Egy év alatt több mint 650 Magyarországon élő menekült beilleszkedését segítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat integrációs programja. A 2021 óta európai uniós támogatással, több szakaszban megvalósult MMIA PLUSZ programban négy év alatt összesen 1700 menekült vett részt, döntő többségük ma már támogatás nélkül éli a mindennapjait.
Melegruha-gyűjtést hirdet hajléktalan emberek számára Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat. Felnőtt, elsősorban férfi téli ruhákat, pulóvereket, kabátokat, meleg nadrágokat, nagy méretű (40+) vízhatlan cipőket, alsóneműt és zoknit is vár a karitatív szervezet. Az adományokat hétfőtől szombatig 15 és 19 óra között lehet leadni a Miklós utca Integrált Hajléktalanellátó Központban.
Modern, tiszta szállóra érkezünk, kedvesen fogadnak az ott dolgozók és a lakók is, amikor belépünk az immár teljeskörű, 24 órás szolgáltatást nyújtó Dél-budai Szociális Központba. Megvalósult minden, amit erre a télre a Máltai Szeretetszolgálat intézményvezetője, Biró Péter eltervezett az épületrésszel, és még sok további elképzelés vár megvalósításra. – Thullner Zsuzsanna riportja, Kovács Bence fotói.
Sálak kötésével, adományozással és információk megosztásával segíthetjük a szenvedélybeteg szülők gyermekeit a KÖTTUSA kampányban. A civil szakemberek március 1-ig tartó kezdeményezését a Máltai Szeretetszolgálat adomanyozz.hu oldalán keresztül lehet támogatni. A kampány a függő szülők gyermekeire hívja fel a figyelmet, a befolyt összeget az őket segítő programokra fordítják.
A Máltai Szeretetszolgálat krízisautója a járókelők hívására éjszaka is járja az utcákat, hogy biztonságos, fűtött helyre szállítsa a fedél nélkül élőket, vagy legalább egy meleg takarót terítsen rájuk, ha más segítséget nem fogadnak el. Hámon Krisztina riportja.
Egy oldal amit azért hoztunk létre, hogy aki segíteni akar, egyszerűen meg tudja tenni!
tovább