A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Lyukóvölgyi Közösségi Házban 2016. szeptemberében indult el 30 millió forintos pályázati forrásból a Máltanoda Lyukóvölgy program. A tanoda a mely hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók számára nyújt felzárkóztató foglalkozásokat a tanulók egyéni szükségleteihez alkalmazkodva, a közoktatási intézményekkel és a családokkal szorosan együttműködve. A Máltanoda célja, hogy a Miskolc külvárosában élő, legszegényebb családok gyermekeinek iskolán kívüli foglalkozásokkal, programokkal segítsen a szociális és iskolai hátrányok leküzdésében.

A tanodában önismereti és drámajátékokkal fejlesztik a gyerekek közti kapcsolatokat, erősítik a koncentrációjukat. Egyéni és kiscsoportos foglalkozásokon az iskolai tantárgyakhoz kapcsolódó képességeket és készségeket fejlesztik, a legnagyobb hangsúlyt a szövegértés és a matematika gyakorlására helyezik a szakemberek. A tanodai délutánokat minden nap beszélgetés zárja, melynek során a gyerekek megoszthatják egymással és a máltai szakemberekkel az aznapi élményeiket, esetleges nehézségeiket. A tanoda emellett szabadidős programokat is szervez, tánctanfolyamon és futball edzéseken is részt vehetnek a gyerekek. A szabadidős programok célja a gyerekekből kialakult közösség erősítése és fejlesztése, valamint a családok bevonása, hogy a közösségi házban elérhető lehetőségeket – mosoda, közfürdő, szociális tanácsadás és ügyintézés – minél többen vegyék igénybe.

A Máltanodába járó gyerekek rendszeresen végeznek önkéntes tevékenységeket a közösségi ház környezetében, egyebek mellett segítettek a közeli járhatatlan út rendezésében, jelképesen örökbe fogadták az intézmény előtti buszmegállót, amit szakemberek közreműködésével felújítottak és saját rajzaikkal díszítettek.



A tanodába 30 általános iskolás, 7-14 év közötti gyermek jár rendszeresen, de a foglalkozások és a közösségi ház játszóházai bármely Lyukóvölgyben élő gyermek számára nyitottak. Hétköznap 16:00-19:00 óráig, szombatonként pedig 10:00-14:00 óráig várják a gyerekeket és a családokat, úgy iskolai tanítási időben, mint a nyári szünetben.

A program eredményei két év alatt nehezen mérhetőek, azonban a Máltanodában tanárok és szociális szakemberek sikerként értékelik, hogy a gyerekek fegyelmezettebbek lettek, jobban tudnak figyelni egymásra és a tanulásra, valamint nyíltabban kommunikálnak, a családok pedig egyre nagyobb létszámban vesznek rész az közösségi ház programjain. Az EFOP-3.3.1-15-2015-00655 számú projekt 2018. decemberéig folytatódik, a pályázati időszakot követően pedig a Miskolc-Lyukóvölgyben működő Jelenlét program részeként működik tovább a Máltanoda a Máltai Közösségi Házban.