„Hiszek abban, hogy a Jelenlét, a Befogadás, a Lehajlás és a Kísérés nem üres frázisok, hanem egy szakmai iránytű négy égtája, amelyek segítségével igazán egyszerű a tájékozódás az élet dolgaiban – vallja Preininger-Horváth Edina. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli régiójának új ügyvezetője abban is hisz, hogy kell kockázatot vállalni, ugyanakkor a felelősségvállalás is megkerülhetetlen a tetteink következményeiért.

Az ügyvezető a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, majd az ELTE-n végzett, szakterületén azóta is folyamatosan képzi magát. 1996 decemberében, 8 hónapos várandós kismamaként részt vett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ajkai önkéntes csoportjának alakuló ülésén. Később, amikor már a második gyermeke engedte, jobbára gyermekfoglalkozásokon segítette a csoport munkáját, amit 2008–tól vezet is.

Mint a legközelebbi önkéntes csoport vezetője, már a devecseri vörösiszap-katasztrófa másnapján megérkezett társaival a településre, és lényegében ásfél évig el sem jött onnan. 2012-ben kapott felkérést egy Devecserben újonnan induló program irányítására. Vezetésével három Biztos kezdet gyerekházat hoztak létre. Az elmúlt 9 évben a gyerekházak mellett Devecserben több kisebb-nagyobb program megvalósításában vett részt. A 2013-ban megnyílt Devecseri Máltai Szakképző Iskolában óraadó tanárként tanít. Ő vezette a 2018-ban Sárkeresztúron induló felzárkózást segítő programokat is.

2021. augusztus 1-től a Közép-Dunántúli Régió ügyvezetőjeként Bondor Lajos régióvezetővel együtt irányítják a mintegy 50 intézménnyel, 17 önkéntes csoporttal és számos pályázati forrású programmal működő szervezeti egységet.

A vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül miniszteri elismerő oklevelet kapott 2011-ben. Segítő munkájának elismeréseként a Magyar Máltai Lovagok Szövetségétől 2014-ben Apor Vilmos ezüst érdeméremet, 2019-ben Ajka Város Önkormányzata Képviselő Testületétől pedig szociális munkáért díszoklevelet kapott.