogy nincs villany, és este kevés fény szűrődik be az ablakon – a párja ezen többet bosszankodik.

„Az anyagiakat meg tudjuk oldani, kis segítséggel egyik napról a másikra megvagyunk” – mondja Berki Tamásné, akinek a férje a közeli szeméttelepen dolgozik napi 12500 forintért, ebből élnek ketten. Saját jövedelme nincsen, kivéve, ha elmegy kéregetni, ebből alkalmanként pár ezer forintot tud összeszedni. Ilyenkor nagyon zavarja, ha az emberek egy kalap alá veszik őt az agresszívan koldulókkal. „Egyszer valaki elküldött a jó édesanyámba. Mondtam neki, hogy nem ismeri az édesanyám, akkor miért szidja? Azután megköszöntem, hogy szóba állt velem. Nem telt el tíz perc, visszajött, és odanyomott ezer forintot a kezembe” – meséli Berki Tamásné.

Hogy mire lenne szüksége ahhoz, hogy az életkörülményei javuljanak? „Arra, hogy hagyjon mindenki békébe, ne zaklassanak. Tudjunk nyugodtan élni” – válaszolja. Lelkileg nagyon megviselte őt, hogy valaki három kutyáját is megmérgezte az erdőben, ahol korábban laktak. Most azonban itt van velük Thomas, a csivava, a bejárati ajtó mellett lakik egy nagy ládában, most is ott alszik a sarokba kucorodva a kis kötött kabátjában. „Megéheztük az árát, de nagyon megérte” – mondja Berki Tamásné, akinek gyerekkori álma vált valóra, amikor az összekuporgatott pénzével leutazott Szolnokra, hogy a kiskutyát megvásárolhassa. A kisebbik fia után nevezte el, akiről már két éve semmit sem hallott. A kérdésre, hogy van-e valamilyen függősége, csak annyit válaszol: „a párom és a szeretteim mindig mellettem legyenek”.


* * *

A hajléktalan emberek életkörülményeit felmérő kutatást az Európai Unió finanszírozza, hogy az eredmények ismeretében mind az Európai Unió, mind az egyes tagországok és önkormányzatok az eddigieknél hatékonyabb lépéseket tehessenek a tömeges hajléktalanság felszámolása érdekében, megbízható adatokkal alátámasztott döntéseket hozhassanak, az egyes intézkedések hatásai pedig mérhetőek legyenek. A projekt Budapesten a Városkutatás Kft., a Menhely Alapítvány, a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI), a Fővárosi Önkormányzat és a budapesti hajléktalanellátó szervezetek – köztük a Máltai Szeretetszolgálat - összefogásával valósul meg.