Magyarországon mintegy 400.000 gyermek nő fel szenvedélybeteg, elsősorban alkoholfüggőséggel küzdő szülők családjában. A legtöbben magukba zárják az átélt problémákat, a jellemző reakció, hogy erről nem szabad beszélni. De ha nem lehet beszélni róla, akkor nincs kiút és nincs segítség sem.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat programot indított a rejtőzködő gyermekek felkutatására, ennek során videópályázatot hirdetett olyan középiskolás diákoknak, akiknek van elmesélhető történetük az alkoholról, és azt megosztanák kortársaikkal is. A szakemberekből álló zsűri öt kisfilmet díjazott, az elismeréseket augusztus 26-án Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök és Morva Emília regionális vezető adták át.
A csoport által készített kisfilmek kategóriájában Kapus Dominik alkotása nyert díjat. Az egyéni alkotók közül Milák Mona, Pap Gergely, Peresztegi Hanna és Dittrich Levente filmjeit jutalmazta a Máltai Szeretetszolgálat által felkért zsűri, melynek tagjai voltak: Nagy Kata filmrendező és vágó, Balázs Petra társadalomkutató és Szász Zsófia szociális munkás.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott pályázatra tizennégy és húsz év közötti fővárosi és Pest megyei fiatalok jelentkezhettek 1-4 perces videókkal.
Győri-Dani Lajos, a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke megnyitójában elmondta: a Szeretetszolgálat húsz éve döntött úgy, hogy a szenvedélybeteg megsegítése olyan súlyos társadalmi kérdés, amivel a szervezetnek feladata van. (A Fogadó Pszichoszociális Szolgálat 2000-ben indult.) „Sajnos Magyarországon kevés olyan család van, amelyikben ne lenne történet az alkoholról. Nagyon sok szociális és későbbi társadalmi problémának gyökere a családon belüli alkoholbetegség, és a vele járó szenvedés, amit az alkoholista szülők gyermekei élnek át abban a környezetben, ami a legvédettebb kellene, hogy legyen.”
A díjátadón bemutatott öt film egyértelmű sikert aratott a közönség előtt. A zsűri képviseletében Nagy Kata filmrendező arról beszélt, sokszor olyan mintha egy megrendelést teljesítenénk, de miközben egy adott témáról kell gondolkozunk, a képzelet mégis szárnyalhat. A filmes szakember gyakran dolgozik együtt fiatalokkal és azt tapasztalja, nagyon jó hatással van a személyiségfejlődésre a filmkészítés. „Filmrendezés közben rengeteget tanulhatunk önmagunkról és arról a témáról, amiben éppen elmélyedünk, sőt még a logisztikai készségeink is sokat fejlődhetnek, mert egy forgatást megszervezni, nem egyszerű folyamat. Nem elég egy jó ötlet, végig ki kell tartani a megvalósítás sokszor rögös és hosszú útján” – mondta Nagy Kata.
A szervezők többször hangsúlyozták, milyen nagy dolog, hogy bár a járvány is közbeszólt, ezek a filmek elkészülhettek, és a fiatal alkotóknak van bátorságuk megosztani ezeket másokkal.