Szokatlanul nagy nyüzsgést látni már a Baranya megyei Siklósnagyfaluban: jókedvű férfiak és asszonyok gyülekeznek, várják a munkásbuszt, ami elviszi őket Pécsre, az autókhoz csomagtér fedlapokat és kalaptartókat készítő Honsa Kft. gyárába. Ez pedig igencsak nagy esemény errefelé, nincs ember, aki emlékezne arra, mikor állt meg utoljára munkásjárat a zsákfaluban. Enélkül pedig sokaknak elérhetetlen az 50 kilométerre fekvő megyeszékhely, a helyi buszjárattal csak órák alatt és háromszori átszállás révén lehet eljutni Pécsre.

Siklósnagyfaluban az elmúlt évtizedek alatt sok fejlesztést terveztek, ám a falu mára gyakorlatilag csődbe ment, tavaly télen a helyi közmunkaprogram is bedőlt. Márpedig a településen az önkormányzat volt gyakorlatilag az egyetlen munkáltató. Arról, hogy nagy baj van Siklósnagyfaluban, és csaknem 200 ember maradt munka, és számos család bevétel nélkül, nem sokkal tavaly karácsony előtt kapta a jelzést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amelynek éppen ebben az időben kezdett el kiépülni a munkaerőpiaci mentorhálozata. Ennek célja pedig éppen az, hogy megtalálják azokat az embereket, akiket be lehet vonni a foglalkoztatást célzó programokba. Cél továbbá azt is, hogy az érintettek ne morzsolódjanak le, miközben személyre szabott szolgáltatásokat és támogatásokat kapnak a munkaerőpiacra való visszatéréshez.

„Hamar felmértem, hogy a közlekedési viszonyok miatt csak olyan munkahely jöhet szóba, amely munkásjáratot is tud küldeni, és tisztában voltam azzal is, hogy alacsony iskolai végzettségű, nem kvalifikált munkaerőt kellene álláshoz juttatni. Azt is tapasztaltam, hogy az emberek akkor érzik magukat jobban, biztonságban, ha csapatban dolgoznak” – sorolta Kállai Júlia munkaerőpiaci mentor, milyen szempontok alapján kellett munkahelyet találnia a Siklósnagyfaluban élő embereknek.

A jelentős munkaerőhiánynak köszönhetően hamar lett ilyen: egy munkaerőpiaci közvetítőn, a Flex Time Resort Kft,- n keresztül az autóipar számára kalaptartókat és csomagtér-fedlapokat gyártó, pécsi Honsa Kft. A szerződéskötés utáni harmadik nap már Siklósnagyfaluban volt a busz 5.45-re (azóta 4.45-re) és azóta is 10-12 ember száll fel rá minden hétköznap.

„Csak 8 osztályom van. Mehettem volna fodrásznak, de pont megérkezett a lányom” – feleli Budai Péterné a kérdésre: miért nem volt még munkahelye? Az asszony egyike annak a 14 embernek, akit sikerrel közvetítettek a pécsi gyárba. „Eddig otthon voltam vagy a szőlőben, napszámosként kapáltam, gyomláltam, ezer forintos órabérért” - mondja az asszony, aki azt reméli, hogy végre több lesz a fizetése. Neki erre még várnia kell, az üzemorvosi vizsgálaton ugyanis kiderült, hogy van egy kezeletlen korábbi tüdőgyulladása és miatt egyelőre még nem kezdheti el a munkát. „A 22 ezer forint, amit most kapok semmire sem elég” – mondja.

Csonka Lászlóné eddig a gyermekeit nevelte, ő is alkalmi munkákból élt. Augusztus közepe óta dolgozik a Honsa Kft-nél. „Gondoltam, ha kibírom a napszámot a tűző napon vagy a szakadó esőben, akkor a munkahelyen sem lehet gond” – mondja. Ő jelentkezett egy másik pécsi gyárba is, oda azért nem vették fel, mert nem volt munkatapasztalata. Az asszony még sohasem dolgozott, de idáig elég volt, hogy párja, aki tolatásvezető, 34 éves munkaviszonnyal rendelkezik.

Két férfi a présen van. A gyárban azt mondják, ez a legnehezebb munka. „Nagy az anyag és nehéz is, alighogy végeztek a kivágásával és a takarítással, 45 másodpercenként már jön is a következő” - mondja egyikük, Petrovics Tamás, hozzátéve, „sokkal másabb ez, mint a napszám, még meg kell szokni, de már érzek magamon némi javulást”. A gyárban a kollégák is figyelmesek, és azt lesik, hogy mikor tudnak segíteni. „Nem hagynak teljesen magunkra, fél szemmel mindig figyelik a sárga pólós újoncokat” – mondja.

