Varázslatos helyre érkeztünk. Egy hathektáros alföldi erdő közepén álló tanyán, a Strázsa Tanyán egy Down-szindrómás fiatal irányít minket a parkolóhelyre. Kezet fogunk, bemutatkozunk. A fiú egyike a vendéglátással foglalkozó Strázsa Tanya munkatársainak. Mint társadalmi vállalkozás ez a Bács-Kiskun megyei Szabadszállás melletti, felújított, a vendéglátás céljára kialakított egykori tanya is csatlakozott a két éve indult Sentinel programhoz. Ide hivatalos az a nemzetközi csapat, mely az Európai Unió finanszírozásában, hat közép-európai ország – Magyarország, Lengyelország, Csehország, Németország, Olaszország, Szlovénia – részvételével próbálja együttműködésben segíteni a térség társadalmi vállalkozásait. Ezek a vállalkozások megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával egyszerre vállalnak gazdasági és szociális szerepet.

Magyarországon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) és a KONETT Team hét társadalmi vállalkozást vont be a mentorálási programba, és nyújt ezzel számukra fejlődési lehetőséget. A mentorszolgáltatás célja a vállalkozások fenntartható működésének biztosítása, a térségben működő társadalmi vállalkozások hálózatosodásának elősegítése, vállalkozói szemléletük fejlesztése.

A Sentinel programban részt vevő magyar vállalkozások évek óta jelen vannak gazdasági szereplőként a piacon, foglalkoztatottjaik olyan rétegekből kerülnek ki, akik megváltozott munkaképességük miatt a nyílt munkaerőpiacon nem kaphatnak esélyt. Vannak, akik értelmi sérülteket, látássérülteket, hajléktalanokat, alacsony iskolai végzettségű fiatalokat, munkanélküli roma embereket foglalkoztatnak. Milyen a jelenük és milyen nehézségekkel néznek szembe a jövőben?

Magyarországról olyan társadalmi vállalkozásokat vonhattak be a programba, melyek kevésbé fejlett terülteken működnek. A külföldi partnerek részvételével zajló kétnapos tanulmányút két vállalkozás helyszínére vezetett. Az első napon a Strázsa Tanya volt az úti cél, a másodikon Gyulaj, ahol az MMSZ Hetedhét Határ Szociális Szövetkezetének keretében 2015 óta működik húsfeldolgozó és növénytartósító üzem.

A Sárospatak melletti kis községben, Vámosújfaluban működő Búzavirág Alapítvány munkáját Németh Márta mutatta be. Ő korábban a Vakok Intézetében dolgozott, állami gondoskodásban élő fiatalokat tanított. A gyerekek bizonytalan jövője sarkallta cselekvésre. Így kezdődött a Búzavirág Alapítvány élete. Megfelelően kicsi települést kerestek letelepedésre, hogy be tudjanak illeszkedni. Lakhatást teremtettek a fiataloknak, önálló lakásokat, hogy házasodni, gyereket vállalni is tudjanak. Számukra alakítottak ki gazdasági tevékenységet, amellyel fenn tudják tartani az életvitelüket. Kézműves műhelyeket hoztak létre, kezdve a kosárfonástól a kerámiáig. Ötven megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak. Hogy több lábon álljon vállalkozásuk, táborozó, kiránduló osztályokat, csoportokat fogadnak, akiknek szállás és ellátás nyújtása mellett lehetőséget adnak a kézműves munkába való bekapcsolódásra, melynek során fogyatékkal élő mester tanítja őket.

A teljes riport elolvasható a Magyar Kurír oldalán ide kattintva.

A képre kattitva megtekintheti a tanulmányúton készült képgalériánkat