Július 29-én Beregardón osztották szét a kisállatokat a két szervezet munkatársai a háztájival is foglalkozó családoknak. A legtöbben csirkét igényeltek, de volt, aki inkább kacsát és nyulat kért. A jószágok felneveléséhez takarmányt is adományozott a karitatív szervezet.

Reggel 9 órára Kárpátalja több településéről is a helyszínre érkeztek a kedvezményezett családok, őketa Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete választotta ki. A szervezet évek óta együttműködik a Máltai Szeretetszolgálattal, legutóbb például közös kerékpárosztást szerveztek a tömegközlekedéssel ritkán ellátott településeken élőknek. A mostani kisállat osztásra sokan hozták magukkal gyermekeiket is, akik nagy lelkesedéssel segítettek a számolásban és az elszabadult kis jószágok összefogdosásában. A szétosztott adományt kárpátaljai vállalkozóktól vásárolta meg a karitatív szervezet.

A kárpátaljai Önellátó család program idei akciójára összesen 148 család jelentkezett a felhívásra, közülük 70 részesültek támogatásban. Öt család kapott nyulat, tizenhat család kacsát és 48 család csirkét, és egy család igényelt méhcsaládot, emellett mindegyik háztartás húsz kg táppal és ötven kg terménnyel gazdagodott.