Az első munkanapig azért még hosszú út vezetett: először egy jelentkezési lapot kellett kitölteni a munkaerő közvetítőnél, majd egy gyárlátogatáson kellett részt venni - ami tulajdonképpen a felvételi eljárás – a Honsa ezek után jelezte vissza, hogy ki az, aki megfelelt és ő milyen részlegen kezdheti el a munkát. Ezek után Pécsen kellett tüdőszűrésre menni – azért oda, mert ott van szerződése a cégnek – az utolsó fázis pedig az üzemorvosi vizsgálat volt a gyár épületén belül. Ezekre a fordulókra, négyes csoportokban mindenkit a munkaerőpiaci mentor fuvarozott.

Kállai Júlia azóta is mindenre figyel. „Az, hogy reggel 4.45-kor jön a busz, jelent majd problémát? Ön nem fog elaludni? – kérdezi egy új belépőtől, amire határozott nem a válasz. A mentor arra is felkészítette az ügyfeleit, hogy egy nagyobb gyárban több szabály van, mint a napszámban, amit be kell tartani. Ahogy arra is megkért mindenkit, hogy próbálják korábbi sérelmeiket félretenni és törekedjenek az együttműködésre, ha valaki olyat mondana a gyárban, ami rosszul esik, akkor ne ingerülten reagáljanak.

Az új belépők tisztasági csomagot is kaptak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramok Dél-dunántúli régiójától. Ez egyfajta elismerése annak az erőfeszítésnek, amit ők saját magukért tettek. Julika azt is tanácsolta az új dolgozóknak, hogy fürödjenek meg a gyárban és „így tisztán szállhatnak a buszra és még spórolnak is”.  Van még egy fontos szabály, amit sokszor kell elismételni: ha valakinek van egy igazolatlan napja, akkor abban a hónapban elveszíti a jelenlét bónuszát. A mai feladat: elérhetőséget szerezni, hogy legyen kinek szólni a hiányzásról – igazítja útba pártfogoltjait Kállai Júlia.

 

Mindig van mit megoldani: az asszonyoknak például kiadták, hogy a nap végén számolják össze, mennyit termeltek. Ettől többen is halálra rémültek, mivel ők már 30-40 éve nem számoltak. Így Kállai Júlia egy kis matek korrepetálást is tartott az embereknek, és a gyárban is jelezte: a számolásnál segítségre szorulnak. Volt, akinek a gyámügyre kellett mennie, de a mentor neki is kért egy új időpontot, olyat, ami nem ütközik a beosztásával. „Mindenben ott vagyok, nekem mindent el lehet mondani. Még azt is, ha valaki másik munkahelyet szeretne” – hangsúlyozza Kállai Júlia, aki előző este, a délutáni műszak után éjjel fél 11-kor hívta körbe az ügyfeleit, hogy kiderüljön: minden rendben volt-e.  Az elsőként leszerződött férfiakat és asszonyokat a mentor munka közben is megnézte már, „annyira jó érzés volt látni őket, ahogy ott dolgoznak és láthatóan élvezték”.

„Igyekszünk rugalmasan és gördülékenyen felvenni a dolgozókat” – ezt már Sáfrány József, a Honsa Kft. menedzsment referense mondja. Hozzátéve, a munkaerő igény nagy, és az az ő felelősségük, hogy minden munkavállalónak megtalálják a számára legmegfelelőbb pozíciót.

„Ha én félnék a nagy gépektől, de mégis gépkezelőnek állítanának, akkor valószínűleg hamar lelépnék,” – indokolja a körültekintésüket Sáfrány József. Hozzátéve, „figyeljük a hozzáállást, azt, hogyan jelenik meg, és ha megvan az alaptudása is – akkor ő minden bizonnyal megfelel.”

A Dél-Dunántúli régióban három munkaerőpiaci mentor dolgozik, nekik eddig összesen 39 embert sikerült elhelyezni és benntartani az elsődleges munkaerőpiacon.

Nagyon komoly munkaerőhiány van, de a potenciális munkaerő nem látszik a felzárkózó településeken, ide nem érnek el a nagy rendszerek munkaerő vadászai. „Ha mi tudunk olyan kapcsot vagy hidat létesíteni, ami összeköti a helyi tudást és a munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémákat, akkor ez egy működőképes modell lehet. Hiricsen például 31 embert helyeztünk el a nyílt munkaerő piacon” – mondja Csonkáné Utasi Katalin a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramok Dél-Dunántúli régiójának vezetője. Hozzátéve, „olyan ez, mint a LEGO: ha megismerjük az embereket, a képességeiket akkor csak a megfelelő munkahelyre kell őket beilleszteni”.