Ezzel egybevágnak Vörösné Bangó Melinda, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársának menstruációs szegénységről szóló kutatása is, amelyben azt vizsgálta, hogy a hátrányos helyzetű családoknak mennyire van lehetősége a menstruációs termékek beszerzésére. Több településen belül összesen húsz családot kérdezett ki, akiknek nagyjából 80 százaléka nincs olyan anyagi helyzetben, hogy rendszeresen hozzájusson a szükséges termékekhez. „A szegregációban élő nők körében nem ritka, hogy az anyagi nehézségek miatt ma is rongyot használnak a menstruáció ideje alatt, amely komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet. Találkoztam olyan lánnyal is, aki azért nem cserélte a betétet olyan gyakran, mert sokba került, de akadtak olyanok is, akik azért nem mentek dolgozni, mert menstruáltak. Ez egy komoly gazdasági probléma, hiszen számtalan olyan nő van Magyarországon, aki a menstruáció miatt nem tud dolgozni, vagy kiesik az oktatásból, ezáltal nem válik kereső munkaerővé, mely hosszú távon a gazdaságot is befolyásolja” – mondja Vörösné Bangó Melinda.

A kutatásában rávilágít, hogy a menstruáció témája még mindig tabunak számít nemcsak a gyerekek, hanem gyakran a felnőttek körében is. A kamaszlányok megijednek a testüket ért változástól, és sokszor még a saját szüleiknek sem mernek beszélni róla. Vörösné Bangó Melinda szerint hiába hallani több helyen a közösségi médiában a menstruációról, ezek a tartalmak nem a szegregációban élők nyelvén szólnak, ezáltal nem jut el igazán hozzájuk az ismeretanyag. „Gyakran látom, hogy amikor az adománycsomagokban menstruációs termékeket is osztunk, nem merik elfogadni azokat. A szomorú pedig az, hogy nem azt szégyellik, hogy menstruációs termékeket használnak, hanem azt, hogy nem tudják megvenni azokat.”

A projekt során több megoldási lehetőségeket is javasolt, bár ahogy mondja, a fő probléma az, hogy az alapvető megélhetéshez szükséges termékek, mint például maga az élelmiszer, mindig elsőbbséget élveznek majd a menstruációs termékekkel szemben. Az viszont rengeteg segítséget jelentene a rászorulóknak, ha törölnék az áfát a menstruációs termékek esetében, illetve ingyen hozzáférhetővé tennék őket a szociális intézményekben vagy az iskolákban.

A fenti problémákat felismerve május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a dm nemzetközi szintű kampányt indított, amely a női egészség támogatását helyezte a középpontba, és a menstruációs szegénységre és az edukációra is kiemelt figyelmet fordít. A drogéria a női egészség kampány részeként a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének közreműködésével olyan edukációs anyagot hoz létre a női ciklus és a menstruáció témájában, mely a kiskamasz korosztály számára is könnyen befogadható. Ezeket az anyagokat széles körben elérhetővé teszik majd, és a hátrányos helyzetű kiskamaszokhoz is eljuttatják workshopok formájában. A vállalat emellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve a felzárkózó településeken élő nőket és asszonyokat menstruációs higiéniai eszközökkel is támogatja.

A dm kampányáról ezen a linken tudhatsz meg még többet.