A Szeretetszolgálat elnöke a küldöttgyűlést megnyitó szentmisén kiemelte, a kereszténység nemcsak kultúra, de létforma is, mely minden embernek való. „A világban élünk, de nem a világnak, hanem egymásnak és egymásért. A világ számára hordozzuk üzenetünket: az ember igazságból él és abból, hogy szeretik. Az igazság pedig maga az Isten. Mindenki arra vágyik, hogy azt mondják neki, hogy szeretlek, mart akit szeretnek, annak az élete értelmet nyer.” – mondta Kozma Imre atya és hangsúlyozta, az Isten szeretetünk mércéje az emberszeretetünk. A Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége kapcsán az elnök elmondta, nagy bizalom irányul a szervezet felé a társadalom oldaláról és a döntéshozók irányából is. „Ez abból is látszik, hogy helyünkre tesznek minket, vagyis a legnehezebb helyekre hívnak minket. Az életet szolgáljuk.” 

A Szeretetszolgálat éves országos küldöttgyűlésén részt vett Szabadhegÿ Kristóf a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke, aki köszöntőjében arról beszélt, a karitatív szervezet harminc éve során elért eredmények egyben felelősséggel is járnak. „A Rend számon tartja a magyarországi munkát, és egye erősebben számít ránk a nemzetközi feladatokban is.” A Máltai Rend vezetésének elismerését tolmácsolta Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete is, aki átadta Vecsei Miklós alelnöknek Albrecht von Boeselager nagykancellár levelét, melyben köszönetet mond a Szeretetszolgálat romákért végzett munkájáért és gratulál Vecsei Miklós miniszterelnöki biztosi kinevezéséhez. 

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök kiemelte, komoly változásokon meg át a Szeretetszolgálat, miközben a küldetése harminc éve változatlanul a máltai jelmondat: a hit védelme és a szegények szolgálata. „Ennek három alappillére az önkéntes karitatív feladatvállalások és a csoportok munkája, a szociális és egészségügyi intézmények, valamint a programok és pályázatok, amelyekben a rászoruló embereket szolgáljuk.” A Szeretetszolgálat 13 ezer embert lát el naponta 304 intézményben, 125 önkéntes csoport tevékenységén keresztül és 81 pályázati programban. 

A Szeretetszolgálat intézményi feladatai közé tartozik a hajléktalan emberek ellátása, az idősgondozás, a fogyatékkal élők gondozása, szenvedélybeteg emberek ellátása, a krízishelyzetbe került családok támogatása, egészségügy és oktatás. A pályázati programok sokszínűségét mutatja, hogy mind országos, mind határon túli, mind szűkebb körű helyi projektekben is zajlik máltai munka, többek közt foglalkozatás, felzárkóztatás, kutatás és sport területén is. Közel tízezer egészségügyi vizsgálatot végzett az elmúlt évben a Szeretetszolgálat és húsz infrastrukturális beruházás zajlott országszerte.

A küldöttgyűlésen a jövő terveiről szólva Vecsei Miklós elmondta, miniszterelnöki biztosi kinevezése a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájának elismerése. Kiemelte, diagnózis alapú stratégiát dolgoznak ki. „Nagyon súlyos társadalmi sebeket gyógyítani, ami nem függhet az éppen aktuális pályázati lehetőségektől. Úgy kell ezeket gyógyítani, ahogy az orvosok, oda kell menni, meg kell vizsgálni és a diagnózisnak megfelelő gyógyszert kell alkalmazni. Az orvos is a diagnózis alapján írja fel a gyógyszert, nem pedig az alapján, hogy van-e pályázat kalmopyrinre.” Egyik legfontosabb feladatként az alelnök kiemelte, hogy a társadalmat tájékoztatni kell és be kell vonni.  

„Illúzió azt gondolni, hogy ezeket a sebeket a Máltai Szeretetszolgálat egyedül meg tudja gyógyítani. A társadalom a gyógyító, a társadalom a társ, az tud befogadni.” Vecsei Miklós elmondta, a stratégia fontos része, hogy a nyomorban született gyerekeknek is jár mindaz, ami a jobb helyzetben születő társaiknak. „Ezt kell megértetnünk a társadalommal, hogy az, hogy egy pici baba melegben van, van ágya, vannak gyógyszerek, ha szükség van rá, ez nem ajándék a részünkről feléjük. Minden gyerek méltó arra, hogy érezhesse, hogy ő egyszeri és megismételhetetlen csoda.” Az alelnök kifejtette, a szegénységnek voltak értékei, hagyományai, kultúrája. A nyomorban a célok megszűnnek, az élet leszűkül arra a pontra, melyben létezik, arra az éjszakára, amelyet túl kell élni a mínusz húsz fokban. „Ilyenkor ég el a kályhában a gyerek tornacipője és a tanszer is, mert azt az éjszakát túl kell élni. Azért kell a gyerekeket megcélozni, hogy a most felnövekvők már ne ezt a nyomort örökítsék tovább a saját gyerekeiknek.”

A küldöttgyűlésen elfogadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018. évi beszámolóját, és Kozma Imre atya zárszavában úgy fogalmazott, a máltaiak érezzék át, hogy egy fontos küldetés főszereplői, a legnehezebb helyeken az életet szolgálják. „Az életnek van perspektívája, ami teljes mértékben az elkötelezettségünkön és az áldozatkészségünkön múlik. Ne felejtsük el, hogy egy olyan szervezetnek vagyunk a tagjai, amely valóban az áldozatkészségre épít.” 

A képre kattintva megtekintheti a küldöttgyűlés fotógalériáját