Az akkor alig féléves Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. augusztus 14-én nyitotta meg első menekülttáborát a Magyarországra érkező keletnémet polgárok előtt. A harminc éve történt eseményről Kozma Imre atya az M1 műsorában elmondta: a kereszténységből megszülető, csendes építkezéssel növekvő Szeretetszolgálat kinyitotta kapuit, és befogadta a menekülőket, ezt a napot ezért a Befogadás napjaként emlegetik.

Kozma Imre atya felidézte: a menekülők azzal az elhatározással érkeztek hazánkba, hogy soha nem akarnak visszatérni az otthonukba. A bizonytalansággal küzdő emberek közül sokan attól féltek, hogy a magyarok kiadják őket az NDK-nak. „De amikor már helyük volt a táborban, rádöbbentek arra, hogy az itteniek kinyitották előttük a kapukat és a szívüket is. Megtapasztalták a keresztény szeretetnek a hatalmát és erejét. Az ember, ha ezt igazán magáévá teszi, akkor a másikat egy kicsit jobban szereti önmagánál” – fogalmazott Kozma Imre atya.

A keletnémet menekültek befogadásáról szóló, Befogadás napja ’89 című kiállítást megelőzően egy másik tárlat, az Aleppó. Háború. Újjászületés című fotógyűjtemény is megnyílik augusztusban. A Párbeszéd Házában rendezett kiállítás a 2011 óta tartó szíriai háborúról és a magyar máltaiak ott nyújtott segítségéről, küzdelméről szól. A tárlattal kapcsolatban Kozma Imre atya kiemelte: az ország határain túlnyúló segítő tevékenységek közül kiemelkedik a háború sújtotta Szíriában, Aleppó térségében végzett egészségügyi szolgálat. „Amikor mindent elpusztított a háború, lakásokat, életeket, akkor egy kis kórház végig működött, és ehhez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyújtot segítséget. Ez több volt, mint gyógyítás, ez valamiképpen az életbe vetett hitet is megjelenítette” – mondta.

Kozma Imre Agnes Mariam de la Croix, vagyis Ágnes nővér személyére is felhívta a figyelmet, aki a máltaiak által támogatott kórházat vezeti Aleppóban: „Ő volt ennek a kórháznak a lelke. Nobel-békedíjra is fölterjesztették, meg vérdíjat is tűztek ki a fejére. Az életét kockáztatta, és azért is találtunk egymásra, mert a kereszténységben a kockázatvállalás jelen kell, hogy legyen. Végeredményben azt hiszem, a mindennapjainkra is igaz ez, a kiállításon pedig erőt meríthetünk abból, hogy szembesülünk vele: mi mindenre képes az ember, ha ez a lelkület lakik benne.”