REHABILITÁCIÓ: Ibolya 30 év hajléktalanság és csaknem hétéves, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai által vezetett rehabilitációs folyamat után, 2023 végén költözött egy budai lakásba. Az alkoholbetegségből való kilábalása egy kórházi kezelést követően, az utcai szociális munkások segítségével kezdődhetett meg, kitartásának köszönhetően hamar munkába is állt, ma pedig már nyugdíjasként és alkalmi munkákat vállalva, egy saját maga által vásárolt bútorokkal berendezett önkormányzati lakásban él. (Fotó: Kovács Bence)

ZENEI NEVELÉS: Dominik Tarnazsadányban, a heves megyei elszegényedett községben kapcsolódott be a Máltai Szimfónia programba. Napi két órát gyakorol, így játszhatott szólót a nagyzenekar évadnyitó koncertjén az Uránia Nemzeti Filmszínházban január végén. Miként sok más „szimfóniás” növendék esetében, a zene neki is a felemelkedés lehetőségét adta: ma már Budapesten a Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskolában tanul, zenetanár szeretne lenni, már most is van egy nyolcéves tanítványa. (Fotó: Majoros Árpád Csaba)

 

SPORT ÉS FELZÁRKÓZTATÁS: A legtöbbek által Babosnak becézett István a tolnai zsákfaluban, Gyulajon nőtt fel, a focinak köszönhetően új utak nyíltak előtte. 2011-től egyre több településen jelent meg a Máltai SE, és bebizonyosodott: a sport által a fiatalok tanulmányi eredménye és a fegyelme is javul. Babos a helyi edzéseken való kitartó gyakorlás után a közeli Dombóvár csapatának alapembere lett, a Felzárkózó települések válogatottjának tagjaként járt a Telki edzőközpontban és élvonalbeli stadionokban is, ugyanakkor tudja: első a tanulás és a szakmaszerzés, és csak második a foci. (Fotó: Mózes Anita)

 

INTEGRÁCIÓ: Nastja és Andrii ukrán menekültek, akik a háború előtt Dnyipro legnagyobb színházának táncművészei voltak. Egy miskolci lakásban egy éven át élhettek gyermekeikkel a Máltai Szeretetszolgálat integrációs programjának résztvevőiként. Azóta munkába álltak, saját lakást bérelnek és önálló életet élnek, de önkéntesként még mindig segítik a Máltai Szeretetszolgálat menekültekért végzett munkáját. „Mióta megérkeztünk, minden lépésünket kíséri a Máltai Szeretetszolgálat, néha szó szerint fogták a kezünket, és úgy éreztük, ami bizalmat, szeretetet, hitet kapunk tőlük, tovább kell adnunk” – mondta Nastja annak kapcsán, miért kezdtek a hasonló sorsú gyerekeknek tánc- és tornafoglalkozásokat tartani. (Fotó: Kovács Bence)

 

ORVOSI ELLÁTÁS: Gyöngyi már egy hete tartós lázzal és köhögéssel küszködött, nehezen is kapott levegőt, amikor a felzárkózó településeket járó máltai mozgó orvosi rendelő 2023 tavaszán Zalakomárra érkezett. Miután a furgonban megvizsgálták, rögtön mentőt hívtak hozzá, és oxigént adtak neki. A telemedicinális rendelésekbe videoplatform segítségével bekapcsolódó orvos szerint csak perceken múlt az élete – kiderült, kétoldali tüdőgyulladása volt. Nyolc napot töltött kórházban, sikeresen felépült. (Fotó: Mózes Anita)

 

TÁMOGATÓ SZOLGÁLAT: Gabika 21 éve súlyos agykárosodással jött a világra, s hamar kerekesszékbe került. Hét éve szállítja a Máltai Szeretetszolgálat támogató szolgálatának sofőrje a Máltai Szeretetszolgálat győri Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthonába, ahol hat fős kiscsoportban, két gondozó segítségével, gyógypedagógus és terápiás munkatárs irányításával tölti értékesen, szerető közösségben a napjait. A támogató szolgálat kisbusza a térségben élő fogyatékossággal élő gyermekek iskola és lakhely közti szállítását végzi. (Fotó: Kovács Bence)

 

SEGÍTSÉG TŰZVÉSZ UTÁN: 2021 nyarán a monori Tabán telepen rövid idő alatt négy család háza égett le, a Máltai Szeretetszolgálat a város önkormányzatával közösen nyújtott segítséget nekik. Árpádot, valamint párját és három gyermeküket szükséglakásban helyezték el, majd adománygyűjtő kampányt indítottak, hogy a tragédia után segítsék a családot új életet kezdeni. Az online adományozási lehetőség mellett a Máltai Szimfónia helyi tanárai jótékonysági koncertet szerveztek, a növendékek társuk megsegítéséért álltak színpadra, mivel a család középső lánya, Réka a Szimfónia programban zenélt. (Fotó: Kovács Bence)

 

GONDOSKODÁS: Istvánt akár ételfutárnak is nevezhetnénk. A képen éppen 2022 januárjában, a sárospataki piacon – ahol a máltaiak kora tavaszig minden hétköznap délután meleg ételt osztanak – vesz át ételadagokat, amiket maga mellett lányának, vejének és unokájának szállít biciklin, akiket korábban az egyik közeli hegyoldalban lévő egyszobás présházába fogadott be. A Szeretetszolgálat munkatársai ezután gondozásba vették a családot: a korábban kilakoltatott fiatalokat sikerült egy évre támogatott albérlethez juttatni, de az István által szállított melegétel továbbra is nagy kincs számukra. (Fotó: Kovács Bence)

 

GYERMEKSZEMÉSZETI SZŰRÉS: Az iskolába járó, de a táblát nehezen látó nyolcéves Zoénak óvodás korában már volt szemüvege, de összetörött. Nagycserkeszről a városi szemészeti vizsgálatra nem tudott eljutott el, bár nem is lett volna pénze s családnak újabb szemüvegre. 2023 novemberében a faluban járt a Máltai Szeretetszolgálat szemészeti szűrőbusza, melyen a különböző vizsgálatok után számos szemüvegkeret közül kiválaszthatta a számára leginkább tetszetőst, ami a megfelelő dioptriájú lencsével néhány héten belül, ingyenesen el is készült. (Fotó: Kovács Bence)

 

NEMZETKÖZI SEGÉLYEZÉS: Szíriai asszony vérnyomását méri egy önkéntes orvos egy mobil orvosi rendelőben. A nő az Aleppó körüli elzárt falvak egyikében él, ahová egészségügyi szolgáltatás csak a furgonból kialakított rendelő révén jut el. A szíriai háború pusztítása után a Kelet-aleppói kórház felújítása és bővítése, valamint az ehhez kapcsolódó mobil orvosi ellátás megszervezése a helyi partnerekkel közösen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik legjelentősebb nemzetközi segélyezési programja volt 2017 és 2019 között. (Fotó: Solymári Dániel)