A kápolnát megtöltő, templomi öltözetben megjelent lovagok és dámák körében bemutatott ünnepi szentmise keretében Őeminenciája Erdő Péter bíboros prímás esztergom-budapesti érsek, nagykeresztes tiszteleti tartománynagy felavatta a kápolnát és megszentelte annak oltárát - számolt be az eseményről a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége honlapja.

A bíboros az alábbi homíliát mondta a szentmisén:

"Krisztusban Testvéreim a Szuverén Máltai Lovagrend Közösségében!

1. A mai Evangéliumban szereplő leprások mintegy az Egyházat jelképezik. Azokat az embereket, akik eltalálnak Jézus Krisztushoz. S ha megfigyeljük a történetet, négy mozzanatban ragadható meg ez az út.
Az első a kérés. Hiszen látjuk azt, hogy megállnak, és messziről kiáltanak: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Az első, hogy az ember felismerje, van kérnivalója az Istentől. Nincs minden a legnagyobb rendben. Nem elég nekünk a mindennapi életünk úgy, ahogyan azt éljük. Ha másért nem, hát azért nem elég, mert egyszer vége lesz és ez nekünk sehogyan sem tetszik. Szeretnénk sokáig, egészségben, szeretetben élni és ez teljesen nem adatik meg itt a földön. Már maga ez is valamelyest leprássá tesz minket, valamelyest odakapcsol azoknak a közösségéhez, akiknek segítséget kérni valója van. Tehát az első lépés, amikor felismeri az ember, hogy nem elegendő önmagának, nem jó úgy a helyzete, ahogyan van.

A második lépés a csoda. Mert Jézus odafordul hozzájuk, és – nem is feltűnően, nem is színpadiasan, mint az ókori csodadoktorok – egyszerűen azt mondja nekik, hogy: mutassák meg magukat a papoknak. Azt sem mondja, hogy már meggyógyultak, azt sem mondja, hogy ezentúl egészségesek lesznek. Mutassák meg magukat a papoknak. Erre elindulnak, és útközben veszik észre, hogy mit tett velük Krisztus szeretete és az ereje.

2. Aki kész arra, hogy kérje a segítségét, az esetleg váratlanul, váratlan időben és váratlan módon fog rádöbbenni, hogy ezt a segítséget megkapta. Ezt a segítséget? Talán többet is! És erre világít rá a harmadik lépés, a köszönet és a hálaadás lépése. Látjuk, hogy a tíz emberből egyetlen egy van, aki visszatér Jézushoz, hogy megköszönje. Miért csak egy? Sokat lehetne ezen gondolkodni, de azt hiszem, hogy az egyik kulcsot éppen az a száraz megállapítás adja a kezünkbe, hogy: „ez az ember szamaritánus volt”. Lehet, hogy a többiek úgy gondolták: jó, majd a papok megállapítják, hogy tényleg egészségesek, és aztán valóban, ahogyan azt az Ószövetségben olvassuk, visszatérnek a közösség életébe, és akkor majd eljutnak egy olyan életformába, ami nekik teljesen megfelel. Tehát visszatérnek egyfajta normalitáshoz és azt hiszik, hogy az nekik már elég. De ez a szamaritánus hova menjen vissza? Ennek a szamaritánusnak, azok a papok, nem a saját papjai. Mit tegyen? Visszamegy Jézushoz megköszönni, mert tudja, hogy Ő az, aki valami új kaput nyitott meg a számára. Nem egyszerűen visszalép a régi, normális életébe, hanem találkozik valamivel, ami messze túlmutat egy normális, hétköznapi emberi életen. És ezért megy vissza Jézushoz, köszönetet mondani. Ha észre tudjuk venni, hogy az Ő ereje az életünkben valami többet művelt, az igen nagy dolog. De azért is köszönetet kell mondanunk, ha Isten normális, hétköznapi életet tesz lehetővé számunkra. Sokszor ezért sem vagyunk eléggé hálásak. De ha Ő külön, személyesen megszólít bennünket, ha külön, a mi kedvünkért tesz valamit az életünkben, akkor vissza kell menni és meg kell köszönni Neki. A személyes szeretetére, személyes választ kell adnunk.

3. A negyedik lépés, amely valóban túlemel bennünket a betegségből való meggyógyuláson az az üdvösség témája. Mert a történet utolsó mondat ez: hited meggyógyított, hited üdvözít téged. Tehát a hit, a Jézusba vetett hit, nem pusztán a testi egészség problémáit oldja meg, hanem többről van itt szó, mint gyógyulásról. Jézus ereje az Istennel örök, különleges kapcsolatba tudja emelni az embert.
Az Egyház közössége ennek a visszatérő, leprából meggyógyult embernek a nyomán, nem pusztán a földi életre ad nekünk segítséget, hanem igenis a hit útján bevezet Isten világába. Tehát megoldja az emberi élet igazi nagy problémáját, nemcsak egyik vagy másik betegséget, hanem azt, hogy mindig is az emberiség ki van téve a betegségnek, ki van téve a halálnak, ki van téve mindenféle bajoknak, amiket a saját ostobaságunk, az emberi társadalom, a természet ránk zúdíthat. És ebben Jézus az, aki közvetlenül az Isten világába tud emelni, aki fölül tud emelni az életünknek ezeken a gondjain.

4. A Máltai Lovagrend hivatása szorosan összefügg a betegek és a rászorulók segítésével. Ugyanakkor ez a szolgálat túlmutat önmagán, mert tanúságtételt is jelent Isten szeretetéről és az üdvösségre szóló meghívásunkról. Különös öröm számomra, hogy ebben a megújuló budai épületben megáldhatom a kápolnát. Hosszú évek munkája és összefogása tette lehetővé a mai napot, mindenekelőtt azonban Isten gondviselő szeretete. Hosszú évtizedekig nem is álmodhattunk róla, hogy ilyen újjászületés tanúi leszünk. Becsüljük meg tehát a történelemnek azt a részét, amelyet Isten nekünk juttatott. Használjuk fel az időt Isten dicsőítésére és az emberek szolgálatára. Ma különösen is nagy igény mutatkozik hazánkban a máltaiak odaadó munkájára szociális területen. Ez a felelősségvállalás nem kis részben magának a Katolikus Egyháznak a képviseletét is jelenti.

5. Kérjük Isten áldását és a Filermói Szűz Anya, valamint rendalapító Boldog Gellért közbenjáró segítségét a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége életére és minden fáradozására! Amen."