Máltai Szeretetszolgálat

Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Történeteink önkénteseinktől

Más szemmel tudtam tekinteni a hajléktalan emberekre

Szerző: Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2017-02-24 00:00:00

Fiatalos lendület címmel szervezett 2016-ban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az iksolai közösségi szolgálatot végző diákok számára. A program során a diákok megismerkedtek hajléktalan emberekkel, megtapasztalhatták a segítő munka örömét. A közösségi szolgálatról és a hajléktalan emberekkel kialakított kapcsolatáról a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulója, Debreczeni Domonkos írt élménybeszámolót. 

A Fiatalos lendület elnevezésű programban 2016. májusától novemberéig a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tíz tanulója és a Gondviselés Háza Hajléktalanok Otthonában élő emberek kilenc közös programon vettek részt. A MOL Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósult sorozatot 2017. márciusában két iskola és két hajléktalan embereket ellátó máltai intézmény részvételével folytatják. 

Debreczeni Domonkos egyike volt a tíz diáknak, akik az iskolai közösségi szolgálat 50 órás önkéntességét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál töltötték. A végzős tanuló személyes beszámolóját olvashatják. 

 

Közösségi Szolgálat


A kötelező közösségi szolgálat bevezetése először elég negatívan ért, az én évfolyamom volt az első, amelyiknek érettségi követelménnyé vált az 50 óra ledolgozása. Amikor egy osztályfőnöki órán közölték velünk az új szabályozást, mindenki meglepődött és egy jó darabig ment erről a vita, hogy miért kell a már amúgy is leterhelt gimnazisták hétköznapjaiba még ezt is bevezetni.


Amikor az iskolán kívül beszéltem erről a témáról olyan emberekkel, akikre nem vonatkozik ez a törvény, ők túlnyomó részt pozitívnak vélték, hogy a fiatalok részt vesznek olyan szociális programokon, amiken a társadalom segítése mellett, önmagukat is fejleszthetik. Ezen beszélgetések után már másképpen álltam az egészhez, megláttam benne a lehetőséget. Sajnos viszont az első év alatt a törvény frissessége miatt, még nem ezen a módon éltem meg a programokat. Mivel csak olyan helyeknek a programján lehet részt venni, ahol van szerződés az iskolával, az első évben nem volt igazán választásra lehetőség. Az első hely, ahova jelentkeztem, egy forgalomszámláló munka volt, de jelentkezés után fél éven keresztül nem hallottunk felőlük, viszont mindig azt közölték velünk, hogy ,,majd a következő héten lesz valami'', így nem is kerestem más opciót. Az idő múlásával egyre negatívabban álltam hozzá a törvényhez, mert úgy tapasztaltam meg, hogy a legtöbb munka nem a szociális és társadalmi fejlesztésre koncentrált, hanem egyszerűen kihasználják az ingyenes munkaerőt és unalmas manuális munkákat adnak a gyerekeknek, amiket senki nem csinál szívesen. A barátaim egy része például egy kerületi tűzoltóságon dolgozott hetente egyszer, ahol egész végig semmit nem csináltak, néha felsöpörtek, vagy felmostak, de amúgy annyi volt a lényeg, hogy ott legyenek. Az ilyen munkákból jóval több van évente, mint az először említett értelmes feladatokból. Szerencsére viszont volt lehetőségem egy olyan programon részt venni, amiről mintázni lehetne az összes többi közösségi szolgálatot, hogy ne azt tanulják meg a fiatalok, hogyan lehet a legkönnyebben elmutyizni 50 órát, hanem hogy megmutassuk nekik, hogy mennyire pozitív lehet egy társadalmat fejlesztő munka végzése.

A hajléktalanszálló


Egész életemet nagyvárosokban éltem le, ezért a hajléktalanság közelsége mindig jelen volt mindennapjaimban. Emlékszem, amikor kicsi voltam szüleim minden kéregetőnek adtak aprót, amikor tudtak, és úgy érzem a segítés ezen formája bennem is megvan ezért. Persze nekem mint gimnazista tanulónak, aki nem rendelkezik jövedelemmel, nem mindig megoldható az ilyes féle adakozás. Úgy próbáltam ezt megváltoztatni, hogy pénz helyett néhány falat ételt adtam a rászorulóknak, ha találkoztam eggyel hazafelé. Áltatában a Fornettiből néhány pogácsát, vagy ha elfogadták, a szendvicsem maradékát adtam nekik. Ami viszont a legtöbbször történik, és mindenki számára megoldható segítség, az a beszélgetés. Számomra, ha elveszteném az otthonomat és az utcán élnék, az egyik legnagyobb problémám a társadalomtól való elszakadás érzése lenne. Ezen az elszakadáson sokat segít véleményem szerint, ha a nélkülöző egy normális társalgásban vehet részt, és egyenjogúnak érezheti magát a beszélgető partnerével. A Máltai Szeretetszolgálat Hajléktalanszálló közszolgálati programján már az első alkalommal más szemmel tudtam tekinteni a hajléktalanokra. Tudatosult bennem, hogy az általában utcán látott részeges kéregetők a hajléktalanság csak egy kisebb részét teszik ki. Jobban megértettem, hogy kerül egy teljesen átlagos ember olyan körülmények közé, hogy elveszti az otthonát. Elmondták hogyan tölti egy példaszerű nélkülöző a mindennapjait, és egy olyan hölggyel is volt szerencsék beszélni, aki leküzdötte a szerencsétlenségét kemény munkával, és most a szeretetszolgálat egyik munkásaként dolgozik. A program során több remek emberrel is volt lehetőségünk beszélni, mind a szálló lakóival, mind az ott dolgozókkal több közös emléket is hazahoztam és itthon meséltem el közös élményeinket.

A kedvenc programom a budapesti Sziklakórház látogatása volt, ami már önmagában is egy kiváló élmény volt, főképp hogy itt már sokkal nyitottabban álltak egymáshoz a közösségi szolgálatot végző diákok és a bent lakók. Ezt az érdemet a program játékos kereteinek titulálnám, ami nagyon hamar összehozta a csapatot. A csapatok kialakítása, a vetélkedés és az, hogy mindenkinek volt valami szerepe a játékban, minden helyzetben össze tudja hozni ismeretlen embereket. Ez a program olyan pozitív nyomot hagyott bennem, hogy még aznap este legalább négy barátomnak elmeséltem az egészet.

Összességében egy teljesen pozitív élményként éltem meg ezt a programot és remélem, hogy minél több hasonló ilyen lehetőség fog születni, hogy a fiatalok a kötelező önkéntes munkát az enyémhez hasonló pozitív élményként élhessék meg.
 

Debreczeni Domonkos, 12. osztály, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

Még több történet az önkéntesektől a www.maltai.hu/onkentesseg oldalon olvasható. 

Máltai Szeretetszolgálat

Korábbi történeteink